Alakszai doktor megtolja Veres Pali kampányát?

Alakszai Zoltán jelentette be a közösségi oldalán, hogy, ahogyan azt Veres Pál polgármester javasolta, kormányablak nyílik a diósgyőri városrészben.

 

“Lesz kormányablak az Újgyőri főtéren!” – jelentette be szerda délelőtt Alakszai Zoltán a Facebook-oldalán.

Mint a közzétett videóban elmondja: “Örömmel jelenthetem, hogy régi tervünket váltjuk valóra azzal, hogy kormányablakot létesítünk Miskolc diósgyőri városrészében, az Újgyőri főtéren, a mögöttem látható egykori postaépületben.”

 

“Miskolcon jelenleg több tízezer embernek kell egészen a belvárosig utaznia, ha valamelyik kormányablakban ügyet szeretne intézni.”

 

Alakszai elmondta: idén nyáron találkozott a Posta elnök-vezérigazgatójával, akivel megállapodtak a peremfeltételekben és elkezdhették ennek nyomán a tervezést, a megvalósításon pedig folyamatosan dolgoznak.

 

Az Újgyőri főtéren található postát egyébként tavaly zárták be, amikor a Magyar Posta több kirendeltségét is bezárta, energiatakarékosságra és pénzhiányra hivatkozva.