Angolul beszélő fiatalokat fenyegetett a bulinegyedben egy rendőr

„Megszurkállak, aztán pislogsz majd kettőt” – angolul beszélő fiatalokat fenyegetett a bulinegyedben egy rendőr

Fotó. Archív Miskolc

„Szurkálással” fenyegetett meg egy magyarul nem beszélő csoportot október 18-án hajnalban egy rendőr a bulinegyedben. Az esetről videókat készített egy arra járó olvasónk, őt utána egy ideig még követték a rendőrök, és megpróbálták rávenni, hogy törölje az „intézkedésről” készült felvételeket.

Ha nem viselkedik

Két héttel ezelőtt, szerda hajnalban, a Kazinczy és a Wesselényi utca sarkán lévő Roni ABC mellett kezdett két rendőr egy csoport angolul beszélő fiatal ellen intézkedni. Hogy eredetileg miért állították meg a csapatot, nem tudjuk – de egy ponton a helyszínen eljáró rendőrök egyike emelt hangon azzal fenyegetőzött, hogy „megszurkálja” őket. Erre lett figyelmes olvasónk is, aki rögzíteni kezdte a történéseket, és közben odasétált az intézkedőkhöz.

Később a kérdésére reagálva a rendőr is elismerte, hogy bár nem volt jogszerű, amit mondott, de azt valóban mondta. Azonban szerinte az intézkedés alatt állók a viselkedésüknek köszönhették a fenyegetését.

„Ön azt mondta, megszurkálja azt az úriembert” – mondta olvasónk.„Igen, hogyha nem viselkedik. Látja, mit csinált?” – válaszolta a rendőr.Utána azt is kijelentette, hogy szeretné, ha olvasónk törölné a felvételt, mert ha felhasználja azt, „annak jogi következményei lesznek”. Ő azonban megtagadta ezt. Olvasónk a 444 megkeresésére elmesélte, ezen a ponton rendőrt hívott a rendőrökre, és az újonnan kiérkezőknek is elmondta, mi történt, majd a rendelkezésükre bocsátotta az általa rögzített videókat.

Ekkorra a megfenyegetettek már távoztak a helyszínről, így a kiérkező rendőrök azt mondták, már nem tudnak mit kezdeni a helyzettel, és felszólították, hogy menjen haza. El is indult, azonban a fiatalokkal szemben eljáró rendőr és a társa még követték egy ideig, és újra megpróbálták rávenni, hogy törölje a felvételeket.https://444.hu/2023/10/31/megszurkallak-aztan-pislogsz-majd-kettot-angolul-beszelo-fiatalokat-fenyegetett-a-bulinegyedben-egy-rendor