Pintér Sándor diszkriminációellenes törvényjavaslatot nyújtott be

Jelentős munkában van a Pintér Sándor vezette Belügyminisztérium, amely jelenleg épp a közoktatásért is felel.

A belügyminiszter törvényjavaslatot nyújtott be A köznevelés területén alkalmazandó diszkriminációellenes intézkedésekről címmel, amelyben az szerepel:

10 százalékkal kell csökkenteni annak az általános iskolának a költségvetési támogatását a több iskolával rendelkező településeken, amelyben

  • a hátrányos helyzetű tanulók aránya több mint 20 százalékponttal alacsonyabb, mint a törvény hatálybalépésének évében, valamint az azt követő évben indult tanév elején meghatározott átlagos arány azon településen, ahol az általános iskola működik,
  • illetve több mint 15 százalékponttal alacsonyabb, mint a törvény hatálybalépését követő második évben indult tanév, valamint az azt követő tanévek elején meghatározott átlagos arány az adott településen.

A törvényjavaslat értelmében az általános iskolák átszervezése esetén kötelező lesz vizsgálni, hogy „kialakítható-e a hátrányos helyzetű tanulók kiegyenlített, az azonos évfolyamok párhuzamos osztályai közti huszonöt százalékos különbséget meg nem haladó aránya az átszervezéssel érintett nevelési-oktatási intézményben, valamint biztosítható-e a sajátos nevelési igényű tanulók ellátásának folyamatossága”.

Ahogy arra a hvg.hu is rámutatott: a törvényjavaslat hatályba lépéséről külön törvény rendelkezik majd, így egyelőre csupán szimbolikus gesztus a szegregációellenes javaslat.

Amelynek célja – és ezt a szöveg rögzíti is – „az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program Pluszban, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervében foglalt feltételek teljesítéséhez szükséges rendelkezések megalkotása.

Magyarán a szegregációellenes törvény egyfajta kacsintás az Európai Unió felé.Az Orbán-kormányoknak egyébként bőven van mit ledolgozniuk: az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) Közgazdaságtudományi Intézetének 2021-es kiadványában mutatott rá arra, hogy 2010 és 2020 között jelentős mértékben emelkedett az iskolai szegregáció mértéke a hátrányos helyzetű (hh) és a halmozottan hátrányos helyzetű (hhh) gyerekek körében:

  • a hátrányos helyzetű tanulók esetében 27,2-ről 40,7-re,
  • a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók esetében 29,2-ről 37,5-re nőtt a szegregációs index, melynek mértéke az iskolai elkülönülés nagyságát jelzi.

Pintér Sándor minisztériuma tehát szokásához híven a büntetés eszközével (költségvetési támogatás megvonása) igyekszik ösztönözni az oktatási intézményeket a szegregáció felszámolására.

Tegnap derült egyébként ki, hogy a belügy utasításba adta, hogy csak a Klebelsberg Központ és a tankerületek fogadhatják el az oktatási intézményeknek szánt magán- vagy civil felajánlásokat.

 

444.hu