Miskolc. “Zebraszerdát” szerveznek, pultoznak

Zebraszerda, pultozás  – készülődés a 7IGEN-es népszavazásra

 

Az oktatásban eluralkodó rendszerszintű, így Miskolcot és B.-A.-Z. megyét is érintő problémákra és a 7IGEN-es népszavazás jelentőségére hívja fel a figyelmet az aHang megyei képviselete, több helyi és országos szervezet szintén helyben működő csoportjával közösen.

 

Az aHang és partnerszervezetei a közeljövőben számos akciót szerveznek, beszélgetésre invitálva és csatlakozásra buzdítva a borsodiakat. Indulásképpen a következő eseményekre várják mindazokat, akiknek fontos a hazai oktatás ügye:

 

Szeptember 27-én, szerdán reggel 7-8 óráig a belváros szívében, a Centrum áruház előtti zebránál.

Szeptember 28-án, csütörtökön 15-18 óráig pedig szintén a Centrumnál pultoznak. Itt mindenkinek lehetősége lesz kérdéseket feltenni, előregisztrálni a szavazásra és önkéntesként csatlakozni az esemény lebonyolításhoz (az előválasztáshoz hasonlóan).

Mindezeket online, a www.7igen.hu címen is meg lehet tenni.

 

Az aHang és az Egységes Diákfront által kezdeményezett alternatív népszavazást előkészítő események, helyi akciók megszervezésében példaértékű összefogás valósult meg a helyi civilek között. Az aHang munkáját helyi partnerként segíti az Adom Diákmozgalom, a Helyi Civilek Szövetsége és a Padtársak is.