Az Apró villa soha nem volt zsidó családé! Ezek mennek

„A telken először 1887-ben van adatunk egy épületről, amit „Fellnerné Kurcz Ilka és érdektársainak” építéseként jelez a korabeli helyrajzi térkép. Ebben az időben ez az utca volt a Józsefhegy legmagasabban fekvő utcája, a Cserje utcának még nyomvonala sem létezett és a „Rézmál dűlő” (1899-ben azonban már Szemlőhegy dűlő) néven nyilvántartott területet gyümölcsösként illetve szőlőműveléssel hasznosították. A frissen felparcellázott hegyoldalban az ingatlan szomszédai „Veigert J”. és „Schritt M”. voltak, de ezeken a telkeken akkor még nem állt épület és a telkek is egészen a későbbi Cserje utca vonaláig tartottak. Az építési engedély egy alápincézett, öt szobás (+konyha és veranda) földszintes villára szólt, 3,16 méteres belmagassággal. Alapterülete kb. 140 m2 lehetett. Homlokzatán ekkor még egyedüli díszítő elemként sarkai faragott kőhasábokkal voltak rakva. Különálló építményként az épülettől közvetlenül északra egy kisebb favázas kerti házikót is létesítettek, a terv feliratai szerint „fáskamra”, „virágkamra” és „Schuppen” (dialektus jellegű német szó, jelentése: csűr). Fellnerné Kurcz Ilka 1903-ban verandaépítési és egyéb építési ill. bontási engedélyt kért és ezek alapján Kurcz Sarolta, aki feltehetően lánya volt, 1905-ben verandaépítési és mennyezetbontási munkálatokat végzett. Ennek köszönhetően az eredetileg csak középen előreugró veranda immár az épület teljes déli frontját betöltötte. Funkciója alapján a ház ekkor csak mint „nyaraló” szerepel az iratokban. Mivel a többi tervtári dokumentáció nem lelhető fel, nem tudjuk, hogy az ingatlan harmincas évekbeni állapota, ami lényegében 1995-ig fennmaradt, hogyan alakult ki pontosan, de az biztos hogy további bővítésekre és átépítésekre került sor.
Fellnerné Kurcz Ilkáról sajnos egyenlőre hiányoznak az adatok, így azt sem tudjuk biztosan hogy rokonságban volt-e a nagyiparos Fellner családdal, amelynek két tagja is a Gyáriparosok Országos Szövetségének elnöke volt.
A következő adatunk 1919-ből való, ekkor egy hagyatéki végzés alapján három fél birtokolta egyharmad-egyharmad arányban az épületben: Ruskai Károly színész, Kurtz Sarolta és Kubacska András főgimnáziumi tanár. 1936-ban minden tulajdonos eladta 25 ezer pengőért részesedését Sebestyén Aladárnak és nejének Grönwald Rózának. A vételár viszonylag tekintélyesnek számított ( tíz évi középosztálybeli fizetésnek felelt meg). Sebestyén a Magyar Társadalom 1931-es lexikonja szerint jól menő üzletember volt, közepesnek nevezhető első világháborús harctéri kitüntetésekkel: „1902-től a Klotild Vegyipari Rt. tisztviselője, később az Országos Vaskereskedelmi Rt. cégvezetője, majd igazgatója. Az első világháborúban bronz- és ezüstfokozatú Signum Laudisszal, a Károly csapatkereszttel és sebesülési éremmel tüntették ki. 1922-ben a Weiss Manfréd alapította Ferroglóbus Rt. igazgatójává nevezték ki. Emellett az Agrárglóbus és a Zománcelárusító Rt. felügyelőbizottságának tagja.” Sebestyén kitüntetései nem voltak elégségesek ahhoz hogy kormányzói mentességet kaphasson és villáját 1944. április 28-án elkobozták (nem a nyilasok, amint ezt a Magyar Nemzet egy újságcikke állítja, hanem a koalíciós Sztójay-kormány, amelyben a nyilaskeresztes párt képviselői nem vettek részt).
A villa története 1944 után egy ideig nehezen rekonstruálható. Csupán feltételezésekre vagyunk utalva. Azt tudni lehet, hogy Sebestyén túlélte 1944-1945 vérzivataros éveit, lakását azonban 1950 után biztos el kellett hagynia: egy Szent István körúti bérlakásba költözött. Ennek ellenére viszonylag szerencsésnek mondhatta magát mivel saját államosított cégénél megmaradhatott, mint osztályvezető. Az 1947-es és 1948-as budapesti telefonkönyvekben mindenesetre még ő szerepel az ingatlan lakójaként. Egy 1948-ban kelt és 1949-ben bejegyzett végzés szerint azonban felesége unokatestvérének Flank Józsefnek utalták ki az épületet. Ez az állapot azonban nem tartott sokáig. 1952-ben az ingatlant államosították, de lehet hogy már előtte Flankot elköltöztették. Az ingatlant azonban nem lakásként hasznosította a Magyar Állam: kormány- illetve pártszabóság működött benne. 1958-ban eredeti bútorai már régen nem voltak meg, amikor az épület első emeletét Apró Antalnak, a minisztertanács elnökhelyettesének, földszintjét a Legfelsőbb Bíróság elnöki tisztjéig jutó és koncepciós ügyekben hozott, halálos ítéletei miatt rettegett Jahner-Bakos Mihálynak és nejének utalták ki (Apró volt Kádár után a leghosszabb ideig az MSZMP legfelsőbb szerve, a Politikai Bizottság tagja). Egy kis szobát a kormányőrség használt és az objektum közvetlenül szomszédos volt Kádár villájának hátsó telkével, olyannyira hogy a pártfőtitkár és Apró gyakran beszélgettek a telek határa mellett sétálva is. Az 1960-as években a bauxitbetonból épült és egyébként is leromlott állagú épületet szinte teljesen szét kellett verni, falába új teherhordó betonoszlopokat építettek és a tetőtérben két szoba lett kialakítva. Nyílászárói eredetiek maradtak, mivel a festő és mázoló végzettségű Apró ezeket kétévente a kormányőrökkel leszedette és saját kezűleg ápolta lenolajjal, gittel és festékkel
Itt érdemes egy kitérőt is tenni az Apró-család lakásairól. A minisztertanács elnöke egyszerű sorból származott és ez nejéről, akinek 17 (!) testvére született még inkább elmondható. Apró neje még az 1936 előtt pártfeladattal a Szovjetunióba ment, ahol Kun Bélánál is lakott sőt annak személyes védnöksége alatt állt – szerencséjére még azelőtt hazatért hogy Kunt letartóztatták és kivégezték. 1945 után férjével a Dózsa György út 62-ben kapott lakást. Apró azonban a párthierarchiában hamar fontosabb szerepekhez jutott és ezzel függött össze hogy 1950 körül a Lupány utca 10. számú villába költözhettek (jelenleg ez az épület eladó). Ebben az épületben meglehetősen pazar belső terek fogadták a látogatót, a fürdőszobában például még az 1944 előtti tulajdonos süllyesztett márvány kádat épített. Apró nejének állandó arc- és homloküreggyulladása volt, ezért az orvosok költözést javasoltak, annál is inkább mivel a Lupény utca.fekvése miatt párásabb és széltől védettebb helynek számított. Ezért esett a választás a Szemlőhely u. 42. számú házra. A minisztertanács elnökének háztartását alapvetően felesége vezette, de emellett egy leányzó dolgozott személyzetként (őt később az egyik kormányőr vette el feleségül), és időnként takarítónő is dolgozott a háznál. Az 1960-as években a ház tetőterében két szobás különálló lakrészt alakítottak ki.
Az épület 1992-ben a II. kerületi Önkormányzat tulajdonába ment át, 1995 februárjában viszont (leszámítva két garázst ami továbbra is önkormányzati tulajdonban maradt) eladták korábbi bérlőiknek, az Apró-család tagjainak illetve Jahner-Bakos Mihálynénak ..”

