Védelemgazdasági tervezés címmel jelent meg a kormány honlapján egy dokumentum, melyben az illetékesek egy cselekvési útmutatót vázoltak, aminek célja, hogy a békdeidőben megállapított adatok alapján meg tudják határozni a konkrét fejadagokat bizonyos javakból egy bekövetkező természeti vagy katonai katasztrófa esetére – szúrta ki az Economx.
Ahogy a dokumentum elején írják, útmutató az érintett követelménytámasztó és tervező szervek támogatásának eszköze védelemgazdasági tervezéssel kapcsolatos feladatok hatékony ellátása érdekében, a nemzetgazdaság gazdaságmozgósítási helyzetekre való felkészítésének céljából. Az útmutató rendeltetése szerint egyben elősegíti a Védelemgazdasági követelménytámasztó- és tervezőtáblázat egységes kitöltését, bemutatja az egyes feladatköröket és felelősöket, valamint a tervezési feladatok ütemtervét.
Ahogy az Economx írja, a követelménytámasztásban és a tervezésben érintett szerveknek ki kell tölteniük helyesen a védelemgazdasági követelménytámasztó- és tervezőtáblázatot (VKT), hogy az összesítéssel lehetővé tegyék a Védelemgazdasági Alapterv elkészítésének megalapozását. Az ehhez kapcsolódó „Igények a nemzetgazdaságtól békeidőszakban és gazdaságmozgósítási helyzetenként” című blokkban olvasható a tényleges követelménytámasztás havi leosztásban békeidőszakra értve. Mivel fennállt az áttekinthetetlenség veszélye, ezért előre meghatározták a békeidőszak alapigényeit, a lakosság alapellátásához szükséges termékek havi fejadag normáit.
Ezek alapján
- csontos nyershúsból és vágott baromfiból 3 kg;
- zsiradékból 1,5 kg;
- lisztből 2 kg;
- cukorból 0,5 kg;
- kenyérből 9 kg;
- tejből 11 liter;
- mosó- és mosogatószerből 1 kg;
- ivóvízből 120 liter;
- húskészítményekből 1 kg;
- étkezési tyúktojásból 15 db;
- főzelékkonzervből 2,5 kg;
- gyümölcsbefőttből 2 kg;
- savanyúságból 1 kg,
- élesztőből 0,25 kg,
- étkezési sóból 0,15 kg,
- szappanból 0,15 kg,
- gyertyából 1 kg,
- gyufából 4 doboz,
- fogkeféből 0,3 db,
- fogkrémből 40 ml,
- toalett- (WC-) papírból 6 tekercs,
- alkoholos kézfertőtlenítőszerből 0,25 liter,
- egészségügyi vattából pedig 0,3 kg járna minden magyar embernek egy hónapban.
Ebből számolják majd ki a háborús készleteket. A békeidőszak alapigénye az a havi mennyiség, ami akkor szükséges, ha semmilyen gazdaságmozgósítási helyzet nem áll fenn. A dokumentumban az alábbi gazdaságmozgósító helyzeteket határozták meg:
- fegyveres konfliktus vagy annak veszélye jellegű gazdaságmozgósítási helyzet;
- szövetséges erők támogatása jellegű gazdaságmozgósítási helyzet;
- egészségügyi jellegű gazdaságmozgósítási helyzet;
- katasztrófa jellegű gazdaságmozgósítási helyzet;
- ágazati válsághelyzet jellegű gazdaságmozgósítási helyzet;
- és humanitárius jellegű gazdaságmozgósítási helyzet.
A dokumentum rendelkezik arról is, hogy a védelemgazdasági követelménytámasztó- és tervezőtáblázatot (VKT) a belgazdaságért felelős miniszternek novermber 15-ig közzé kell tennie a Gazdaságfejlesztési Minisztérium honlapján. Ezen felül minden érintett számára december 15-én meg kell kezdődnie a tervezési folyamatnak, hogy végül a Védelemgazdasági Alapterv 2024. június 30-án a kormány elé kerüljön.
A védelemgazdasági tervezés további részletei itt érhetők el.
Tudjuk!
„Donáth Anna megrázó szavai szerint az Európára leselkedő legnagyobb veszély a populizmus.
szerintem nem populisták gyilkolnak Brüsszeltől Horgosig, de a nagyfaterja árammal rázott volna, úgyhogy nem szóltam.”
orbán apuka szadista efftássairól és példaképeiről nem is szólva 🙂
Ideje volt meghatározni! Már 1999-ben megjelölték az okát.
A lugano-i tanulmány
„A luganói tanulmány” globalizációs krimibe illő írás. Szerzője Susan George, amerikai filozófus és politológus, aki 1994 óta francia állampolgár, jelenleg is Párizsban él, és a társadalmi igazságosságért tevékenykedő „Transznacionális Intézet” társigazgatójaként, valamint a „Globalizációs Obszervatórium” alelnökeként harcol a globalizáció ellen.
„A luganói tanulmány ” című könyve angolul 1999-ben, franciául pedig 2000-ben jelent meg. A könyv alcíme: „Hogyan őrizzük meg a kapitalizmust a XXI-dik században”.
A könyv lényege, hogy egy szűk szakértői csoport, a könyvben pontosan meg nem határozott „titkos megbízói kör” kérésére egy évig dolgozik a svájci Luganóban azzal a céllal, hogy végigelemezze a világgazdaság lehetséges jövőit. Vizsgálataiknál abból kell kiindulniuk, hogy a jelenlegi liberális, globalizálódó gazdasági rendszer fenntartása megkérdőjelezhetetlen cél. Éppen ezért fel kell deríteniük mindazokat a veszélyforrásokat, amelyek gátolhatják ennek a célnak az elérését.
A könyv olvasója számára végig nyilvánvaló, hogy Susan George meg van győződve arról, hogy a „titkos megbízói kör”, amelyről csupán annyit sejtet, hogy a „globalizáció irányítóit és menedzserei”-t foglalja magában világosan látja és tudja, hogy milyen drámai következményekkel jár majd gazdaságpolitikája. Arra azonban mégis képtelen, hogy lemondjon róla, hiszen óriási haszna van belőle. Helyette saját túlélési lehetőségeit keresi. Ezért ad megbízást a szűk szakmai körnek a jövő vizsgálatára, és az ajánlások megfogalmazására. A szakértői csoport megállapításai lesújtók:
rámutatnak arra, hogy a globalizáció környezeti, szociális és egyéb katasztrófákba torkollhat, és ezért hosszútávon nem fenntartható…”
Nincs itt semmi látnivaló
HADI LIBERALIZMUS ???? Usa meg jót röhög.
„Bizonyos források szerint egyfajta hadigazdálkodási szabályokat vezetne be az Európai Bizottság, ha a helyzet súlyosbodna. A kiszivárgott javaslat szerint eddig példátlan vészhelyzeti hatalmat ragadna magához az Európai Bizottság, melynek birtokában megszabhatná még a magánvállalatoknak is, hogy mit gyártsanak.”
A forrásmegjelölések persze megint lemaradtak…
Magyarország előre megy, nem hátra! Már várom, hogy mikor jelenti be a kormány a jegyrendszer bevezetését…