Evergreen. Kovács Zsolt heraldikus. Verekedett, majd rendőrök vitték el Kriza Ákos bizalmasát

Korábban írták.

Verekedett, majd rendőrök vitték el Kriza Ákos bizalmasát

2015. szept 18. 12:40

Verekedett, majd rendőrök vitték el Kriza Ákos bizalmasát

Verekedett, majd rendőrök vitték el Kriza Ákos bizalmasát

Miskolc – Botrányt okozott Miskolc főterén, a kiérkező mentőket és rendőröket szidalmazta, végül a rendőrség fogdájában kötött ki a városi polgármesteri hivatal egy magas beosztású munkatársa.

Az eset szeptember 13-én vasárnap késő éjjel történt, s Jobbik szerzett róla tudomást. A Blikk érdeklődésére a megyei rendőr-főkapitányság megerősítette, hogy garázdaság gyanújával büntetőeljárást indult, s bár nem nevezték meg az illetőt, nem cáfolták értesülésünket, hogy Kovács Zsoltról van szó, aki Kriza Ákos fideszes polgármester egyik bizalmasa, a hivatal kabinetfőnök-helyettese. Idén március 15-én magas állami kitüntetést is kapott munkája elismeréséül.

Kovács Zsolt (jobbra) idén március 15-én magas állami kitüntetést vehetett át Kontrát Károly belügyi államtitkártól munkája elismeréseként (Fotó:kormany.hu)Kovács Zsolt (jobbra) idén március 15-én magas állami kitüntetést vehetett át Kontrát Károly belügyi államtitkártól munkája elismeréseként (Fotó:kormany.hu)

Lapunk úgy tudja, vasárnap a város főterén egy filmfesztivált tartottak, egy színpadon ingyenes koncertek voltak, a standokon ételt és szeszes italt is árusítottak. Éjfél után nem sokkal érkezett bejelentés a rendőrségre egy verekedésről. A helyszínre két rendőr és egy mentő érkezett. Itt találkoztak a vezető hivatalnokkal, aki azt bizonygatta, hogy ő a verekedés sértettje, ám több szemtanú ennek ellenkezőjéről nyilatkozott.

Kriza Ákos fideszes polgármester bizalmasa a hivatal kabinetfőnök-helyettes (Fotók: MTI)Kriza Ákos fideszes polgármester bizalmasa a hivatal kabinetfőnök-helyettes (Fotók: MTI)

A férfi meglehetősen ittasnak látszott, a vele szemben intézkedő rendőröket és mentősöket is szidalmazta, többször is hangosan felhívta figyelmüket a beosztására. Végül az egyenruhások beültették a rendőrautóba , s a kapitányság fogdájára szállították, ott töltötte az éjszakát.

Kerestük tegnap Kovácsot hivatalában, ám nem vették fel titkárságán a telefont. Mint kiderült nem véletlenül. A Városházán érdeklődésünkre közölték, hogy Kovács a botrányos eset után lemondott beosztásáról és távozott a hivataltól.

  • Fókuszba kerültek a helyi kis- és nagyvállalkozások Golopon

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye címereit bemutató kiállítás megnyitóval vette kezdetét a Fidelitas Gazdaságfejlesztési Kabinetjének kétnapos rendezvénye november 4-én, szombaton, melynek a Golop községen található Vay kastély adott otthont.

A tárlat Kovács Zsolt heraldikus több mint negyedévszázados kutatási anyagából állt össze. „A címer olyan, mint egy névjegy: minél kevesebb szín és figura legyen rajta. Bízom benne, hogy mindenki gyönyörködik majd ezekben” – idézte a boon.hu a Szépséges jel pajzsodon című kötet szerzőjét, aki országgyűlési képviselő és a Fidesz regionális igazgatója is egyben.

A térség országgyűlési képviselője, Hörcsik Richárd úgy fogalmazott a megnyitón,

 tabu lett a címertan.

„Majd jött a rendszerváltoztatás, és szerettük volna visszahozni ezt a tudományt. 1990-ben nagy vita volt, hogy történelmünkből melyik címert válasszuk a későbbiekre. Legyünk büszkék a címereinkre, hiszen a múltunk meghatározza a jövőnket is – mondta a végzettségét tekintve történész honatya, majd hozzátette, a heraldika európai tudomány, ami európaiságunkat jelenti.

ILLÉS BOGLÁRKA ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ, A FIDELITAS FELÜGYELŐ BIZOTTSÁGÁNAK ELNÖKE PEDIG HOZZÁTETTE, „FONTOS, HOGY LEGYENEK ILYEN HAGYATÉKAINK, AMIKET TOVÁBB ADHATUNK”.

A megnyitó után az esemény kerekasztal-beszélgetésekkel folytatódott. A helyi nagyvállalkozói kerekasztalon Márton Péter, a tállyai Oroszlános Borbirtok tulajdonosa, Fekete Aletta, az abaújszántói Fakapu Magyar Építőipari Zrt. képviselője és Demeter Bence az AGRO-DIB Kft. ügyvezetője vett részt. A beszélgetés moderátora Mészáros Ádám, a Fidelitas gazdaságfejlesztési kabinetvezetője volt.

A kisvállalkozói kerekasztalon felkért Sidlovics Péter, a golopi mosoda tulajdonosa, Szopkó Ildikó, golopi vendégház tulajdonos és Nagy-Nádházi Réka, a monoki NNRéka Házi Cukrászda Manufaktúra tulajdonosa vett részt. Velük Golop polgármestere, Angelovics Helga beszélgetett.

Ezután a résztvevők meglátogatták Abaújszántón a mezőgazdasággal foglalkozó Randli Kft.-t, majd vasárnapra a program zárásaként a Vay kastélyt tekintették meg – írta a lap.