Sima ügy

István hazudik, György hazudik, csak az bolsik tudják a tutit.

„Sebestyén István, az unokaöcs – aki most szólal meg először – kisgyermekként mindezt végigélte. Amikor gimnazista volt, még elmehetett vendégségbe nagybátyja egykori otthonába: akkor már az Apró família lakta a villát, és Sebestyén István éppen Apró Piroskával járt egy osztályba.

Sebestyén István Svájcban él, egy Genfben székelő nemzetközi szabványügyi szervezet vezetője. Ahogy emlékeit feleleveníti, utal arra is: számára ez a történet tipikus eset a sok közül, amelyben az állam először államosított, és utána úgy privatizált, hogy az államosítás okozta igazságtalanságokat gyakorlatilag nem orvosolta.
….
Sebestyén Aladár fia, György szerencsésebb volt. Szülei Svájcba küldték tanulni, 1935 táján szerzett mérnöki diplomát a nagy hírű zürichi műszaki egyetemen. Haza akart térni, de azokban az években akkora munkanélküliség volt a mérnökök körében is, hogy még Weiss Manfréd – apja munkaadója – magas összeköttetései ellenére sem tudott számára megfelelő munkahelyet szerezni. Ám mivel kitűnő szakember volt, több nyelven beszélt, végül is Angliában, a Philipsnél helyezkedett el mint röntgenmérnök, és közvetlenül a háború kitörése előtt kivándorolt Ausztráliába, Sydneybe. Amikor Magyarország és Nagy-Britannia hadiállapotba került, a lágert azért ő is megjárta: mint az ellenséges magyar állam polgárát először internálták, egy-két évre rá megkapta az ausztrál állampolgárságot.”