a falu széléről jött félcigány lány beénekelte magát a Carnegie Hallba. Ez a tündérmese egy mondatban. De ezt nem adják ingyen.
Nagyon messziről indultam, és az anyukám belső programja is az volt, hogy marginálisból a társadalom közepe felé legalább egy kicsit haladjunk, valamennyi elfogadottságot kapjunk. Hogy ez ne egy szegény parasztcsalád legyen, vagy hogy ne mondják azt rá, hogy cigány. És neki az is, hogy én erről beszélek, sokszor nagyon kellemetlen. De éppen ebből fakad az én örökölt, belső hozományom: a befelé, vagy felfelé törekvés – ahogy anyuban – bennem is nagy.
Ebből a szempontból már édesanyád is rendkívül sikeres nő.
Igen, elérte például, hogy a gyerekeit taníttassa. Én és a tesóm is az Apáczai Gimnáziumban végeztünk, és ez anyu számára a 80-as évek végén, 90-es évek elején tehetséges, de munkás parasztszülőként nagy eredmény volt. Ő mindig erre az előmenetelre, elismertségre, és az ezzel járó anyagi javakra vágyott. És ha valamit nagyon tud máig, az a munka, amire minket is megtanított. Valószínűleg ezért is csapódhatott le benne, amikor bejelentettem, hogy „de én énekes leszek” úgy, hogy „jó, jó fiam, hogy szeretsz énekelni, de ugye lesz egy rendes szakmád is!?” Ma már tudom mögötte hallani a szeretetet, meg a féltést, de ez nagyon nehéz volt nekem. Amikor meghallottam ezt a mondatot, összementem kicsire, megfagytam, aztán előtört belőlem egy düh, leraktam a telefont, és jött a „csak azért is”. Mert közben én a folytonosságot is éltem, az érzelmi örökségemet.
A felmenőim mind kötődtek a zenéhez; anyai nagyapám, Sztáncs Lázár nagybőgős-énekes, az apai nagyapám is imádta a zenét, és persze a szüleim is nagyon érzékenyen reagáltak rá, de egyikük sem választotta ezt szakmájának.https://forbes.hu/women/palya-bea-hang-coaching-forbes-flow-interju/?utm_source=Forbes+Espresso+h%C3%ADrlev%C3%A9l&utm_campaign=3fff803ad7-EMAIL_CAMPAIGN_5_19_2021_13_48_COPY_18&utm_medium=email&utm_term=0_5d6f550842-3fff803ad7-56945581&ct=t(N_COPY_18)
Így kaptak kezdetben fürdőszobát, míg az embereknek nem tellett semmire.