Marguerite Higgins útjai háborúból háborúba
Szinte egész életét a harctereken töltötte. Az első női haditudósítók egyikeként ott volt a dachaui és a buchenwaldi koncentrációs táborok felszabadításánál, a nürnbergi pernél, majd a koreai és a vietnámi háborúban is. Alig múlt harmincéves, amikor már olyan politikusokkal készített interjút, mint Nyikita Hruscsov, Tito marsall, Franco tábornok, Konrad Adenauer kancellár vagy Nehru indiai miniszterelnök. Az első nő volt, akit külföldi beszámolóiért Pulitzer-díjjal tüntettek ki. Mindeközben nemcsak a munkája során kellett küzdelmeket folytatnia, hanem az alakját övező rosszindulatú pletykák ellen is.
Szép volt: szőke haj, hatalmas kék szemek, mosolygós, törékeny, vonzó nő, külseje akár egy filmsztáré. Kétségkívül nagy hatással volt a férfiakra. Talán ezért is vádolták meg gyakran az ellenfelei azzal, hogy a bájai bevetésével jut bizalmas információkhoz. Mindezek pikantériája, hogy Marguerite rossz hírét – akarva-akaratlanul? – kolleganője, Toni Howard keltette, aki regényt írt egy bizonyos Carla Mac Murphy nevű, Németországban ténykedő külföldi tudósítóról, aki mindenre hajlandó, hogy másokat megelőzve sikert arathasson. Kétségkívül volt némi hasonlóság a valóságos és a fikciós női figurák között, hiszen mindkettőjüket rendkívüli ambíció hajtotta. Maga Marguerite sem tagadta azt, hogy nagyon keményen meg kellett küzdenie az előítéletekkel, amelyek elzárták az utat a karrierje előtt.
Hely a nap alatt
1920-ban született Hongkongban, ír édesapja pilótaként találkozott Franciaországban arisztokrata származású édesanyával az első világháború alatt, majd a család rövidesen az USA-ba költözött. Marguerite nyolcéves volt, amikor 1929-ben kirobbant a nagy gazdasági világválság. Önéletrajzában – talán éppen feltűnően korán jelentkező ambícióit magyarázva – így írt az ezt követő időszakról: „Mint több millió ember, akik a harmincas években nőttek fel, én is aggódni kezdtem, hogy hogyan fogok megélni, ha nagy leszek. Engem is kísértett a félelem, hogy nincs helyem a társadalomban, nincs helyem a nap alatt.” De bízott magában, és rendületlenül tanult: 1937 őszén a Kaliforniai Egyetem hallgatója lett, és 1940-ben már szerkesztőként tudósította a The Daily Californiant a kollégiumi életről. 1941-ben francia szakra járt a Berkeley-n, majd egyetlen bőrönddel és hét dollárral New Yorkba ment, ahol a Columbia Egyetem újságíró szakán kötött ki.
A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2023. ősz számában olvasható.