Mint ismert, 2021. június 1-jei hatállyal türelmi zónát jelöltek ki Miskolcon. Az is köztudott, hogy már hosszú évek óta jelen voltak a prostituáltak a Szinva utca Fonoda utca és a Tiszai pályaudvar közötti részén. A városvezetés deklarált célja mindezzel az volt, hogy szigorú törvényi keretek közé szorítsa a prostitúciót a vármegyeszékhelyen – a közgyűlés által akkor elfogadott rendelet értelmében azóta ugyanis a szexmunkások kizárólag Miskolc e meghatározott részén kínálhatják legálisan szolgáltatásukat, mindenhol másutt tilalom alá esnek.
A város és jelenleg az ország egyetlen türelmi zónáját zúzalékos útszakaszon, az utca páros (egyben a Szinva déli, a pályaudvarhoz eső) oldalán egészen a Fonoda utcai hídig jelölték ki. Akkor a rendőrség és a rendészet is támogatásáról biztosította az előterjesztést, mivel az az addiginál jóval koncentráltabb ellenőrzést tett lehetővé. A Selyemréti lakótelep és a Baross utca lakói az utóbbi időben viszont arra figyelmeztették a várospolitikust, hogy a területileg engedélyezett prostitúció újra elérte a törvény által védett övezetek határait, így számos egyéb mellett a köznevelési intézmények és a templomok közvetlen környezetére is átcsúsznak.
– Kezdetben ez eredményesnek is tűnt, hiszen a régi „szolgáltatók” ténylegesen áttelepültek a nevezett területekre, de mostanra egyre nagyobb számban érkeznek vidékről a lányok és a futtatóik, akik nem hajlandók elfogadni a törvényi előírásokat. Ez komoly feladatot ró a rendvédelmi szervekre. Napi rendszerességgel járőröznek és állítanak elő szabálysértőket a területen – taglalta Badány Lajos azon a csütörtök délutáni razzián, melyet a rendőrök, a városi rendészek és a polgárőrök bevonásával szervezett meg.
A városvezető hozzátette, habár ebben az évben hetven feljelentés, hatvannégy előállítás, ötvenhét őrizetbe vétel és gyorsított bírósági eljárás a mérlegük, az igazán látványos eredmény nem véletlenül maradt el mindmáig. A képviselő a jogszabályi környezetben látja a legfőbb okokat, melyeknek szerinte nincs igazán visszatartó erejük.
– A maximálisan kiszabható bírságokat is nagyobb megterhelés nélkül tudják kifizetni, hiszen jelentős bevételük származik a tevékenységből. Komoly a mulasztása a jogalkotásnak a társadalmi összérdek érvényesítésében – mutatott rá Badány Lajos. Aki elmondta továbbá: hiába tudják külsejük és viselkedésük alapján egyértelműen beazonosítani a prostituáltakat, az intézkedés megkezdéséhez szükséges tettenérés már sokkal bonyolultabb.
A törvényi környezet megváltoztatásával rövid távon nem számolhatunk, ezért a rendszeres rajtaütéseken túl a kamerás megfigyelés és a lakosság önszerveződése is szükséges a képviselő szerint.
– Biztatom a helyi lakosokat, hogy segítsék a kapacitáshiánnyal küzdő rendvédelmi szervek munkáját. Osszák meg információikat a rendőrség vagy a rendészet munkatársaival, hiszen csak összefogással lehetünk eredményesek – jelentette ki a Velünk a Város frakciójának jobbikos politikusa, aki ezenfelül szorgalmazza még, hogy megvizsgálják annak jogi és műszaki feltételeit, miként tudnák a potenciális helyszíneket kamerás drónokkal is ellenőrizni.
Egyúttal emlékeztetett, a Kőrösi Csoma Sándor utcai zegzugos garázssornál kialakított kutyafuttató azt a célt is szolgálja, hogy elzárja az ott tevékenykedők menekülési útvonalát egy esetleges intézkedés során. Badány Lajos végezetül arról számolt be lapunknak, hogy a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) támogatásáról biztosította egy selyemréti polgárőr-egyesület/tagszervezet megszervezését.
– Már folynak az egyeztetések a vármegyei polgárőrszövetség koordinátorával. Bízom abban, hogy a helyi csapat mielőbb feláll majd. Képviselői alapomból természetesen igyekszem anyagilag is támogatni őket, a toborzáshoz szükséges hirdetményeket pedig eljuttatni a lakossághoz.
Mondja csak, kedves Badány, hogy lehet törvényesen „futtatni”?
Ezt művelte a városháza 1989 óta, hatalmas erejével a kíséretének, Jeruzsálem kurvái sorsának végrehajtásával, miskolci elmeosztályával.
A selyemréti villamosmegálló az egyik oldalt hajléktalanszálló a másik oldalt bordélyház. Élvek óta ez a helyzet. A kamera alatt egy méterrel árulják magukat a lányok, és ez csak pont most a választások előtt fél évvel tünik fel az illetékeseknek?