Mi tagadás, a fideszes építészek értenek a műemlékvédelemhez. Ezek mennek

A műemlékvédőknek a világ össze pénze és összes ideje kevés.
Nyírják egymást.

PÉLDA gyanánt:

„a külvilágtól elzárkózó, és vakságában a hazai műemlékvédelmet a szakadék szélére vonszoló szemlélettel küzdenek, a Sedlmayr féle Salamon-torony maga a megtestesült szörnyűség.
Mégis, ha túl tudunk lépni aktuális vitáink, szakmai küzdelmeink frontvonalain, akkor azt fogjuk látni, hogy a Salamon-torony hazánk egyik legfontosabb és legbeszédesebb műemléke, amely építés- és pusztulástörténetének kanyarulataival egyszerre mesél a virágzó középkori magyar királyságról, a XVI. század nagy meghasonlásának országvesztő tragédiájáról, a XIX. századi romantika nemzeti felbuzdulásáról, és annak érdektelenségbe fúlásáról, a két világháború közötti ország kínos talpraállás-próbálkozásairól, az 1950-es évek mindent szétverő oktalan pusztításairól, az 1960-as éveknek a minőséget lelkesedéssel pótló modernista, optimista magabiztosságáról. A Salamon-torony története kicsiben a hazánk története. Jövője most a mi kezünkben van, és hogy most mi történik vele, az a jövőben a mi nemzedékünk értékéről fog beszélni utódainknak.
Akármit teszünk is a jövőben a Salamon-toronnyal, építései, lerombolásai, restaurálásai már mind lemoshatatlanul rajta hagyták a történelem lenyomatát, és ez nem is lehet másként, hiszen visszamenőleg nem lehet megváltoztatni a történelmet. Viszont tanulni kell belőle! Az a nemzedék, amely újra elköveti elődei hibáit, csak szégyent hoz magára, ugyanolyan szégyent, mint az aki nem képes megőrizni elődei emlékét. És ez a műemlékvédelemre fokozottan igaz. Nem az a feladatunk, hogy leromboljuk azt amit elődeink építettek, és nem is az, hogy pusztulni hagyjuk, hanem az hogy értékeit megőrizzük, hibáit pedig, ha ez pusztítás nélkül lehetséges, kijavítsuk.
A Salamon-torony restaurátorai számos súlyos hibát követtek el: Henszmann Imre lebontotta a XIII. századi fióktornyát, a XIV. századi válaszfalait és boltozatait, Schulek Frigyes az eredeti kőanyagot, falstruktúrát, építészeti szerkezetet figyelmen kívül hagyó, soha sem létezett csigalépcsőkkel és ablakokkal tagolt kváderfallal egészítette ki, Lux Kálmán egy hatalmas faszerkezetet épített bele, amely később leégve elpusztította a belső falsíkjait és megrongálta felső gyilokjárójának hátfalát, Szanyi József vasbeton födémeivel megsemmisítette középkori fafödémek gerendafészkeit, Sedlmayr János gyenge minőségű vasbeton falkiegészítésével, rosszul konstruált, a helyhez nem illő, csak a XX. század közepének építészeti divatát tükröző tetőteraszával egy, a középkori falakról lefejthetetlen, idővel menthetetlenül beázó, szétmálló, fizikailag elavuló tömeget rakott rá. Ezeknek a restaurátori tévedéseknek a súlya összeadódva egyre nagyobb teherként nehezedik a Salamon-torony középkori falaira, korunkat minden korábbinál nehezebb kihívás elé állítva. Hogyan lehet a tornyot megőrizni, folyamatos, biztonságos múzeumi működését biztosítani, eredeti középkori értékeit visszaadni, mindezt úgy hogy történelmének újabb korszakait se tüntessük el, viszont legalább a korábbi restaurátorok hibáit ne ismételjük meg?”

Mint a hajdú a harangöntéshez.