Az alternatív oktatási népszavazás lezárásakor az aHang és az Egységes Diákfront bejelentette, hogy 1.000.000 üres nemzeti konzultációt fognak összegyűjteni a következő hónapokban, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy propaganda helyett valódi kérdésekben – például az oktatásról helyzetéről– akarnak véleményt nyilvánítani  az emberek. A mai nappal hivatalosan is megkezdik a kampányukat, amit az alternatív népszavazás folytatásaként – mintegy második fordulóként – szerveznek meg.

“Most a hatalom egyik legkedvesebb játékszerén, a nemzeti konzultáción keresztül mutatjuk meg, hogy propaganda és látszat kérdések helyett valódi problémákról akarunk véleményt mondani. Egymillió üres konzultációs ívet fogunk összegyűjteni az oktatás mellett és a hazugságok ellen! Nem fogjuk hagyni, hogy újabb hazugság kampánnyal árasszák el az országot, ezúttal nem lesznek olyan plakátok, hogy “a magyar emberek 97%-a döntött” – fogalmazta meg Szalóki Viktor, az aHang szóvivője.

A nemzeti konzultáció fontosságát a kormány számára mi sem bizonyítja jobban, minthogy november 9-én propaganda össztűz zúdult az aHangra és a kampányt szervező diákokra olyan főcímekkel, hogy “Meghekkelnék a nemzeti konzultációt a Soros-közeli adatbázis-építők”. Egy nap alatt közel 30 kormánypárti cikk született a nemzeti konzultáció összegyűjtését célzó akcióról, amelyeknek egyetlen célja volt: hitelteleníteni a kezdeményezést és elbizonytalanítani az embereket.

A szervezők kiemelik, a hatalom minden olyan véleménynyilvánítási formát ellehetetlenített, amellyel az állampolgárok hangot adhatnának a véleményüknek. Megszüntették a népi kezdeményezést, több mint 10 éve nem lehet – a kormány politikájával ellentétes kérdésben – népszavazást tartani, a közmeghallgatásokat kiüresítették, és a petíciózás intézményét szisztematikusan lejáratták. Minderre példa az alternatív népszavazás 115.000 résztvevőjének hitelesített szavazata, amelyet a kormány nem méltatott reakcióra.

“A konzultációs ívek összegyűjtése azt is kívánja demonstrálni, hogy a véleménynyilvánítás ellehetetlenítése arra kényszerít minket, hogy az eddigi kereteken átlépve újabb formáját találjuk meg annak, amivel érvényesíteni tudjuk az akaratunkat” – hangsúlyozta a közleményében az aHang és az Egységes Diákfront.

A kampány két szakaszban valósul meg. Az első szakasz az ívek összegyűjtéséről szól, ami a mai napon veszi kezdetét. Az aHang arra kér mindenkit, hogy jelentkezzenek a konzultációs ívek gyűjtőinek, és segítsenek a saját környezetükben minél több ívet összeszedni – jelentkezni a 7IGEN.hu oldalon lehet. A szervezők felhívják a figyelmet arra, hogy csak a konzultációs íveket várják, a borítékokat – és ezáltal a név- és lakcímadatokat – nem gyűjtik össze.

A második szakasz december 4-én indul majd, amikor is országszerte megnyílnak azok a leadópontok, ahol személyesen lehet eljuttatni saját és az összegyűjtött konzultációs íveket. A szervezetek arra kérnek mindenkit, hogy senki ne dobja ki addig az ívet, mindenkinek biztosítanak lehetőséget, hogy leadja a számára legegyszerűbb módon. Az íveket többféleképpen is le lehet majd adni:

  • Már él az aHang postafiókja, ahol várják az üres nemzeti konzultációs íveket. Ennek a címe: Magyarhang Nonprofit Kft., Budapest, Pf. 34., 1426
  • Személyesen gyűjtőpontokon lehet majd leadni az íveket december első hétfőjétől. Ezeknek a pontos címei szintén a 7IGEN.hu oldalon lesznek elérhetők.
  • Azoknak is lesz lehetőségük részt venni, akik nem kaptak konzultációs ívet, esetleg időközben kidobták: ők online nyilatkozhatnak majd arról, hogy a propaganda helyett valódi kérdésekről szeretnének véleményt mondani.

“Az elmúlt években minden érdekérvényesítési formát kihasználtunk, tüntettünk, petíciókat adtunk át, követeléseket fogalmaztunk meg, szakmai javaslatokat dolgoztunk ki szakértőkkel, és alternatív népszavazást tartottunk. Most a kormány saját “fegyverét” fogjuk használni a nyomásgyakorlásra” – zárja a közleményét a két szervezet.