A Momentm pénteken jelentette be, hogy a párt helyi önkormányzati képviselőjét, Mándi Lászlót indítják a polgármesterségért Debrecenben. A Momentum jelöltjét egyelőre az LMP, az MSZP és a Jakab Péter-féle Nép Pártján támogatja.
Mándi megígéri, továbbra is azért fog harcolni, hogy a kormány ne építsen „méreggyárakat” Debrecenbe az emberek megkérdezése nélkül. „A jelenlegi városvezetés támogatja az akkugyárakat és idehozna több ezer kínai vendégmunkást. De nem csak ez az egyetlen probléma van. Orvosolni kell a város lakhatási gondjait, ezért növelni fogjuk az önkormányzati bérlakások számát” – mondta a videóban a polgármesterjelölt, majd hozzátette, hogy szeretné Debrecen közlekedését és zöldítését is felülvizsgálni.
Na és a DK?
Nálunk egyszerű a helyzet.
Karácsony Gergely indul Miskolcon
Veres Pál meg indul Budapesten.
a DK-nak előnyös a csere, felépítik őket.
NDK
a kivehető ajtós sz@rkavaró turmixgép?
Ilyen szúrós szemmel Rokker is tud nézni
Miskolc indítja Erdélyit
Lehet, hogy ez nem olyan szélhámos geX, mint Pató Pali?