Fahidi Éva író, holokauszttúlélő és aktivista, aki szerint minden dologhoz kell egy kicsi szerencse. A koncentrációs tábor túléléséhez is. Vele találkozni inspiráló és felemelő élmény, legszívesebben receptre írnám föl mindenkinek – még akkor is, ha fájdalmas a téma, amiről mesél. Mert közben úgy beszél szeretetről, emberi tartásról, szépségről, férfiakról, hiúságról, és minden másról, hogy nem lehet nem szeretni az életet. Úgy éreztem magam, mintha egy barátnőmmel beszélgetnék, pedig most először találkoztunk személyesen. Éva most 93 éves, az első könyve, A dolgok lelke alapján készült Sóvirág című táncelőadást 90 fölött kezdte próbálni. Eddig több mint nyolcvanszor játszották a darabot, amely azt meséli el a mozgás és a test nyelvén, hogy miként lehet túlélni a túlélhetetlent. Tegnap este éppen Németországban léptek színpadra vele… Közben írja a harmadik könyvét, méghozzá a szerelméről, a szerelmének, akivel közel kilencvenévesen ismerkedett meg. Szóval Fahidi Éva most is nagyon él, teszem hozzá: hála istennek! Pedig már – ahogy ő fogalmaz – mindent látott. Ezért is érdemes odafigyelni arra, amit mond. Elviszlek magammal: Fahidi Éva
Az álságos D. Tóth Kriszta. Lapozzunk!
kérsz egy kis horogkereszt vésést a csekély intelligenciára valló alacsony homlokodra?
Inkább az anyád picsálára. 🙂 🙂 🙂
Tudod Mózsi, én még csak egy pajzán gondolat voltam, amikor ezek a dolgok – állítólag – történtek. Manapság már az „Ibolyaszagoló Mester”, alulról fokozatú diplomámra várok, úgyhogy leszarom hogy a Farhidi banya mit bocsájtott, vagy nem meg.
A magyaroknak Kohn Bélával, Rosenfeld Mátyással és a hordáikkal sokkal több problémájuk volt. Elmentek ti a palesztin picsába az állandó magyarutáló, hőbörgő hergelésetekkel. És akkor még finom voltam és nőies. 🙂
Persze ne felejtsük ki a kártékonyak közül Schwartz Györgyöt és bandáját sem! 😛