„Olyan bélyeg lett a közmédiában dolgozni, mint amikor lecigányoznak”

Elvárás volt, hogy az ellenzék legyen nevetséges

Az újonnan munkába álló riporterek néhány hét után instrukció nélkül is tudták, kiket nem szabad megkérdezni, és hogy ki számít képernyő-kompatibilisnek. A hírigazgató Németh Zsolt, (akit a szakmában csak „Pitbullként” emlegetnek) jelentékenyebb anyagok esetében maga is leült egy-egy riporterrel, hogy elmagyarázza, pontosan mit szeretne hallani az adott blokkban az interjúalanyok szájából, de az utasítások jellemzően a szerkesztőkön illetve emailen keresztül jutottak el a riporterekhez.

Házon belül nyílt titoknak számít, hogy a kormányzati kommunikációt felügyelő államtitkárságáról küldik meg a használandó paneleket és témákat a szerkesztőségbe. „A baloldali politikusokat érintő blokkokban az elvárás az volt, hogy minél több szituációban állítsuk be nevetségesnek őket. Nekem alapvetően nem politikával kellett foglalkoznom, más viszont nem volt ilyen szerencsés. Akadt, aki szándékosan beemelt a riportjába olyan elemeket, amikről pontosan tudta, hogy ki fogják vágni onnét – csak azért, hogy így nyugtassa lelkiismeretét. A többség nem tud azonosulni a szerkesztési gyakorlattal, de megélhetés miatt kénytelen vállalni a kompromisszumokat.”

„Hatalmas csalódás volt az a munkamorál, amivel találkoztam. Az volt az álmom, hogy eljussak idáig, és annál kijózanítóbb volt, amivel szembesülnöm kellett.”

Hiába nem neki kellett gyártania a sorosozó anyagokat, a miliő, a rendszer politika által diktált gépies működése kiüresítette a munkát.

„Olyan őrült nagy felelősség nem volt rajtam, mert többnyire fesztiválokról és gyerekprogramokról csináltam anyagokat. De így is kamerába kellett mondanom, hogy mekkora a gyerekvállalási kedv, és meg milyen jó a CSOK, miközben Szabolcsban saját szememmel láttam, hogy aki tényleg rászorul, képtelen felvenni a támogatást. Másik nap szárnyaló keresetekről és világszínvonalú fejlesztésekről beszéltem, miközben a környékünkön mindenki minimálbéren nyomorog, a vonat pedig 20-szal vánszorog Szabolcstól Békésig.”

A 2018-as év során már hosszabban foglalkoztatta a felmondás gondolata, de a végső lökést a téli események adták meg. December 16-án este egy Kossuth téri tüntetés után több ellenzéki politikus is megpróbált bejutni az MTVA Kunigunda úti székházába, hogy beolvassák követeléseiket. Másnap, amikor az ott töltött éjszakát követően Hadházy Ákos független képviselő a stúdió felé vette az irányt, Balogh Krisztina is épp a newsroomban dolgozott.

„Szabályosan bezártak bennünket a newsroomba. A szerkesztő üvöltözött, hogy senki nem mehet ki. Mindhárom ajtót elreteszelték, nehogy bejöjjenek a politikusok. Konkrétan pisilni se mehettünk ki. Fojtogató érzés volt. Engem addig apám se, anyám se zárt be soha sehova, nemhogy egy <felelős szerkesztőnek=”szerkesztőnek”></felelős>nevezett személy. Akkor döntöttem el, hogy ezt velem nem lehet csinálni.”

A tüntetések napjain a helyzet pattanásig feszült, a szerkesztők mégis azt kérték a stábtól, tegyenek úgy, mintha csak egy átlagos nap lenne. A stábautók közül több el sem tudott indulni a riporthelyszínek felé. A tudósítókat úgy kellett kimenekíteni hátsó bejáratokon, hogy meg tudják csinálni az anyagokat az esti adáshoz .

