Skip to content

Hatszáz hódot fognak kilőni Győr-Moson-Sopronban

Hatszáz hódot fognak kilőni Győr-Moson-Sopronban
A beaver with an inquisitive expression upon its face.

Engedélyezték a vízfolyások mentén károkat okozó, veszélyhelyzetet teremtő elszaporodott eurázsiai hódállomány gyérítését.

„Az állományszabályozás keretében a jelen engedély alapján, annak érvényességi idején belül összesen maximum 600 példány eurázsiai hód (Castor fiber) egyed ejthető el az alábbiak szerint: Az állományszabályozási tevékenységet minden esetben az engedélyezett módszer végzésére megfelelő képesítéssel rendelkező személy végezheti” – áll abban a határozatban, amelyet a Györ-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal tett közzé nemrég.

A határozat szerint a kormányhivatal „az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság kérelmére az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság kezelésében álló és a Kormányhivatal
illetékességi területén található vízfolyások mentén károkat okozó, illetve veszélyhelyzetet teremtő elszaporodott eurázsiai hódállomány csapdázással és lőfegyverrel történő gyérítését engedélyezi”.

„Száz éve még kipusztulás fenyegette hódok megmentése világsiker lett. Mostanra sokan úgy vélik, talán túl jól is sikerült. A védett állatok fákat döntenek ki, töltéseket fúrnak meg, patakokat duzzasztanak vissza, amivel az árvízvédelemben, a termőterületeken és lakóterületeken is károkat okoznak, csak a vízügynek évi százmilliós plusz költséget kell kiköhögni miattuk. Településvezetők, vízügyesek, gazdálkodók biológusok sürgetik a megoldást, ami lehet akár gyérítés, hódmenedzserek munkába állítása és no hód-zónák kialakítása is, de a megoldást egyelőre nem kapkodja el az állam’ – írtuk korábban a hazai hódhelyzetet elemző cikkünkben.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük