Áramhiány miatt leállt a Gázai övezet legnagyobb kórháza, a nemzetközi orvosi szervezet szerint találat érte a szülészeti osztályt is

A gázavárosi sifa kórházban víz, élelem és internet sincs. Az izraeli hadsereg azt állítja, nem az egységei lövik az egészségügyi intézményt, csak körülötte vívnak harcokat a Hamász terroristáival.

Áramhiány miatt leállt a Gázai övezet legnagyobb kórháza, a nemzetközi orvosi szervezet szerint találat érte a szülészeti osztályt is
Betegek és belső menekültek a gázavárosi Sifa kórházban november 10-én

| Fotó:

Khader al Zanoun

| Forrás:

AFP

Áramhiány miatt szünetelteti a működését a Gázai övezet legnagyobb egészségügyi intézménye, a gázavárosi Sifa kórház – közölte az területet 2007 óta irányító Hamász egészségügyi minisztériuma szombaton.

A tájékoztatás szerint az egészségügyi intézmény azért kényszerült felfüggeszteni a működését, mert elfogyott az áramtermeléshez használt összes üzemanyag. A kórházban – amelyben a közlés szerint több ezer beteg, sebesült és a harci cselekmények elől oda menekült ember tartózkodik – víz és élelem sincs, a távközlés sem működik.

Asraf al-Kudra, a minisztérium szóvivője a Reuters hírügynökségnek azt mondta, hogy egy újszülött életét vesztette a kórházban, miután leálltak az inkubátorok a gyerekek intenzív osztályán. Később a minisztérium arra figyelmeztetett, hogy legalább 39 további újszülött élete van veszélyben az áram- és a gyógyszerhiány miatt.

Halálos áldozata is van a gázai kórházakat érő izraeli csapásoknak

Az izraeli hadsereg végzett egy Hamász-terroristát, aki akadályozta egy másik egészségügyi…

Egyre hevesebbek a gázai kórházak közelében zajló harcok, folyamatosan nő Izraelen a nyomás, hogy kímélje a palesztin civileket

Azokat a palesztin civileket, akiket a…

Az Orvosok az Emberi Jogokért-Izrael nevű civil szervezet még később azt jelezte, hogy már két koraszülött csecsemő halt meg a Sifa kórház szülészetének intenzív részlegén az áramhiány miatt. A tárca azt is közölte, hogy a Gázai övezet 35 kórházából 20 szünetelteti a működését. Ezt megerősítette az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is.

Mohammed Abu Szalmíja, a Sífa igazgatója arról számolt be, hogy az izraeli tüzérség egész éjjel intenzíven lőtte az épületet és környékét, de más kórházakat is. A támadott területeken több tucatnyi halálos és több száz sebesült áldozat van, de a mentők nem tudnak értük menni, éppen az össztűz miatt.

Az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nemzetközi segélyszervezet, amelynek a munkatársai még a kórházban dolgoznak, azt jelentette, hogy az elmúlt huszonnégy órában több találat érte a Sifa kórházat, a többi között a szülészeti osztályt is.

Marva Abu Szaada, a Sifa sebészeti osztályának főorvosa az Orvosi Segítség a Palesztinoknak (MAP) nevű civil szervezet szerint közölte, hogy senki sem hagyhatja el a kórházat. – Rálőttek azokra, akik megpróbáltak elmenni. Egyeseket megöltek, másokat megsebesítettek – tette hozzá.

Az izraeli hadsereg, az IDF azt állítja, hogy nem lő a kórházra és nincs ostrom alatt a létesítmény. Mose Tetro izraeli ezredes közölte, hogy harcok folynak az izraeli hadsereg és a Hamász között az egészségügyi intézmény körül. Az ezredes szerint a hadsereg biztosítja, hogy bárki biztonságban elhagyhassa a kórházat.

Az izraeli hadsereg korábban azt közölte, hogy vadásznak a Hamász fegyvereseire, akik kórházépületekből is lőnek.

A Palesztin Vörös Félhold szerint péntek este izraeli mesterlövészek lőtték többször az al-Kudsz kórházat.