Hírhamisítónak nevezték

„Munkába menet reggel még a telefonomon néztem, ahogy Szél Bernadették előző este kiérkeznek az épülethez, hogy beolvassák pontjaikat élő adásban. A következő pillanatban, ahogy beléptem az épületbe, a DK-s Varju László  az arcomba nyomta kameráját azzal, hogy . Nincs mit szégyellnem, szívesen elbeszélgetek bárkivel. Nem nehezteltem rá, tudtam, hogy mások sara miatt kapom az egészet, de nem volt jó érzés.”

A leginkább lesújtó annak megélése volt, folytatta, ahogy az MTVA-s munka egyfajta stigmává változott. Mintha két tűz közé került volna: kollégái „semmirekellőként és munkakerülőként” beszéltek a székház előtt tüntetőkről, akik közt több barátja is volt. A barátok viszont egyre kevésbé tudták elfogadni, hogy közösséget vállal a közmédiával.

„Olyan érzés volt, mint amikor kisgyerekként lecigányoztak. Akkor nem értettem, miért baj, ha az ember cigány. Aztán rá kellett jönnöm, hogy olyan embereknek tulajdonított bűnökkel azonosítottak, akiket nem is ismerek, és akikhez nincs közöm. Amikor ez a botrány kitört, hasonló érzés kerített hatalmába, mint amikor az iskolában megkaptam a bélyeget. A barátaim tiszteletben tartották a munkámat, mégis azt kellett éreznem, kínos ezzel közösséget vállalnom. Mindenki hírhamisító lett, aki az MTVA-ban dolgozott. Megint nem én voltam rossz, nem csináltam rosszat, és mégis azt kellett éreznem, hogy én is vagyok.”

Az MTVA-ban a botrány után még napokig bizonytalan volt a hangulat. Nem érkezett egyértelmű jelzés a politika részéről, hogy miként kezeljék a helyzetet; persze az ellenzékiek színészkedésén élcelődtek, de  a nagypolitika „formálisan” nem állt ki a közmédia mellett – egészen a februári évértékelő beszédig, amiben Orbán Viktor maga is nevetség tárgyává igyekezett tenni az épületből kirángatott ellenzékieket. De akkorra Balogh Krisztina már felmondott.

Kellett ehhez egy magánéleti lökés, és egy külföldi lehetőség is, de nem ez volt a fő motiváció:

„Nem akartam az adófizetők pénzén csinálni tovább. Nem éreztem fairnek velük szemben.”

Az utolsó cégnél töltött percei is meghitt hangulatban teltek: „Az ember, aki aláírta a felmondólevelemet, meg se köszönte a munkámat.” Ránézett, és azt kérdezte:

„Megfutamodsz?”

Barátjával előbb a Kanári-szigetekre utaztak, és néhány hétig önkéntes munkát végeztek. Utána Ausztriában, a vendéglátóiparban helyezkedtek el. Ez lett a gyerekkori álomból.

Nem zárja ki, hogy visszatér a médiába, vagy Magyarországra, de egyelőre nem ez foglalkoztatja. Balogh Krisztina tisztában van vele: azzal, hogy nyíltan beszél az MTVA belviszonyairól, nem könnyíti meg későbbi helyzetét. Mégis, így tartja helyénvalónak: a közszolgálat és a közmédiában dolgozó tisztességes kollégák miatt is.

„Sokan felmondtak hozzám hasonlóan, másokat a kapcsolataik tartanak benn, van aki hisz abban, ami ott zajlik, és kifejezetten élvezi a munkát. De a többségnek nincs választása. Őket a megélhetés tartja az MTVA-nál, és egyszerűen csak kénytelenek arcukat adni a propagandához. A rendszer igazi működtetői sosem látszanak a képernyőn.”https://444.hu/2019/08/12/olyan-belyeg-lett-a-kozmediaban-dolgozni-mint-amikor-leciganyoznak

A címlapon és a cím felett látható képet Vargosz készítette. 

Filmünk arról, hogyan jutott idáig a közmédia: