Elhallgatta az MTI, amit a Nobel-díjas Krausz Ferenc üzent a tanári szakma fontosságáról

Különféle halálok
*
Halálát érzi közeledni az egyszeri ember. Papot hivat, diktálni kezdi:
– Tessék írni, tisztelendő atyám. A templom restaurálására hagyok egymilliót, a temetőnek új kerítésre ötszázezret, az öregek napközi otthonára… mennyit is…?
– Na de kedves fiam – mondja a pap -, hol van az a pénz? Mindnyájan tudjuk, hogy egy filléred sincs!
A haldokló felemelkedik a párnáról:
– És a nagylelkűség,az nem számít?
*
Kohn végrendelkezik a halálos ágyon.
– … és volt nekem egy aranyórám is – sóhajtja…
– De ellopták tőlem a legutóbbi nagy vásában. Ha mégis előkerülne, legyen Salamon fiamé, első szülöttemé. Ha nem kerül elő, kapja meg a Pesti Izraelita Hitközség.
*
A hírhedt zsugori öreg Rotschild ágynak esik. És láss csodát, a világ egyik jótékony célű alapítványt teszi a másik után.
– Na látjátok – mondja róla valaki társaságban -, nem is igaz, hogy meghal egy krajcárért. Lám, most is milyen bőkezű…
– Így könnyű – felel valaki -. Az örökösök pénzén…
*
Vigasztalhatatlanul zokog a szegény zsidó az egyik Rotschild báró temetésén. Valaki megkérdezi:
– Rokona volt talán az elhunytnak?
– Nem, dehogy. Hiszen éppen azért sírok…
*
Áll a szegény zsidó a Rothschidol családi kriptája előtt. Felsóhajt:
– Ezek hogy élnek…!
*
Végóráit éli a férj. Felesége ott sír az ágy mellett.
– Ugye, nem fogsz összeállni mással, ha én már nem leszek? – kérdi a haldokló.
– Nem, nem, nyugodt lehetsz – ígéri az asszony.- De hogy mi lesz velem, ha mégis megmaradsz?!
*
Végóráit éli az öreg Kohn. Összegyűlik ágya körül a népes failia.
Az öreg megjártatja szemét hűséges nején, szép szál fiain, kedves menyein, bájos unokáin. A biztonság kedvéért meg is kérdi őket:
– Sára, kedves, jó hitvesem, most is mellettem vagy?
– Veled vagyok, drágám.
– Ruben, elsőszülött fiam, ugye, itt vagy velem?
– Én fogom a jobb kezét, papa.
– Simon, másodszülött fiam, ugye, te is itt vagy?
– Én fogom a bal kezét, papa.
– Benjamin, legkisebb fiam, utye, te sem hiányzol?
– Itt állok az ágy lábánál, papa.
A haldokló, utolsó erejét összeszedve, feltápászkodik fektéből és rájuk reccsen:
– És ki maradt az üzletben?
*
Végóráit éli a családfő. Ágyához hivatja a fiait.
– János fiam, te kapod a szólőt. Aztán mindent csak csinálj úgy továbbra is, ahogy tanítottalak.
– Úgy lesz, apám – fogadja az elsőszülött.
– Pista fiam, te öröklöd a kocsmát. Folytassad úgy, ahogy tőlem láttad.
– Úgy lesz, apám – fogadkozik a kisebbik fiú.
– Akkor most gyertek közelebb – int a haldokló. – Még közelebb. Súgok nektek egy titkot. Szőlőből is lehet bort csinálni.
*
Végóüráit éli Kohn felesége. És még egyszer, utoljára, lelkére próbál beszélni az urának:
– Ígérd meg nekem itt, a halálos ágyamnál… Meg kell ígérd nekem… hogy kibékülsz anyámmal! El fog jönni szegény, a temetésemre… azt meg nem tilthatod… Mit szólna a világ? Nem lehetsz haragban … a porig sújtott … anyósoddal.
– Hát, ha mindenáron ragaszkodsz hozzá – adja be végül a derekát Kohn – a te kedvedért még ezt is megteszem. De azért nem árt, hogyha tudod, már elment a kedvem az egész temetéstől.
*
– Te, Grün,meghalt a Roth, a sarki fűszeres. Elmész a temetésére?
– Már miért mennék? Ő eljött az enyémre?
*
Egy szombati napon szörnyű dolog történik a zsidó templomban. Kohn ájultan esik ki a padból, s anélkül, hogy magához térne, meg is hal. Körülötte a jámbor férfiak elhatározzák, hogy megbízzák a furfangos templomszolgát, menjen el a szerencsétlen feleséghez, és a lehető legkíméltetesebben adja tudtára a rossz hírt.
A templomszolga bekopog Kohnék ajtaján.
– Itt lakik özvegy Kohnné? – kérdezi.
Az asszony elcsodálkozik:
– Kohnné vagyok, itt is lakom, de hála az Úrnak, még nem vagyok özvegy.
Mire a templomszolga, megnyerő mosollyal:
– Na, mibe fogadunk?
*
Áll egy férfi gyászban egy sírkő előtt, és zokog keservesen.
– Hogy miért kellett ilyen korán távoznod az élők sorából? … Miért mentél el ilyen fiatalon?
Távolabból két járókelő figyeli:
– Nem tudod, kit sirat ez a szegény ember?
– Dehogynem. A felesége előző férjét.
*
Áll egy férfi gyászban egy sírkő előtt és zokog keservesen.
Arra jön egy ismerős, megszánja, odamegy hozzá, átöleli a vállát, vigasztalni próbálja.
– Majd a túlvilágon talákloztok megint…
– De hisz éppen ez az!
*
– … Nézd, drágám, egy idő után be kellett látnom, hogy ez így nem mehet tovább. Már kezdünk egészen elmagányosodni. Főzhettem én a legjobb vacsorát, senki sem fogadta el a meghívásunkat, mert tudták előre, hogy utána végig kell ülni az uram diavetítését… S az uram, amilyen rendkívül intelligens ember, felismerte, hogy miről van szó, és már nem diázik.
– Ne mondd! És márnem is fényképez?
– Dehogynem. Szenvedélyesen. Csak nem tesz filmet a gépbe.