Nagy felháborodást váltott ki az a kormányrendelet, amely szerint a környezetszennyező cégek megúszhatják a hatósági szankciókat, ha lebukás után aláírnak egy szerződést, melyben vállalják, hogy a jövőben jogkövető magatartást tanúsítanak. Gulyás Gergely és az Energiaügyi Minisztérium is azt ígérte, hogy a szabályok csak kohászatokra vonatkoznak majd, akkumulátorgyárakra nem. Csütörtökön megjelent a Magyar Közlönyben a rendelet pontosítása, szó sincs benne az alkalmazás szűkítéséről.

Egy múlt pénteken hatályba lépett rendelet a háborús veszélyhelyzetre hivatkozva mentesítheti a büntetés alól azokat a cégeket, amelyeket környezetszennyezés miatt szankcionálnának. A rendelet lényege, hogy a jogsértő cégek megúszhatják a hatósági szankciókat, ha lebukás után aláírnak egy szerződést, melyben vállalják, hogy a jövőben jogkövető magatartást tanúsítanak.

Egy sor környezetvédő szervezetnél kiverte a biztosítékot ez a kiskapu, többek közt a Greenpeace és a WWF Magyarország is felszólalt az ügyben. A felháborodást követően az Energiaügyi Minisztérium a múlt héten kiadott egy közleményt, amely szerint

csak a már működő kohászati üzemekre vonatkozik majd a kiskapu, az akkumulátorgyárakra nem.

A közleményben azt ígérték, hogy „az ezzel kapcsolatos pontosítás a következő héten a Magyar Közlönyben megjelenik”.

A minisztérium reakciója óta már a Magyar Közlöny három száma is megjelent, és nem hogy nem vonták vissza a rendeletet, még az említett pontosítás sem szerepel egyikben sem. A nagy felháborodást keltő kormányrendelet tehát az ígéret ellenére jelenleg is hatályban van, így lassan egy hete lehetőség van rá, hogy bárki szerződést kössön a hatósággal arról, hogy a szankciókat megkerülve akadálytalanul, a büntetés vagy a tevékenysége felfüggesztésének kockázata nélkül szennyezhesse a környezetet

– írta a WWF csütörtök délelőtti állásfoglalásában.

Hozzátették, a rendelet illeszkedik a környezetvédelmi jogintézmények gyengítését célzó intézkedések sorába, és az akkumulátor-iparággal kapcsolatos folyamatos botrányok miatt különösen kiélezett helyzetet okozhat. „Teljesen mindegy, hogy a szennyezés akkumulátorüzemből vagy öntödéből származik, ugyanúgy problémát jelenthet” – írták.

Azóta megjelent egy pontosító kormányhatározat, amivel a WWF értékelése szerint jóformán kivették a hatóság szakembereinek kezéből a döntést: a jövőben csak a kormány hagyhatja jóvá azokat a szerződéseket, amelyek lehetővé teszik a büntetések megúszását, a kiválasztási szempontok pedig nem ismertek.

Sem a kormányhatározat, sem a kormányrendelet nem tartalmaz kohászati üzemekre vonatkozó kitételeket, tehát a könnyítés bármilyen ágazat esetében alkalmazható.

A WWF egy sor másik környezetvédelmi szervezettel együtt arra kéri a kormányt – illetve nyílt levélben magát Orbán Viktort is –, hogy vonja vissza a rendeletet.

Az LMP csütörtök esti közleményében erre úgy reagált minderre, hogy:

mégis beszántja a kormány a környezetvédelmi intézményrendszert, mert az ígéretek ellenére nem változtattak a megosztó rendeleten.

 

A párbeszédes Jávor Benedek pedig azt írta a Facebookon: „a büntetlen környezetszennyezésről szóló kormányrendelet kiegészítését, amelyben a kohászai üzemekre szűkítik a rendeletet, erre a hétre ígérte Lantos Csaba miniszter. Ma megjelent a kiegészítő rendelet, és szó sincs benne a hatály leszűkítéséről!”

Marad minden a régiben, és természetesen az akkumulátorgyárakat is mentesítik a büntetések alól!

– fogalmazott az ellenzéki politikus.

Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón azt mondta: a kormány a Dunaferrt akarja megmenteni, ezért módosítják egy kiskapuval az előírásokat. A miniszter azt is leszögezte, hogy a szabályok kohászatokra vonatkoznak majd, nem pedig az akkumulátorgyárakra. Magát a rendeletet a munkahelyek megvédésével, illetve a ma