Skip to content

Kövér László egy mondattal lenullázta Orbán évek óta hangoztatott nagy mondását Mészárosról és Tiborczról

Kövér László egy mondattal lenullázta Orbán évek óta hangoztatott nagy mondását Mészárosról és Tiborczról

Ha a NER-elitről, illetve a gazdagodásukról kérdezték a kormányfőt, ő mindig elővette a panelt: üzleti ügyekkel nem foglalkozik. Vagyis lényegében azt állította, hogy nem tartozik felelősséggel az ilyen ügyek iránt, mert ezeknek a milliárdoknak semmi közük a politikához. Most viszont Kövér László egy interjúban azt mondta, „mint látjuk, van”.

„Négy éve tartja magát makacsul a kormányfő ahhoz, hogy a kabinet számára is kínos témákat azzal hárítja el, üzleti ügyekkel nem foglalkozik”, írtuk még egy 2019-es cikkünkben, vagyis most már nyolc évről beszélhetünk. Akkori gyűjteményünkben benne volt, hogy Orbán mikor és pontosan milyen újságírói kérdéseket hárított ezzel, a főszereplők aligha meglepő módon Tiborcz, Garancsi, Mészáros voltak.

 

Ennek fényében egészen érdekes Kövér László interjújának egyik megállapítása a Mandinerben. A politikus hosszan beszélt aktuális nagypolitikai ügyekről (háború, energetika, amerikai-magyar kapcsolatok, EU), majd utolsó kérdésként megkapta, hogy ő is elítéli-e a jachtozást, mint Gulyás Gergely. Az önmagában is érdekes, hogy miután Gulyás révén a politikai elit elkezdte az az üzenetet küldeni a nem politikus Mészáros felé, hogy kicsit visszább kéne venni a látványos luxusból (erről gyorselemzésünket itt olvashatják), a jelek szerint a Fidesz nem állt le a témával, Kövér is ráerősített egy kormánybarát médiumban minderre.

De a válasz ezen felül is fontos és figyelemreméltó. Így hangzott: „egy olyan történelmet megélt országban, mint a miénk, akkor is méltósággal és bölcsességgel kellene viselni az átlagból való kiemelkedés szerencséjét vagy isteni adományát, ha mindennek semmi köze nem lenne a politikához.

De, mint látjuk, van.

Az intelligencia és a felelősségérzet átlagos szintjének megléte mellett – azt hiszem – ez könnyen belátható”.

Bár nem tudjuk, Kövér egészen pontosan hogy értette ezt, minek van köze a politikához, magának a gazdagodásnak, vagy a vagyon mutogatásának, az bizonyos, hogy kommunikációs szempontból, talán először a Fideszből, összekapcsolta a nagyvállalkozók milliárdjait a politikával. Ha nagyon elemezgetni akarjuk a mondatokat, akkor mindebből talán még az a rejtett üzenet is kiolvasható, hogy ha a vagyonhoz jutásnak van köze a politikához, akkor a vagyon elvesztését is el tudja intézni a politika. Mindenesetre az biztos, hogy ezentúl nehezebb lesz a NER-elit gazdagodásáról szóló felvetéseket azzal elütni, hogy egy politikus nem tartozik magyarázattal a témában.http://vg.hu/itthon/20230907_Kover_Laszlo_egy_mondattal_lenullazta_Orban_evek_ota_hangoztatott_nagy_mondasat



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



Egy hozzászólás

  1. Névtelen
    2023.09.09. 17:48

    Nocsakx

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük