– Igaz. Egyetem óta életmódom a barlangászat, s a barlangi mentésre is ki vagyok képezve. Nagy Dénes Ákos, a Magyar Barlangi Mentőszolgálat orvoscsoportjának vezetője hívott fel, s miután elvi igent mondtam, hívta a főigazgatót, aki szerencsére szintén barlangász. Bementem a kórházba, és délig dolgoztam, míg meg nem tudták oldani a helyettesítésemet. Fejben át kellett gondolnom a mentést, és elő kellett készítenem azokat a gyógyszereket, infúziókat, műszereket, amelyekre szükségem lehet. Aznap kora délután a budapesti lakásomban is jártam, ott összecsomagoltam, és telefonon többször beszéltünk a török társszervekkel is. Este hatra már Ferihegyen voltunk, s másnap hajnalban Antalyából katonai helikopterrel negyvenöt perc alatt szállítottak minket a helyszínre. Kopár hegyek övezete, messze minden lakott településtől. Két kilométerre van egy pásztorkunyhó, de terepjárókkal négy-öt óra út vezet az első faluig.
– Az akciót a világ valaha volt egyik legbonyolultabb barlangi mentésének tartják, és rekord az is, hogy soha korábban nem végeztek ilyen komoly életmentő orvosi beavatkozást ekkora mélységben. Azért elég sok kérdés felmerült laikusként bennem. Voltam már bányában 300 méter mélyen, ahol levegőztető rendszer biztosítja az oxigént. A föld alatti barlangban van levegő? Eléggé veszélyes, hiszen négy Celsius-fokban ki lehet hűlni. Arról nem beszélve, hogy ha megszűnik a sisak világítása, nem találni a kivezető utat, és finoman szólva tényleg eljő az örök sötétség.
– Az elején, nyolcvan méter mélyen van a Wafer terem, ahol kicsit állottabb volt a levegő, utána viszont megfelelő a légmozgás. Ahogy a nagy légtér leszűkül folyosókra, jó nagy huzat keletkezik. Aktívabb vízfolyások is vannak, s azok is tisztítják a levegőt. A négy fok általános, plüss kezeslábas aláöltözetet és síaláöltözetet viselek, van egy derékmelegítőm, mert a derekam szokott érzékeny lenni a hűvös-nyirkos körülményekre. Az lelkileg sokat segít nekem, hiszen átöleli a derekamat. Overall, kesztyű, a sisak alatt pedig csősál van rajtam. Változatos a barlang, van, ahol annyira összeszűkül, hogy alig fér át rajta az ember, és negyven-hatvan-kilencven-száz méter hosszú függőleges aknák is találhatók benne, ahol függőleges köteleken lehet le- és felmászni. Fogas mászóeszköz segít minket, amikor felfelé haladunk, hogy ne csússzunk vissza, de azért saját erővel húzzuk magunkat. A föld alatt tavak is találhatók, ezek a csöpögő vízből, kis vízesésekből alakulnak ki. Nem szükséges úszni bennük, de ki kell gázolni belőlük. A fény? Arra nagyon készülünk, tartalék lámpa is van nálunk, amelyet úgy hordunk, hogy bármilyen szorult helyzetben el tudjuk érni. Tartalék akkumulátorokat is viszünk, ezek speciális fejlesztésnek számítanak, nagyobb töltést hordoznak, mint a ceruzaelemek, vagy átlagos powerbankok állnak rendelkezésre. A LED-világítás már nagyon megbízható. A fejlámpa oda fordul, ahová nézünk, nagy szolgálatot tesz.
– Mennyi súlyt cipel?
– Volt most egy nagy zsákom, tizennyolc kilós. Aztán a barlangi felszerelésem öt kiló, egy kicsi zsákom, az kétkilós. Nem tudtam, hogy hány napig leszünk a mélyben, így utólag nézve lehet, hogy vittem felesleges dolgokat is. Augusztusban voltam egy montenegrói expedíción, a hétszáz méter mélyre nyúló Jeges-Kétlyukú-barlangrendszert kutattuk, s még nem volt minden kipakolva, ez segített a gyors készülésben.
*
Mark Dickey nagyon ismert barlangász az USA-ban, de világszerte is. Ő és a menyasszonya, Jessica tavaly csatlakoztak a törökországi Torosz-hegység középső részén elhelyezkedő, 1276 méter mélységű Morca-barlangot kutató expedícióhoz, amelynek céljai közt szerepelt az elmúlt években talált új járatok alapos bejárása, eddig még ki nem mászott kürtők kimászása, ezek térképezése, dokumentálása, valamint a barlang mély zónájának egyes falfelületeit borító ismeretlen eredetű baktériumokból és gombákból a minták begyűjtése. Az expedíció tagjai már napok óta lent tartózkodtak a Morca-barlangban, amikor szeptember 1-jén Mark Dickeynek görcsös hasi fájdalma és emésztett véres hasmenése jelentkezett, ezért visszavonult pihenni az 1040 méteres mélységben kialakított ideiglenes pihenőhelyre. Menyasszonya, Jessica körülbelül 5 óra múlva jutott a felszínre, majd értesítette a mentőket, és riadóztatta az Európai Barlangimentő Szervezetet is. A központi rendszer szerint aznap csak a magyar csapat volt indulásra kész egész Európában. Így jutottak el dr. Zádor Zsófiához.
– Amikor felhívtak, rögtön igent mondtam. Tudtam, ha én nem megyek, akkor talán senki más sem megy – mondta a doktornő. A csapatnak 13 óra folyamatos mélybe ereszkedéssel sikerült elérnie a bajba került barlangászt. A mentés közben nyilvánvalóvá vált, hogy szükség lesz egy másik magyar mentőalakulatra is, amelynek elsődleges célja további gyógyszerek, diagnosztikai eszközök, vérkészítmények szállításán kívül az első csapat életben tartása.
*
Azt tudták, hogy a leereszkedés első estéjére le kell érniük az életveszélyben lévő társukhoz. – Erőltetett menet, csak ötszáz méter mélyen álltunk meg, hogy a zsinóros telefonon felvegyük a kapcsolatot a felszínnel. Lejjebb is ki volt építve a kapcsolat, de a zsinór megsérülhetett, néma volt a kagyló. A rövid pihenőn átbeszéltük a teendőket, aztán ettünk egy levest, ittunk egy teát, amely rettentően jólesett, mert átmelegített minket.
A doktornő Dickey vérzéses belgyógyászati problémáit nagy dózisú gyógyszerekkel kezelte, és vértranszfúziót is adott a barlangásznak. Ezek a kezelések mindennaposak az intenzív terápiában és a sürgősségi ellátásban, a műveletek nehézsége itt az elszigeteltség volt. Annyira el voltak zárva a külvilágtól, mintha egy űrbázison lettek volna, bár talán az űrbázison jobbak a körülmények, hiszen felkészülnek az ilyen esetekre. A barlangokban gyakoribbak a kisebb balesetek: egy elszakadó kötél miatt megsérül valaki, kificamodik a bokája, vagy leesik bizonyos magasságból. Erre elsősegély-felszereléssel készülnek, de belgyógyászati betegségekre nem igazán. Pláne, hogy itt semmilyen kórelőzménye nem volt Marknak, hiszen korábban semmi nem utalt arra, hogy gyomorfekélye lehet.
– Mivel nem volt kiépülve megfelelő kommunikációs rendszer, ezért ha kértem bizonyos eszközöket vagy gyógyszert, ötszáz métert kellett felfelé mászni a zsinóros telefonig, tehát gyakorlatilag legalább egy nap alatt ért a felszínre az információ. Közben a beteg szállítása is elkezdődött, a hordágy szeptember 9-én délután, hét nap előkészület után indult el felfelé. A terveknek megfelelően az 1040 méteres és a 720 méteres mélység közti szakaszon a szállítást az amúgy is lent tartózkodó bolgár–lengyel–horvát–török–magyar csapat végezte. Én a hordágy előtt haladtam, s próbáltam előkészíteni eszközöket. Komoly logisztikája volt a szállításban részt vevő emberek frissítésének, leváltásának. Igyekeztünk olyan helyeken váltani, ahol nem kötélen haladtunk, s elfértünk egymás mellett. Így is megvolt a veszélye annak, hogy a kötél kikötési pontjai kiszakadnak, túlterhelődnek. Most is voltak apróbb balesetek, az egyik magyar kutatótárs lábára ráfordult egy kő, egy lengyel barlangi mentőtársnak két mozgó kő közé csípődött be a lába. Volt kihűlés is, egy horvát mentőszolgálatos a vízbe esett, ami tényleg életveszélyes.
– Volt mélypontja? Mivel tartják ilyenkor a lelket egymásban?
– Odalent gondolunk ételekre, gyakran elhangzik egy-egy grillhúsos, sült húsos vagy zöldséges étel neve, s az italokkal is viccelődünk. Egyébként vittünk le torok- és gyomorfertőtlenítésre alkalmas pálinkát. Előfordult, hogy ötszáz méteres mélyből valaki kitelefonált, szeretne kérni egy Coca-Colát és egy hamburgert. Mondták, hogy természetesen. Ha késéssel jön ki a pizza, ki ne fizessék az árát – viccelődtünk. Amikor már nagyon elegem van a kötelekből, akkor hangosan szoktam kimondani: szeretek barlangászni!
– Amúgy mit esznek, mit isznak?
– Instant leveseket, instant tésztás ételeket, amelyeket kis gázégőkkel melegíteni is tudunk a pihenőhelyeken. Elárulom, nálam mindig van gyulai kolbász, bármilyen étvágytalan vagyok, a kolbászt mindig meg tudom enni. Vittünk edényeket is, hogy több legyen lent, mert a mentés miatt elég nagy lett a forgalom. Vizet is pakolunk, de a szikla szélén csöpögő folyásokból is fel tudjuk tölteni a kulacsokat. Van, hogy iható, de tanácsos felforralni, és lehűlve fogyasztani.
– Közben elterjedt, hogy fent világszintű a médiafigyelem? Ez aztán tényleg baj?
– A hegy gyomrában annyira gyorsan történtek az események, és a fáradtságtól olyan állapotba kerültem, mint akit hipnotizáltak. Amikor megtudtam, hogy óriási hírverés van körülöttünk, egy pillanatra elgondolkodtam, biztosan szükségem volt-e nekem erre? Nem vagyok hírnévre éhes ember. Nem vágyom arra, hogy a lakásom előtt várjanak a paparazzók, vagy a balassagyarmati kórház udvarán kattogjanak a vakuk.
– Mára már kellő rutint szerzett. És láttam néhány, önnel készült interjút. Nem szeretném megbántani, de azt kell mondanom: egészen máshogy néz ki a doktornő, mint amikor a barlangból feljött.
– És tiszta is vagyok! Szeptember 2-ához képest csak 14-én Alanyában volt alkalmam először tisztálkodni. Fürödtem! Amúgy a repülőtereken mindig baj van a szárazsamponjaimmal, nem értik, hogy micsoda az. Négy fokban nem lehet hajat mosni vízben a föld mélyén. Egyébként nem vagyok sminkelős típus. És szerencsém van a hajammal.
*
A barlangi mentéssel világhírnevet szerző dr. Zádor Zsófiának rövidesen előadása lesz az Európai Barlangimentő Szövetség portugáliai konferenciáján. Korábban drágának tartotta a repülőjegyet, de most már mindenképp megy. Igaz, egész más témában faggatják majd, mint korábban gondolták.
https://szabadfold.hu/riport/2023/09/egy-nap-le-hat-nap-fel?utm_source=megyei&utm_medium=referral&utm_campaign=szabadfold_01