Két héttel az október 7-i Hamász-betörés és az azt követő vérengzés után újabb beszámoló látott napvilágot arról, mi is történt a dél-izraeli kibucokban jom kippur reggelén. Egy házaspár, Goldy Feuerstein és Eldad Hes a zsidó.com számára írta meg emlékeit, ezt közüljük tovább mi is.

„Fél hétkor légvédelmi sziréna hangjára ébredtünk. Felemeltem 4 éves kisfiamat Urit az ágyából és feleségemmel Goldy-val együtt az óvóhelyre (kis házunk egyik megerősített szobája) rohantunk telefonjainkkal a kezünkben.

3 éves kislányom Avigail és 7 éves kisfiam Yotam a biztonsági szobában aludtak, arra ébredtek, hogy becsapom a fejük fölött a biztonsági ablakot. Avigail megkérdezte, hogy mi történt, de már nem emlékszem mit mondtunk nekik. Lövöldözés kezdődött a házunk előtt” – kezdődik Feuersteinék írása.

A ház ura végül a kibuc WhatsApp csoportjából értesült arról, hogy terroristák támadták meg lakóhelyét. Aztán hirtelen az arab szavakat már az ablaka előtt hallották, ekkor jutott eszükbe, hogy bezárják az óvóhely ajtaját. Ez azonban csak úgy volt lehetséges, hogy az ajtó kilincsét ellentartottuk amennyire csak lehetett, hogy ne lehessen kívülről kinyitni.

„Egyre erősebben tartottam a kilincset, erősebben, mint valaha bármikor életemben. „Athla” (gyerünk arabul) hallottam a hangokat, itt jöttem rá, hogy legalább két ember van a házunkban. Elöntött a veríték. Fehérneműben ültem a gyerekek játéktartó ládáján, tartottam a kilincset, amit megpróbáltak kívülről kinyitni.

„Goldy, itt vannak…” – súgtam a feleségemnek.

„Próbálják kinyitni az ajtót” – felelte halkan. Feleségem továbbra is próbálta nyugtatni gyermekeinket, miközben üzenetet írt a településünk mentőszervezetének és akinek csak tudott a kibucból, hogy segítsenek rajtunk, de nem jött senki” – olvasható a beszámolóban.

„Avigailnak pisilnie kellett. Goldy odaadott neki egy üres játékdobozt, kérte gyermekünket, hogy most kivételesen itt intézze a dolgát. Avigail nem volt képes rá. Aztán feleségem megmutatta neki hogyan csinálja és végül rávette magát, de kérte, hogy ne nézzük közben. Alig egy óra múlva megszakadt az áramszolgáltatás és a szobában sötét lett. A légkondicionáló és a ventilátor sem működött már. Teltek az órák, alig mertünk megmozdulni, ültünk és vártunk. Aztán hirtelen valaki benyitott a házunkba és megpróbálta kinyitni az óvóhely ajtaját. Reménykedtem, hogy a hadsereg egyik embere.

Úgy tartottam a kilincset mint egy őrült, közben az izgalomtól és a melegtől rettenetesen izzadtam. Már én sem tudtam uralkodni magamon. Goldy telefonja merülőben volt, így zseblámpa után kezdtünk kutatni, az én telefonom a gyerekeknél volt, mesét néztek rajta.

Ekkor fojtott sikoly hallatszott kintről. Goldy telefonja kikapcsolt. Úgy határoztunk, hogy a telefonomat 5 százalékig használhatják a gyerekek filmnézésre, mert szükségünk lesz rá a későbbiekben. Uri rettenetesen sírt, hogy ki akar menni, majd álomba sírta magát és két-három órát aludt.

Négy százalékon járt az akkumulátorom és a rémálomnak még nem volt vége. Újra lövések dördültek a településen, őrületes zavar keletkezett a kibuc WhatsApp-csoportjában. Megint megtámadtak minket. Összesen ötször jöttek el a kibucunkba, mielőtt héber hangokat hallottam volna” – írja Eldad Hes.

A megkönnyebbülés csak akkor érkezhetett meg, amikor valaki a nevén szólította héberül. Kiderült, hogy egy izraeli katona volt. A család így fél nap után kiszabadult az óvóhelyről. A mészárlást túlélte a kerekesszékes szomszédasszonyuk is, aki – mint mesélte – „égi őrangyala” sugallatára készpénzzel vesztegette meg a terroristákat.

„Újra lövöldözések hallatszottak talán 15 méterre a házunktól. Megint rohantunk az óvóhelyre. A katonák szóltak, hogy gyorsan menjünk a tornaterembe. Kimentünk a gyerekekkel a kezünkben. Mindenki sírt és pattanásig feszült volt a hangulat. A biztonságosnak vélt tornaterem ajtaja azonban zárva volt. Egyre többen ácsorogtunk az ajtó előtt: kismamák, egy csecsemő a szüleivel, akik majdnem halálra égtek, egy idős nő kerekesszékben, egy másik szomszédunk, akinek férjét és lányát a szeme láttára gyilkolták meg percekkel ezelőtt. Hosszú percekig álltunk a bezárt épület előtt, és nem lehetett tudni, hogy ki, hol van” – olvasható az írásban.

A család vasárnap katonai teherautókon hagytuk el a kibucot. Az Ofakim város felé vezető úton csak pusztítást láttak. A Nir Oz kibuc még mindig lángokban állt ekkor. Kiégett járművek voltak szerte az út mentén.

Hesék akkor lélegezhettek csak fel, amikor megérkeztek Beer-Shevába.