A Veres Pál által secperc alatt kirúgott Mikom főnök, Maros Éva meginterjúvolja magát, és elmondja, hogy milyen sikeres vezető…

 

És mire vagyok büszke? A pályázatomban azt tűztem ki célul, hogy
a MIKOM – amely media house-ként
felelős a Miskolci Napló kiadásáért, a
minap.hu, a Miskolc Televízió üzemeltetéséért – piacvezetővé váljon a szolgáltatási területén Miskolcon. Májusban, a
21K kutató intézet reprezentatív közvélemény-kutatásában a miskolciak
médiafogyasztási szokásait is mérte. A
megkérdezettek 36 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a mi termékeinkből
tájékozódik, ezzel az adattal nemcsak a
helyi médiacégeket, hanem a miskolci
Facebook- csoportokat is megelőztük.
A megkérdezettek kétharmada azt
mondta: nagyon elégedett, elégedett
a Miskolci Napló és a Miskolc Televízió
tartalmával. A seriőz és mértékadó
tartalmaink hitelesek a miskolciak számára. Ahhoz, hogy ezt elérjük, számtalan fejlesztésen vagyunk túl, igazodva
a megváltozott médiafogyasztási
szokásokhoz. A Miskolc Televízió adása
nemcsak a lineáris médiában, hanem
a közösségi és videomegosztó portálokon is követhető. Elindult az 1 perc
Miskolc, az Elsőbbséggel Önnek hírlevelünk, és a Miskolci Napló tematikus
magazinportfólióval bővült, amely szintén ingyenesen jut el a miskolciakhoz.
Nagyon jó érzés egy olyan csapatot
vezetni, ahol kiváló újságírók, szerkesztők, kreatív fotósok, tördelők, operatőrök, sikeres salescsapat és elkötelezett
gazdasági szakemberek dolgoznak.