Miskolcra érkezett az országos főrabbi
Fotó: Archív
Mértéktelen optimizmusra ad okot a Miskolci Zsidó Hitközség életének az alakulása. Azt látom, hogy ez a közösség nem adja meg magát, hanem él és élni akar és ez a legfontosabb. Elkezdődött a mikve, a rituális fürdő felújítása, ami a zsidó vallási életnek az elengedhetetlen kelléke. Ez azért is örömteli, mert vidéken nagyon nehéz ápolni az ortodox izraelita hagyományokat. A legtöbb helyen nincsenek meg hozzá a megfelelő feltételek és az infrastruktúra. Ugyanis ehhez elérhető távolságban kell lennie egy imádkozásra és a kóser étkezésre alkalmas helynek. Itt Miskolcon most már ez adott, hiszen az imaház mellett, kóser konyhája is van a közösségnek. Amikor először jöttem rabbiként a városba 20-25 éve, még működött a zsinagóga, de már akkor is rossz állapotban volt és felmerült, hogy fel kellene újítani. Azóta minden alkalommal, amikor Miskolcra jövök látogatóba, szóba kerül ez a kérdés, de a felújítás kormányzati segítség nélkül nem valósítható meg. Valamennyien Isten kezében vagyunk, a zsinagóga is, amely bár romosan, de egyelőre még áll, próbálunk ezért hálát adni.
A kulturális élet is fontos
A Miskolci Ars Sacra Fesztivál keddjén a Miskolci Zsidó Múzeum és Látogatóközpont, valamint az Imaház is helyet adott a helyi közösség vallási és kulturális életét reprezentáló, nagy érdeklődésre számot tartó programoknak: múzeumlátogatásnak és klezmer zenének.
– Minden értékes program, amit egy hitközség meg tud szervezni, vagy amibe be tud kapcsolódni, az ad a közösségnek. Ráadásul az Ars Sacra Fesztivál egy nagyon színvonalas programsorozat, amivel minden évben más-más zsidó közösség működik együtt az országban – fejtette ki véleményét a programsorozatról szerkesztőségünknek a főrabbi. – Az, hogy a Miskolci Zsidó Hitközség is beszállt ebbe rendezvénysorozatba, kifejezetten magasztos dolog. Volt olyan év, amikor a Dohány utcai közösséggel mi is bekapcsolódtunk az országos fesztiválba. Persze szép, hogyha egy hitközség az istentiszteleteire és a saját közösségi alkalmaira koncentrál, de a kultúra legalább olyan fontos. Ha egy hitközség ezt a zászlajára tűzi, talán egy picit jobb hely lesz a világ. boon.hu
ritka rusnya egy teremtés, ide is minden sz4rt beengednek.
Még pár hónap,aztán jöhet újra a rejtőzködés.A qrva nagy arc és az önteltség soha nem vált hasznotokra .A büdös, sötét zugokból kiszemtelenedő csótányok sorsa pedig prognosztizálható.