Ne fáradj! Simon tökös gyerek, nem miskolci . ! Sohasem zavarták a sz@rkavarók.

” a World Press Photo-kiállítás idei egyik sorozata meglehetősen szúrta Dúró Dóra szélsőjobboldali képviselő szemét. Javaslatára a gyermekvédelminek nevezett törvény alapján kitiltották a 18 éven aluliakat a múzeumból.

A szóban forgó ciklus Hannah Reyes Morales Fülöp-szigeteki fotográfus munkája, amely egy melegeknek otthont adó idősotthont mutat be. A fotográfus egyébként olyan témákat is fotóz, mint az embercsempészet és a kényszerházasság, több éven át élt Kambodzsában, beutazta Ázsiát és számos rangos nemzetközi fotós díjat zsebelt be, jelenleg pedig a New York Times munkatársa. Lencséjén keresztül mélyreható szociográfiai vizsgálatokat készít, a fotóriporteri műfaj kereteit túllépve művészi szintre emeli a fotózást.

Ezt a tartalmat találta károsnak Dúró Dóra. A Magyar Nemzeti Múzeum a felszólítást követően kirakta a 18-as karikát, L. Simon László azonban kijelentette, hogy a személyi igazolványokat a múzeum munkatársainak nincs joga ellenőrizni, így ezt nem is tették meg. A múzeum igazgatója múlt szerdán olyan képeket jelentetett meg a közösségi médiában, melyek azt mutatják, ahogy a tárlat és a múzeum bejárata előtt látogatók hosszú sora kígyózik. A képekhez tartozó posztban pedig azt írta: „Él és virul a nemzet múzeuma. Köszönjük, kedves Dúró képviselő asszony.”

A válasz nem maradt el, Csák János, a kulturális és innovációs minisztérium vezetője hétfőn elbocsátotta a főigazgatót. A hivatalos közlemény szerint „a főigazgató az intézménytől elvárható jogkövetést mulasztotta el, azt érdemi felhívásra sem teljesítette, mi több, olyan magatartást tanúsított, amely a munkaviszonya fenntartását lehetetlenítette el.”

L. Simon László a Facebook-oldalán tett közzé egy sajtónyilatkozatot, melyben azt írja, tudomásul veszi a döntést, elfogadni azonban nem tudja. A nyilatkozatban azt írja, „a fenntartó utasítását késlekedés nélkül és maradéktalanul betartottuk, a 18 év alatti korlátozást bevezettük és erről a fenntartót azonnal értesítettük……..
L. Simon ezekkel a szavakkal zárta a nyilatkozatot: „Négygyermekes apaként, nagyszülőként határozottan visszautasítom, hogy gyermekeinket tőlem vagy az általam vezetett intézménytől kellene megvédeni.”

„Ne magyarkodj!” – dörögte cimborájának Kovács Béla volt munkásőr az Örs Vezér téri egykori Totó-Lottó sörözőben, mielőtt az elfogyasztott kevertek és híg sörök után nemcsak szombati ingét, de a sokat látott műanyag asztalterítőt is lehányta. Más talán megrettent volna ennyi okádéktól, de ő bátor és erős ember volt, nem hagyta abba az ivást. Felkortyolta a maradék sörét, majd ismét tanítani kezdte a kocsma megfáradt közönségét. Először artikulátlanul motyogott valamit, aztán szókratészi magasságokba emelkedett.
„Egy magyar mindig elsőként jön ki az ólajtón!” – próbálta felidézni a valahonnan hallott rosszindulatú szólás-mondást, majd rendelt magának még egy felest. „Meg egy minyont, egy rohadt minyont akarok! De rózsaszínűt, amilyen Virág elvtársé volt!”
Amikor nem kapta meg, ordibálni kezdett. „Ez is csak Magyarországon történhet meg! Ilyenek vagyunk, mi, magyarok!” – kiabálta az elképzelt ellenség felé, majd csendben a lehányt asztalra borult, és szunnyadni kezdett. „Mélymagyarok” – dünnyögte álmában, „tetves mélymagyarok”, „miattatok ilyen ez a rohadt ország”.
Délután kettőkor felébredt, letolt egy gyógyító bonbon-meggyet, és hazaindult megverni az asszonyt. A liftnél álldogáló fiatalembert laza mozdulattal félrelökte. Mivel aztán a lánya is »pofázott« (azaz megpróbálta megvédeni az édesanyját), az is kapott. Ezúttal inkább csak tenyérrel, ököllel csak egyszer vert az arcába. Mondjuk akkor erősen.
„Nektek Mohács kell!” – üvöltötte a vérző nők felé, akik meg se mertek szólalni. Halkan nyöszörögve azt várták, hogy végre elkezdődjön a Heti Hetes, Kovács Béla kedvenc műsora, amelyben Béla tizedes szerint olyan jól megmondják, hogy „miért szar a magyar”. „Jaj, de szeretem ezt a Gálvölgyit, meg a Teddyt” – mondta este, ismét békésre piálva magát, „ezek aztán megmondják a fasisztáknak! Méghogy magyar zászló! Meg nemzeti! Nemzeti ám a k anyátok! Bele kellett volna lőni az összes papot a Dunába!”
Szerette megtisztelni ezeket a szombat estéket. Ilyenkor mindig orosz vodkát ivott. Volt, hogy felállt, és tisztelgett is Halas elvtárs fényképe felé, amelyen a munkásőr-parancsnok olyan értelmes, bizakodó arcot vágott. Akkor még hitték, hogy rendet vághatnak a fideszesek között, néhány géppuska-sorozattal megőrizve azt, amiért annyit küzdöttek és vertek, verekedtek. Jaj, de szerette a tábornokát.
Akkor lett ismét ideges, amikor meglátta azt a tetves Hajós gyereket a Heti hetesben. Az nem átallotta Gyurcsány lemondását követelni. Ez a „szalonzenész”, ez a „liberális tetű”.
„Tipikus magyar ez is”, hörögte, „ezeknek semmi se jó”, „ezektől ilyen szar ez az ország”, majd leköpte a tévét. „