TÖLGYERDŐ LESZ A BEDEGVÖLGYBEN
A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. közel 550 ezer euró vissza nem térítendő támogatást nyert erdőtelepítésre.

A projekt keretében a Bedegvölgyben 32,43 hektáron ültetnek őshonos fafajtákat.
Összesen 260 ezer csertölgy csemetét ültetnek a Bedegvölgyben. Veres Pál polgármester szerint az erdőültetés beleillik a városvezetés klímasemlegességet célzó terveibe.

– Nem nő ki az erdő egyik pillanatról a másikra, azokat a csemetéket, amiket ki fognak ültetni, meg kell majd védeni. Első körben tehát kerítés épül a terület köré – jelölte ki a kezdeti lépéseket Veres Pál.

Osváth Zoltán Zsolt, a Városgazda ügyvezetője szerint az önkormányzati cég feladata az erdőgondozás lesz.

– Az erdészeti hatóság tölgyerdő létesítését engedélyezte az adott környezetben: hektáronként 8 ezer csemetét kell elültetni. Ezt a munkát erdőtelepítési szakemberekre bízzuk, a feladatra pályázatot fogunk kiírni. A csemeteállományból 80-100 év múlva hektáronként 500-650 gyönyörű tölgyfa áll majd, de már 50 év múlva is olyan erdő lesz a Bedegvölgyben, amiben örömüket lelhetik a város lakói.

Kertész Béla, a Városgazda műszaki vezetője is beszélt a rájuk váró munkákról.

– A főállományt képző tölgyes mellett lesznek olyan egyedi, védett fafajták, amiket szintén itt ültetünk el. Mindehhez először egy kerítést építünk, hogy elkerüljük a vadkárt – mondta Kertész Béla, hozzátéve, a jövő év elején elkezdik a munkálatokat, ősszel pedig, amikor lezárul a közbeszerzés, elindulhat a telepítés is.