Akik rendszeresen járják a Bükköt, azoknak bizonyára feltűnt már, hogy milyen rövidek ott a patakok. Alig néhányszáz méteres folyás után hiába keressük a patak vizét, eltűnt szemünk elől. De hát hová tűnt? Egy magyarázat lehetséges csak: útját a föld alatt folytatja. Itt persze már csak igen nehezen követhetjük a kis eret vagy a zúgó áradatot, a szépen kanyargó vakvölgy végén, rendszerint a sziklafal aljában vagy egy kicsiny horpadás törmelékes, sziklás fenekén fut el szemünk elől” – írta Kuchta Gyula a Borsodi Szemle 1958. évi 2. számában.
A részleteket az itthonrolhaza.hu osztotta meg velünk.
Akkoriban a víznyelőbarlang teljes felderített hossza mintegy 500 méter volt. Ma már tudjuk, hogy körülbelül 1,5 kilométeres a hossza, mélysége pedig eléri a 100 métert is!
1997-ben összekötötték a Bolhási-barlanggal, így létrejött a Bolhási-Jávorkúti barlangrendszer. A járatok hossza együttesen eléri az 5.100 m-t, így ez a Bükk második leghosszabb barlangrendszere, de hozzá kell tenni, hogy az összekötés mesterséges, ugyanakkor lehetséges, hogy a két rendszer nem ismert részei kapcsolatban állnak egymással.
A barlangot a Magyar Hidrológiai Társaság miskolci osztályának zsombolykutatói bontották ki 1953. év őszén.
A felfedezésnek az adta a különlegességét, hogy itt sikerült elérni a Bükkben először a karsztvíz szintjét, és az is, hogy az ismeretlen eredetű vízfolyás, ami a barlangban van, és ma is aktív, nagy valószínűséggel a Garadna forrásnál bukik legalább részben a felszínre.
A bejárat „száraz”, de korábban a ma bejáratként használt hely lehetett a víz alábukásának hely, a felfedezés időszakában azonban a víz az újabb időkben már hátrább vágott magának járatot. A bejárati rész után következik egy szakadék – ezen áramlott le a víz korábban – és ezen keresztül lehet elérni azt az igen vizes és sáros részt, ahol tovább lehet haladni. További részletek a fent említett cikkben olvashatók.
