Skip to content

Decembertől 15 százalékkal nőhet a minimálbér

Decembertől 15 százalékkal nőhet a minimálbér

A garantált bérminimum 10 százalékkal emelkedhet.

Megszületett a munkaadók és a munkavállalók között a megállapodás a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF), e szerint decembertől 15 százalékkal növekedhet a minimálbér és tízzel a garantált bérminimum.

A döntést a Gazdaságfejlesztési Minisztérium jelentette be, és ennek alapján az év utolsó hónapjától a minimálbér bruttó 266 800, míg a garantált bérminimum pedig bruttó 326 000 forint lehet. A felek abban is megállapodtak, hogy a 2024-es év folyamán is meg kell őrizni a bérek reálértékét, így célszerű volna, ha minden vállalkozás a maga üzleti, pénzügyi és bérpiaci helyzetének megfelelően eszközöljön további béremeléseket.

Az ülésen Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter is részt vett, aki üdvözölte a döntést, valamint jelezte, hogy a kormány mielőbb megtárgyalja a javaslatokat és megalkotja a szükséges jogszabályokat.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség a tárca közleménye szerint nem írta alá a megállapodást. Az MSZSZ-nek a tárgyalásokkal kapcsolatos kifogásairól itt írtunk.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük