Király Kinga Júlia
Hetvenkilenc éve mára virradóra történt a visszavonuló magyar hadsereg 1944 szeptember-októberi, öthetes dél-erdélyi előrenyomulásának egyik legsötétebb fejezete. E néhány hét alatt a magyar katonák, csendőrök, valamint a hozzájuk csatlakozott civilek a kutatások szerint legalább kétszázhuszonnyolc embert (román anyanyelvű civileket, zsidókat és romákat) öltek meg Sármáson. A leginkább feltárt történet a sármási zsidóságé: bár néhányan el tudtak menekülni, a közösség 195 tagjából összesen 126-ot: 52 asszonyt, 31 férfit és 43 gyermeket gyilkoltak meg a magyar csendőrök és katonák. A történetet részleteiben feldolgozó Kovács Szabolcs egy olyan dokumentumot is előbányászott, amelyből kiderül: még egy német alezredes, Wilhelm Crüwell is keményen bírálta már 1942-ben a Mátyássy Miklós százados vezette egység által a Szovjetunió területén elkövetett bűnöket: „Rablások, megerőszakolások és túlkapások állandóan napirenden vannak“.
1944. szeptember 5-én a 2. páncéloshadosztály törzsszázada Mátyássy parancsnoksága alatt részt vett a dél-erdélyi behatolásban. A helység zsidó lakosságának többsége már a betöréskor elmenekült, de pár nap után sokan visszatértek, mert azt az ígéretet kapták, hogy nem esik bántódásuk. Nagysármást a csapatok szeptember 8-án érték el, és főhadiszállást alakítottak ki, a zsidók házait már szeptember 8-án sárga csillaggal jelölték meg, és már másnap internálták őket egy üresen maradt házba. Az internálásban és az őrzési feladatokban helybeli, nagysármási „nemzeti gárdisták“ (is) részt vettek. Szeptember 16-án a zsidókat elszállították, az érdeklődő lakosságot azzal nyugtatták meg a katonák, hogy Kolozsvárra viszik őket.
Csakhogy nem ez történt.
A településtől tizenöt kilométerre fekvő Pusztakamarás határában a katonák gödröket ástak, és Mátyássy parancsára a 16-ról 17-re virradó éjjel géppisztollyal lőtték agyon őket. Egyes visszaemlékezések szerint sok gyereket élve temettek el – ezt itt nem bírom tovább részletezni…
A háború befejezése után a kolozsvári népbíróságon, Bukarestben valamint Budapesten is eljárások indultak a tettesek ellen. Végül Budapesten négy halálos ítéletet mondtak ki, Mátyássy századost 1948. május 26-án akasztották fel. Mátyássy a per során azt vallotta: „meggyőződésből tettem, mert hittem a német győzelemben“. A helyi lakosság jó része asszisztált a történtekhez, a sármási áldozatokat Pusztakamarásra kísérő zilahi csendőrök ellenkezés nélkül végrehajtották az utasításokat, a katonák alávetették magukat az ártatlan lakosság meggyilkolását előíró parancsoknak.
Egyébként ennyit arról, amikor országyűlési képviselők ma minden további nélkül, valószínűleg központilag kiadott, „tisztelet a hősöknek” címmel osztanak meg a második világháborús magyar katonákkal kapcsolatos tartalmakat.
Számomra ez a nap különösen megrázó, anyai dédnagyanyámról, a kiscégi születésű Gross Ravecáról ugyanis közvetlenül a második kiadás nyomdába kerülése előtt merült fel, hogy valamiképpen megmenekült a pogromból. Vele együtt a gyermekei is. Elképesztő nehéz kutatás ez, egyrészt az érintettségem okán, másrészt a hallgatás miatt. Amint össze tudom rakni ezt a történetet, írni fogok róla.
Erről a szégyenteljes eseményről is szó esik az erdélyi holokauszt túlélők visszaemlékezéseit, receptközléseit és a vonatkozó dokumentumokat közreadó Az újrakezdés receptjeiben, amit újratördelve, kibővítve és az első kiadás hibáit javítva, erősen limitált példányszámban újra kiadtunk.
Aki lemaradt az első kiadásról, itt tud rendelni: ujrakezdesreceptjei@gmail.com
A sármási zsinagóga Exhumálás