Skip to content

Miskolc. Kilépett a mentőcsoportját támogató egyesületből Lehoczki László

Miskolc. Kilépett a mentőcsoportját támogató egyesületből Lehoczki László

Elzárták tőle a mentéshez és a kiképzéshez szükséges eszközöket, kilépett a mentőcsoportját támogató egyesületből Lehoczki László

„Bejelentem, hogy az elmúlt több mint egy év történései alapján 2023. május 25. napján kiléptem a Spider Mentőcsoport Támogatói Egyesületből”

– írta ki hétvégén hivatalos Facebook-oldalára Lehoczki László. Lehoczki ugyanakkor kiemelte, hogy a Spider Mentőcsoportot nem hagyja el, az a vezetésével továbbra is működik és tevékenykedik.

A néhai Mancs mentőkutya gazdája május 25-én lépett ki a mentőcsoportot támogató egyesületból, melyet nevelt lánya és szakmai utóda, Binda Nikoletta több mint 5 éven át 2022. július hónapig elnökként vezetett. Lehoczkit bejegyzése szerint az elmúlt egy év történései sarkallták a kilépésre.

Mint írja, az egyesület 2022. júliusától regnáló új vezetősége nem támogatja a Spider Mentőcsoport mentési tevékenységét, nem a kitűzött mentési és kutyás célok érdekében újíttatja fel a Miskolc Város Önkormányzata által a kutyakiképzésre és mentési gyakorlatokra adományozott kiképzőpályát.

Lehoczki bejegyzése szerint a kiképzőpályát le is zárták, a zárakat lecserélték, elzárták tőle a mentéshez és a kiképzéshez nélkülözhetetlen eszközöket, a terület alkalmatlanná vált a kiképzésre, a mentési gyakorlatok végzésére. Az egyesület emellett levette a közösségi és nyilvános social media felületeiről a riasztáshoz közzétett elérhetőségeit, így akadályozta a Spider Mentőcsoport munkáját.

Lehoczki szerint továbbá az egyesület korábbi, facebookos közlésével szemben ő és Binda Nikoletta saját forrásból, nem pedig egyesületi támogatással dolgozott eredményesen a februári törökországi földrengés mentésén. Mint írja, a törökországi mentés előtt és azt követően is az egyesület támogatása nélkül dolgoztak több sikeres magyarországi mentésen. Lehoczki szerint a fentiek miatt együttműködése az egyesülettel ellehetetlenült, az egyesülettől a továbbiakban elhatárolódik.

Lehóczki azt is kinyilvánította, hogy a továbbiakban nem járul hozzá, és kifejezetten megtiltja a saját, valamint Mancs és Hope mentőkutyái képmásainak bármely Spider Mentőcsoport Támogatói Egyesület általi vagy azzal összefüggő használatát. Emellett nem járul hozzá a Lehóczki László nevéhez fűződő mentésnek, kiképzésnek az egyesület referenciájaként történő felhasználásához. Nem járul hozzá a Spider Mentőcsoport és az általa, illetve Mancs és Hope által 1999. évtől elért eredményekre történő hivatkozással adomány gyűjtéséhez és pályázati támogatás kéréséhez sem.

Lehoczkival együtt Binda Nikoletta is megszüntette tagságát a Spider Mentőcsoport Támogatói Egyesületben, mely egyébként – mint neve is jelzi – azért jött létre, hogy a Spider Mentőcsoportot támogassa a Miskolc Város Önkormányzata által alapított közalapítvánnyal közösen.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



3 Comments

  1. Névtelen
    2023.10.29. 10:48

    Az nem gond, hogy Veres ott villog a kutyával, amihez semmi köze?

    • Névtelen
      2023.10.29. 12:40

      Jó pénzért biztos nem

  2. Névtelen
    2023.10.29. 18:23

    Vihar a biliben.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük