Skip to content

Hüvelyszárazság? A szex pedig csodákra képes

Hüvelyszárazság? A szex pedig csodákra képes

Hüvelyszárazsággal küzd? Van segítség!

 

Aki megtapasztalta már a hüvelyszárazság irritáló érzését, az tudja, hogy mennyire kellemetlen jelenségről van szó, és hogy mennyire jó lenne minél hamarabb megszabadulni tőle. Többféle kezelés közül választhatunk: van, ami csak pillanatnyi enyhülést hoz, de van, ami hosszú távon enyhíti a tüneteket.

A hüvely fala alapvetően nedves a hüvelyváladék vékony rétegének köszönhetően. A hüvelyváladék képződésében az ösztrogén aktívan részt vesz, amelynek drasztikus csökkenése okozza a változókorban a javarészt a klimaxhoz köthető tüneteket. A hüvelyszárazság mögött tehát rendszerint hormonváltozás áll, és döntően a menopauza idején találkoznak a nők a panasszal, de fiatalabb korban is kialakulhat tartós stressz vagy trauma hatására, illetve szülés után, a szoptatás ideje alatt.

A probléma emellett akkor is felmerülhet, ha petefészekműködési zavar áll fenn, és nem termelődik elég női hormon. Egyes esetekben a korai petefészek-kimerülés negyven éves kor alatt következik be, és a működése olyan mértékben csökken, hogy nem tud eleget termelni az adott hormonból. Ezen kívül a hüvelyszárazság felmerülhet a petefészek vagy a méh eltávolítása során is, valamint emlőrák kemo- vagy sugárterápiája alatt. Olykor élsportolóknál vagy táplálkozási zavaroknál szintén előfordulhat a jelenség, vagy akkor, ha valaki tartósan monofázisos fogamzásgátlót szed, amely csak egyféle hormont tartalmaz. De tapasztalhatunk hüvelyszárazságot az allergiára szedett antihisztaminok, esetleg antidepresszáns szedése alatt is. Bármi is legyen a kiváltó ok, fontos, hogy megtaláljuk a nekünk leginkább megfelelő készítményt, kezelési utat, hogy teljes életet tudjunk élni.

Hogy búcsút intsünk a hüvelyszárazságnak, választhatunk több lehetőség közül: síkosító, valamilyen ösztrogéntartalmú készítmény, esetleg hormonmentes hüvelyi készítmény is szóba jöhet. Utóbbi lehet hüvelyi krém vagy kúp, amelyek akár a bőrápolásból ismert hialuronsavat, gyógynövényeket, egyéb természetes összetevőt tartalmaznak, de létezik intimlézer-kezelés is a problémára. A lényeg, hogy tájékozódjunk alaposan, kérjünk szakmai segítséget, hogy megtaláljunk a nekünk leginkább megfelelő terápiát.

A síkosító segít, de nem megoldás

A hüvelyszárazság kezelésének egyik gyakori módszere a síkosító használata, ami segít időlegesen a hüvelyt benedvesíteni, megkönnyítik a behatolást, segítve ezzel az intim együttléteket. Azonban jó, ha tudjuk, hogy ezek a termékek csak átmeneti megoldást jelentenek, és nem kezelik az ösztrogénhiány okozta panaszokat, mivel nem képesek visszaállítani a hüvely természetes állapotát.

Hormontartalmú készítmények orvosi javaslatra

A szisztémás vagy hüvelyi ösztrogéntartalmú készítmények a menopauza alatt képesek a hüvelyi és húgyúti hám állapotát javítani, segítenek helyreállítani a hüvely rugalmasságát. Azonban csak orvosi javaslatra alkalmazhatóak, és ellenjavallottak azoknál nőknél, akiknél korábban emlő- vagy méhdaganatot diagnosztizáltak, mivel az ösztrogén növelheti a rák kockázatát, de sztrók, és egyéb szív- és érrendszeri betegség, illetve azok kockázata esetén sem alkalmazható.

Hormonmentes hüvelyi kezelési lehetőségek

A hormonmentes hüvelyi kúpok vagy krémek változatos összetevőkkel, például gyógynövényekkel, tejsavval, hialuronsavval, ápoló olajokkal szintén elérhetők a hüvelyszárazság hatékony kezelésére: ezek a patikai készítmények, akár kúraszerűen, akár hosszantartóan alkalmazva képesek a hüvelyhámot regenerálni és hidratálni.

A tejsav és a hialuronsav két kulcsfontosságú összetevő a természetes készítményeknél. A tejsav segít fenntartani a hüvely savas pH-egyensúlyát, ami fontos a kórokozók elleni védelemben, a hialuronsav pedig hatékonyan hidratálja és regenerálja a hüvelyt. A gyógynövénykivonatok és ápoló olajok pedig hozzájárulhatnak a hüvelyszárazság tüneteinek enyhítéséhez. A hormonmentes termékek ideálisak lehetnek azoknak, akiknek el kell, vagy akik szívesen elkerülnék az ösztrogéntartalmú kezeléseket, vagy egyszerűen csak a természetes alapanyagokat preferálják.

Az intimlézer költséges, de hatásos, a szex pedig csodákra képes

A hüvelyhám rugalmasságát egy két-három alkalmas lézeres kezeléssel is vissza lehet állítani, bár a terápia rendkívül költséges, és egyes esetekben nem garantált, hogy a problémát teljesen megszünteti. A kezelés hatékonysága egyénenként változhat, emellett néhányan mellékhatásokat is tapasztalhatnak, például enyhe égő érzést vagy duzzanatot.

Végül, de nem utolsó sorban megemlíthetjük azt is, hogy a rendszeres szexuális élet – és minden olyan szexuális tevékenység, amely a női nemi szervet érinti – szintén csökkentheti a panaszokat. A szex fokozza az érintett területek vérellátását, serkenti a hüvely nedvesedését, és segít fenntartani a hüvely egészségét, így élvezetes kiegészítő kezelés lehet, ha hüvelyszárazsággal küzdünk.

 



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



Egy hozzászólás

  1. Névtelen
    2023.11.27. 08:04

    Hallod Andi? Van megoldás.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük