Közeleg az év vége, és ilyenkor mindig eljön az éves visszatekintések ideje is. A Nem rossz könyvek podcast ötödik részében így kedvenc idén megjelent könyveinket vettük sorra. Nem titkoltan azzal a szándékkal is, hogy akár az ajándékvásárlásokhoz is ötleteket adjunk, ezért csak itthon megjelent könyveket válogattunk be.
Az epizódban említett könyvek:
- Mircea Cărtărescu – Szolenoid
- Tompa Andrea – Sokszor nem halunk meg
- Robin Wall Kimmerer – Szentperjefonat
- Wendell Berry – A jó föld
- Jón Kalman Stefánsson – Csillagok sercegése
- Mario Bellatin – Szépségszalon
- Annie Ernaux magyarul megjelent kötetei
- És még két gyerekkönyv:
- Zuzana Bramborová – A giliszta kérdez
- Julia Donaldson – A graffaló
A 444 első 10 évét elmesélő Jeti Választ a webshopban lehet megvenni. A tartalmát már korábban összefoglaltuk, az újság megszületéséig eltelt időről szóló részt pedig külön ki is tettük.
A saját kedvenceink mellett persze nagyon kíváncsiak vagyunk arra is, hogy nektek mi tetszett idén a legjobban, ha gondoljátok, írjátok meg a facebookos csoportunkban, és a következő, két hét múlva érkező részben válogatunk a beérkezett tippek közül. Addig is, további könyves tartalmakért ajánljuk Anna Instagramját és Bence Nemrosszkönyvek Instagramját, ahonnan a podcast nevét is kölcsönöztük.
A műsor meghallgatható a 444 Spotify– és Apple Podcast-csatornáján is, az eddigi részek:
„A múltfeltárás nem könnyű feladat. Az embert sokan megutálják, akár a sebészt, aki felvágja a testet, hogy eltávolítsa a rákos daganatot. Hiszem, hogy a kádárizmus ronda fekélyként, kelésként, furunkulusként torzítja, csúfítja lelkünk, szellemünk, életünk. A kommunizmus és posztkommunizmus sajátja a hazugság, a ferdítés, a szépítgetés, és még inkább a közös érdekből történő hallgatás, az omertá. Ez ellen csak keményen, könyörtelenül érdemes küzdeni. Bizony, rombolni kell.
Ha azt hiszed, hogy én ezt élvezem, akkor nem ismersz. Néha jobb lenne jófiúnak lenni. Kadarkai Endreként vagy Rónai Egonként bájos beszélgetéseket készíteni, a baráti alanyoknál sohasem rákérdezve a kényes dolgokra. De ez nem én vagyok. Én ezt utálom.
A posztkommunista brancs köszöni szépen, jól van. A hálózatosodás lényege, hogy mindenhová beépüljenek. És ez sikerült is. Nézz körül. A vörös polip nyálkás csápjával a hátad mögött matat. Igen, szörnyű kép. Lovecraft szörnyei láthatatlanul merednek rád a tévé képernyőjéről. Mosolyognak, békét, befogadást emlegetnek, megint elmesélik neked, hogy milyen legyen a Szép új világ. Választhatóan, kötelező jelleggel. Mint a szigorúan ajánlott iskolai olvasmányok.
A kommunista múlttal kapcsolatban ritkán látsz őszinte szavakat. Sokan érdekeltek a retusálásban. A jóemberkedésben. Nem is volt olyan rossz a Kádár-rendszer. Nem, hiszen benne dolgoztak. Benne éltek. Megértem őket. Valószínűleg én is így tennék, ha idősebb lennék. Kevesen tudtak tisztán maradni. Én szerintem nem tartoznék közéjük.
Itt nem fogom Aczélék diktatúráját élhető szocializmusnak nevezni. Elismerem a teljesítményüket, ügyesen felépítették azt a rendszert, ezt kétségtelen. Jól működött a látványpékség, olyan jól, hogy sokan észre se vették, hogy ők mindig csak zsemlét kaptak, a francia croissant a Kajdiknak, a Bauereknek, a Bereczeknek jutott. .,,”