Az öt százalék alá bekacsintó MSZP Veres Pál polgármestert támogatja

KUNHALMI ÁGNES MISKOLCON IS AZ ÖSSZEFOGÁS MELLETT ÁLLT KI

Bódogh Dávid
Utoljára módosítva
2023. szeptember 27. szerda 19:16
Az MSZP társelnöke szerdai látogatásán a jövő júniusi EP-választásokon történő közös listás indulásról és Veres Pál polgármester támogatásának jelentőségéről is beszélt a párt miskolci székházában tartott lakossági fórumon.

Az ezt megelőző sajtótájékoztatón az MSZP elnökhelyettese, egyben a Szociális Demokráciáért Intézet programigazgatója azonban még ismertette pártja nemrégiben meghirdetett „Jóléti Magyarország” elnevezésű programját. A Harangozó Gábor által felvázolt alternatíva szerint hazánkban úgy válhatna valóra a jóléti Magyarország víziója, ha az erős szakszervezetek és a szociáldemokrata politika kiharcolná az emberek számára a magasabb béreket.

Az MSZP-s javaslat másik pillére – taglalta a politikus -, hogy mindenkinek ingyenes és jó színvonalú közszolgáltatásokat biztosítson az állam, főleg az oktatás és az egészségügy terén. Mint fogalmazott, a modell alapvetése az egyenlőségre való törekvés, amikor nincsenek „szupergazdagok” és nagyon szegények. Harangozó Gábor szerint mindez nem utópia vagy lázálom, hiszen a skandináv országoknak már sikerült megvalósítaniuk.

Az MSZP B.-A.-Z. megyei elnöke, továbbá a párt országos elnökhelyettese erre rácsatlakozva rámutatott: a miskolciaknak joguk van azokhoz az EU-s pénzekhez, amit „a kormány évek óta képtelen hazahozni”. Varga László úgy vélekedett, mindezen források nélkül a családi és panelházak energiahatékonyságának növelése sem teljesülhet Borsodban. Holott – jegyezte meg -, geotermikus energiatartalékai révén 2030-ra a tényleges klímasemlegességet célozhatná meg a település, ami az itteni háztartások rezsidíjain is jól érezhető volna.