Veres Pál ismét lépett.
“A kormánynak nem először jut eszébe, hogy fizetőssé tenné az M30-as, Miskolcot elkerülő szakaszát. Amikor legutóbb felmerült ez az ötlet, az illetékes minisztériumhoz fordultam a Miskolcon és a környéken élők érdekében – levélben és személyesen is határozottan kiálltam az útszakasz ingyenessége érdekében.
2021 decemberében célt értem – ingyenes maradt az autópálya Miskolcot elkerülő szakasza.
A napokban azonban az Építési és Közlekedési Minisztérium bejelentette: módosítaná az útdíjak szabályait, többek közt fizetőssé tenné az M30-as, Miskolcot elkerülő szakaszát is. Mivel a tervezet társadalmasítására (társadalmi konzultációjára – az emberekkel való megbeszélésre) csak egy hetet szántak, így hétfő reggel az első dolgom az lesz, hogy felvegyem a kapcsolatot a Lázár János miniszter vezette szaktárcával és újra kiálljak az út ingyenessége mellett a miskolciakért.
Ahogy 2021-ben, az M30-as fizetőssé tétele most is komoly terhet róna a miskolciakra és a környékben élőkre, amely különösen rosszul érintené a városlakókat a jelenlegi áremelkedések miatt. Lépni kell! Bízom benne, hogy újra sikerrel járunk majd! Én ismét ott leszek” – írta a közösségi médiában Veres Pál.
Most veres idétlenkedését bárki komolyan veszi?
Mindenszarizmus?
Én csak Tiktok Bandi bohóckodását veszem komolyan a virágóránál…:)::):)
Szóval már a bábodat se veszed komolyan szolga?
Most a te ugatásod bárki komolyan veszi?
Palibohóc? Az a fasz még a diósgyőri uszodát se tudja kinyitni.
Osztályfőnököd volt, hogy küzd érted? Van már osztályvezetői állásod? Mert a miskolciakért nem küzd, az fix.
Elkerülő szakasz építésének célja a település tehermentesítése( zaj, légszennyezés).
Ezért ingyenesnek kell lennie és annak is kell maradnia.
Punktum.