Ha valaki járt már ott, akkor tudja, milyen atmoszférája van ennek a helynek. Az ember nem tudja kivonni magát a hatása alól. Egy csomó paradoxon jellemzi, különböző energiák hatnak. Az enyészet nyilvánvalóan rendkívül látványos, egy miskolci Zóna vagy lokális Ground Zero. Itt valami éppen összeomlik és eltűnik, ami valaha fontos volt és az egész város identitását, kötődését és kondicionálását meghatározta. Miskolc sokáig acélváros volt, aztán megszűnt és nem lett helyette semmi. A hetvenes-nyolcvanas években nemesacél hengerművel jellemzett, nehézipari fellegvár prosperált a maga késő-kádárkori öntudatos módján, aztán ehhez képest jött a rendszerváltás utáni privatizációs kanossza, aminek a következtében elveszítették az emberek az állásukat, miközben a szalagcímekben ott volt az állandó politikai lózung, hogy majd újra fog működni a gyár és újra olyan lesz minden, mint régen. De nem lett, és ez az illúzió évtizedekig tartotta fogságban a helyieket. Egy nagyváros méretű társadalmi kataklizma történt. Nyilván ez a trauma megvolt más városokban is, Ózdon, a Ruhr-vidéken vagy Detroitban, csak vannak, akik a veszteséget előnnyé tudják transzformálni. Miskolc úgy tűnik, nem ilyen város. Most ötvenezerrel kevesebben élünk itt, mint fénykorában. Azt az időszakot, amikor egyesült a város a peremterületekkel, legtöbben dolgoztak a gyárban, megépült az Avas betonrengetege és kétszázezres volt a város, lélekszámában a második Budapest mögött, úgynevezett Nagy-Miskolcnak hívják, tekintik. Ennek az identitásképző nagynak az elveszítését nem tudjuk megemészteni azóta sem. Még mindig egy kicsit acélváros, még mindig egy kicsit szürke és nehéz, és még mindig csak az EDDA Művek meg a P. Mobil, a jó munkásember és svájci sapka, bűnözés és előítélet, aminek irányából a köztudatban értékelhető. Ennek a legfontosabb traumapontja a gyár. A maga szép és rút, jó és rossz enyészetével együtt. Van a „régen minden jobb volt” típusú gondolkodás, és van a tarkovszkiji és gigeriánus valóság. Mert amit látsz, az vizuálisan hat az érzékszervekre. És amikor van egy ilyen helyen irodalmi alkotótábor, ahová egyébként is csomó érzékeny ember jön el, akkor iszonyúan hat rájuk is, ha akarják, ha nem, hiszen ez egy erősen meghatározó külső kontextus. Ez nem egy napsütötte, fövenyes tópart, nem túl romanticizálható terület, hanem egy indusztriális történet tele sebhelyekkel, félelmetes negatív érzelmekkel, amik ha lemegyünk a kiterjedt légójába vagy sétálunk benne éjszaka, szinte presszionálják a gondolkodást. Szándéktalanul és önkéntelenül is felszínre jött az, amit a Kabai Lóránttal csináltunk. Elsőre a hely monumentális enyészetét fogadtuk be, az inspirált, de közben a múltja okozta azt a komplex hatást, ami akkor, mint egy rettenetes ütéskombináció ért bennünket.https://nepszava.hu/3217912_vasas-tamas-istenerv-a-totemcapa-kozeleben
Zemlényi Attila(Szerencs, 1967) költő, szerkesztő, gimnáziumi tanár és igazgató. 2019-ig a Műút című művészeti és kritikai folyóirat alapító főszerkesztője. Kabai Lóránttal közösen éveken át szervezték a Vasgyár területén a Szöveggyár szépirodalmi táborát, mely számos fiatal tehetségnek biztosított fejlődési lehetőséget. Korábbi kötetei: Pillangókés (1996), Piros Arany (1999), Apacsok (2008), Csonthéj (2019).
Én már csak az mszp nőtagozatnak dalát dúdolom itt Dobrevgrádban a Primitív Panel123-ban.
mert jött a Böszme-Böszméné puccs. Miskolcnak fuccs. Nekem fröccs.
„Megy a gőzös, megy a gőzös unióba!
Évek óta ott állunk már az ajtóba’.
Laci elöl, és a Petyka
Vonatot meg visszahúzza Csurka Pesta.
Megy a gőzös, megy a gőzös unióba!
Rogán Anti s Deutsch Tomika csak azt fújta:
Alkotmány úgy módosulhat,
Hogy a Fidesz innen is mindent lenyúlhat.
Elindult a gőzös most az unióba!
Ki vigyáz itt jobboldalon a fiúkra?
Unióba, párt Unióval,
Orbán Viktor a megszokott darálóval.
Dávid Ibi új kalapját fújja a szél,
Nem egyesül, ehhez ma már kétség se fér.
Mert hiába a sok új kör,
A fórumban sem mindenki egy nagy ökör.
Hívja vissza főnökét sok ifjú polgár,
Gondjuk is van, nem választott még az Orbán
MIÉP körrel és dolmánnyal,
Vagy Áderrel, Pokornival és Rogánnal.
Hogyha Viktor megint Fidesz-élre törne
Nem várhatnánk jót, csak rosszat biztos tőle.
Happy End és Terror Háza
Csapatának megint nőne a zsebláza.
Éppen ezért, egy valamit tanácsolnánk!
Nincs szükség arra, hogy összeharácsolják
A fél országot s királyságot
Meg még amit kis hazánkban szem-száj látott.
Minden húsos fazék mellől arrébb menni!
Nép nevében nincs jogotok cselekedni!
Maradt így is még sok zsákmány!
Amit Joszif Tot és Ibrahim is lát tán.
Járai és Polt Péter is csodálkozhat!
Nemzeti Bank, Ügyészség is megváltozhat.
Teljes lesz a rendszerváltás,
Két év múlva új elnökkel járunk csárdást.
Kis vonatunk zakatol az unióba!
Népszavazás, egyetértés lesz az ára.
Nem kell félni, lesz majd lóvé,
Akkor, ha a Medgyessy marad a góré!”
..de hát mint tudjuk, az a borzalmas tagság..
Hiénák,sakálok,dögevők terepe lett a város. Lakmározzák a még megmaradt, ehető részeket.
Legnagyobb veszteségünk a polgármesterünk, belőle tényleg lehetetlen előnyt kovácsolni
Kedves Attila! Kár, hogy nem szedted rímben, mert így elmondva egy (amolyan) gimis iskola igazgatói duma, fél emeleten az alagsorban, Bélának vagy Elemérnek, a mindenhez sem értő karbantartónak. Mert hol vannak, hol nincsenek már a hazafias aktivisták! Ahogy Te is… konszolídált lettél! Betagózódtál a rendszebe… El múltak már a Csengery utcai szépnapok, szép asszonyok… El lehet itt szerepelgetni, de ha nem jársz a Tokaji Írótáborba, sosem lesz Neked József Atiila-díjad. Ez a vasgyáras múltból levezetett „művészi vízió” a ME fűtőmű megmászásához hasonlít, fricska.