Sopronban tartanak nagygyűlést az osztrák és olasz neonácik októberben

Sopronban rendezik meg az „1. Gerd Honsik Európa Kongresszust” ausztriai neonáci csoportok októberben – írta meg még májusban a Der Standard. A lap információi szerint a szélsőjobboldali szervező-csoportok Magyarországot „biztonságos térnek” tartják – az „Európai egység, Európa szabadságharca a múltban, valamint a nemzeti mozgalom és annak koncepciója” témáiban rendezett eseményre már fél Európából jelentették be részvételüket militáns jobboldali szélsőségesek.

Az lap által a szervezők egyik oldalaként említett Infokanal Deutschösterreich (Német-ausztriai információs csatorna) telegram-csatornáján elérhető információk alapján a nyugat-magyarországi városban október 6 és 8 között gyűlnek össze a szélsőjobboldali csoportok. Bár a részletes program és a pontos helyszín csak emailen keresztül érhető el, annyi biztosan kiderül az eddigi közlésekből, hogy a 25 eurós jegyár mellett látogatható háromnapos eseményen előadást tartanak

a „Der III.Weg” (németországi mikropárt), az „Északi Ellenállási Mozgalom” (Skandinávia), a „Casa Pound” (Olaszország), valamint a Nouvelle droite/Új Kultúra egyik alapító vezetője.

Valamennyi fenti szerveződés jól ismert szélsőjobboldali, neonáci ideológiájáról.

 

AZ ESEMÉNY PLAKÁTJA. FORRÁS: AZ ESEMÉNY JEGYÁRUSÍTÓ OLDALA.

 

A Der Standard információi szerint az esemény mögött elsősorban bécsi és stájerországi neonácik egy csoportja áll, akik az időközben megszűnt „Alpen-Donau-Info” neonáci weboldal körül tevékenykedtek – és akik jelenleg különböző nevek alatt folytatják tevékenységüket, mint például a neve ellenére neonáci „Socialism Now”, „Irresistible” vagy az „Infokanal Deutschösterreich”, valamint szoros kapcsolatot ápolnak a harcművészeti és focihuligán szcénával. A csoport belső magját 200 főre becsülik, ideológiailag „ortodox nemzetiszocialistáknak” tekintik magukat, akiknek vezérelve az egykori NSDAP német náci párt 25 pontos programja.