Fedor Vili és a többek. Kik jelöltek idén a Borsod megyei Prima díjakra?

Az alábbiakban a VOSZ Borsod weboldalán feltüntetett sorrendben ismertetjük a jelölteket (a fenti fotó az előző évi díjátadón készült):

 

Magyar népművészet és közművelődés kategória:

Fedor Vilmos, hagyományőrző

Lokálpatrióta, több évtizede dolgozik azon, hogy Miskolc értékeit minél szélesebb körben megismerhessék itthon és külföldön egyaránt, teszi ezt helytörténeti íróként könyveiben, de számos általa szervezett program által is. Az „Itthon Miskolcon Egyesület” elnöke, mely a hagyományok őrzése érdekében felvállalja helyi rendezvények szervezését, lebonyolítását.

 

Magyar építészet kategória:

Szél Norbert építész

Kiemelkedő munkái között szerepel a miskolci Erzsébet tér felújítása, a Szinva kibontása, az Erzsébet téri híd visszaállítása. Nevéhez köthető a védett miskolci Lévay villa rekonstrukciója, a miskolci Grabovszky ház felújításának megtervezése is. 2013-ban alapították a Karcműhely Kft-t, melynek Miskolc városán is túlmutató jelentőségű épületek tervezését végezhették el.

 

Magyar képző- és iparművészet kategória:

Kovács Attila cipőkészítő mester

Édesapjától tanulta a szakmát. Folytatva a családi hagyományt, maradt a kaptafánál: máig hagyományos, kézműves cipők és csizmák készítésével foglalkozik. Munkáit számtalan jelentős szakmai elismeréssel jutalmazták, évről évre kimagaslóan szerepel a wiesbadeni nemzetközi kézműves cipőkészítő bajnokságon, többszörös világbajnok.

 

Magyar sport kategória:

MEAFC

A Miskolci Egyetemi Atlétikai és Futball Club 1951 óta kínál sportolási és versenyzési lehetőséget a Miskolci Egyetem hallgatói és munkatársai részére. Mára pedig Miskolc meghatározó sportegyesületévé vált 11 szakosztályával és mintegy 700 sportolójával. Az sporteredmények mellett kiemelt figyelmet fordít a tehetséggondozásra és a közösségépítésre.

 

Magyar irodalom kategória:

Bodnár László író, költő

Bodnár László, aki „itt él, fölénk magasodva, egy tehetséges költő, akinek a verseit eleinte a Facebook oldalon ismerhették meg, később egy–két szép, különleges gondolatsorát a helyi, a közéleti napilapok és az irodalmi folyóiratok is közreadták.” Az interneten ismerte meg a “haiku”, “iku”,”tanka” három japán versformát, a melynek kiváló magyarországi képviselője.

 

Magyar Tudomány kategória:

Dr. Kiss Ákos gyermekorvos

Sikeresen gyógyított, tartott bemutató műtéteket, írt 6 könyvet, 44 közleménye jelent meg, és tartott 358 előadást, pl. a Johns Hopkins Egyetemen is. Több nemzetközi Társaságnak volt a tagja, a Magyar Gyermeksebész Társaság elnöke volt, és számos magas rangú szakmai és állami kitüntetésben részesült. 2014-ben Miskolc Város Díszpolgárává választották.

 

Magyar Zeneművészet kategória:

Flach Antal csembalóművész

Csembalóművész-tanár, jelenleg is a Miskolci Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnázium tanáraként dolgozik. Emellett a Miskolci Szimfonikus Zenekar szakmai partnereként zenei ismeretterjesztést végez változatos formákban, Muzsikaland, Miskolci Bach-hét, Miskolci Kamarazenei Nyár, Zenei Szemere Szalon, Akadémiai Magyar Zenei Esték.

 

Magyar színház-, film- és táncművészet kategória:

Miskolci Nemzeti Színház

Az idén 200 éves Miskolci Nemzeti Színház, Magyarország első magyar nyelvű kőszínháza, 1823. augusztus 24-én nyitotta meg kapuit. A ma öt játszóhellyel – Nagyszínház, Kamaraszínház, Játékszín, Csarnok, mint kísérleti tér, és Nyári Színház – rendelkező épületkomplexumban minden színházi álom megvalósítható és meg is valósul.

 

Magyar oktatás és köznevelés kategória:

Dr. Burkáné Szolnoki Ágnes ny. iskolaigazgató

Okleveles közgazdász, a MSZC Berzeviczy Gergely Szakgimnáziumának volt igazgatója. Irányításával a tagintézmény évről-évre kiemelkedő eredményeket ért el az országos tanulmányi és sportversenyeken. A hagyományok tisztelete, precíz, pontos munkavégzés jellemezte, támogatta a kollektív bölcsességek megvalósulását.

 

Szavazni a jelöltekre ide kattintva lehet.