Tóta W. Mit kezdjünk a keresztény Magyarország hazugságára épült intézményrendszerrel?

Az ember végül felmászott az Olümposzra, és konstatálta, hogy ott csak kecskék vannak. Szétnéz merengve, okos fejével biccent, nem remél.

No de emiatt fájjon a püspökök feje. Nekünk más a problémánk:

mit kezdjünk a keresztény Magyarország hazugságára épült intézményrendszerrel, és ki képviseli a többséget, miután kiderült, hogy a keresztény kurzus nem?

Az elsőre a kormányzatnak kell választ találnia. Az ő részéről világos a deal: kap az egyház pénzt, paripát, fegyvert, cserébe a Jóistent az orrába fűzött karikánál fogva a miniszterelnök úr elé vezeti, hogy az meglovagolhassa. Vagyis szállítja a szavazatokat. El is hangzott minden választás előtt: keresztény ember nem szavazhat istentelen pártokra. Ez a befolyás szertefoszlott. Az egyház már nem képes teljesíteni, amit vállalt; nemhogy a Fidesznek, de saját magának se tudja megtartani a nyájat.

Jobban megéri a rájuk szánt pénzt plakátra és Facebookra költeni. Nincs hatásuk a lenyúlt iskoláknak sem: nem nőttek fel kereszténnyé és így hű szavazóvá nevelt tömegek.

Ide már kár önteni a pénzt. Van arra jelentkező, éhes a falka, hiányoznak az uniós zsákmányok. Előbb-utóbb újra kell kalkulálni, mibe fáj egy püspök fenntartása, és mennyivel több szavazót hoz egy fiatalos influencer töredék áron. És mekkorákat lehetne bulizni azokban a palotákban!

A kormánypárt rendszeresen olyan ügyeket keres, ahol a többség élére állhat. Megtalálta a migránsoktól rettegőket, a homofóbokat, a rezsiszámláktól szorongókat. A kereszténység immár nem képez többséget – és ha ennek ellenére erőltetik, akkor pontosan abba az agresszív kisebbségi szerepbe kerül, amit az LMBTQ-mozgalomról mesélnek. Pedig a meleg szubkultúra nem tart igényt százmilliárdokra és saját iskolákra meg egyetemekre – a keresztény kisebbséghez képest igen szerény, békés társaság.http://hvg.hu