Donald Tusk szerint Orbán nyíltan képviseli az orosz érdekeket

 

„Olyan kormánnyal van dolgunk, amelyik nyíltan orosz álláspontra váltott. Orbán Viktor ezt nem titkolja” – válaszolta Donald Tusk, a lengyel kormányfői poszt várományosa egy pénteki sajtótájékoztatón arra a kérdésre, hogy képes lesz-e befolyásolni Orbán politikáját.

Tusk azt mondta, tesz egy próbát, de nem vár tőle sokat. „Legyünk őszinték. Orbánnak Moszkvával és Putyinnal szerves a kapcsolata, és nem hiszem, hogy én jelentősen meg tudnám változtatni a hozzáállását” – tette hozzá.

Konkrétumokra kitérve megemlítette azt is, hogy Orbán blokkolja 800 millió euró kifizetését, amit az EU adna a lengyeleknek az Ukrajnának szállított fegyverekért. Annyit mondott még, hogy ha meggyőzni nem is tudja majd Orbánt, de az EU-n belül igyekszik majd tompítani a magyar miniszterelnök hozzáállásának a negatív következményeit.

Vagyis valóban az történhet, hogy a szoros szövetség helyett a háború miatt amúgy is megviselt lengyel-magyar viszony tovább romolhat az európai politikát vivő Tusk kormányra kerülésével. (tvn24.pl)