Skip to content

Nem volt komoly fennakadás a sztrájk első napján, a szakszervezet ígéri, „erőteljesebben” folytatják

A Volánbusz szerint nem volt komoly fennakadás a sztrájk első napján, a szakszervezet ígéri, „erőteljesebben” folytatják

 

A szakszervezet ettől függetlenül eredményesnek tartja a vasárnapi munkabeszüntetést.

A Volánbusz Zrt. közleménye szerint nem okozott sem káoszt, sem jelentősebb fennakadást a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) által meghirdetett munkabeszüntetés első napja. A társaság azt írta, a munkavállalók többsége nem támogatta a bérkövetelések érvényesítésének legradikálisabb módját, és nem lépett sztrájkba.

A Volánbusz vasárnap 16 órakor összesített adatai szerint a munkabeszüntetésben résztvevő autóbusz-vezetők száma nem érte el a hétszázat, aránya pedig a teljes állományukhoz képest 6 százalék, az adott napon dolgozók létszámához képest 22 százalék volt. Ennek alapján az előzetesen nyilvánosságra hozott, esetlegesen nem közlekedő járatok mintegy 75 százaléka mégis menetrend szerint járt – közölték.

A SZAKSZ ezzel szemben eredményesnek ítélte a sztrájkot, és leszögezte: nem is volt céljuk káosz okozása. Ugyanakkor véleményük szerint a Volánbusz Zrt. „inkorrekt, statisztikai szempontból megtévesztő módon” közli a sztrájkban részt vevők arányát, mivel nem tárgyilagos az összlétszámhoz, de még a vasárnap munkát teljesítő munkavállalókhoz képest sem százalékos arányokat közölni.

A szakszervezet szerint már csak azért sem tudtak többen sztrájkolni, mert a sztrájkszabályok szerint a járatok 80 százalékának muszáj volt közlekednie.

A SZAKSZ ermlékeztetett, hogy hétfőn a sztrájk folytatódik, sőt „erőteljesebb” lehet, de azt garantálják, hogy a járatok 55 százaléka közlekedik majd. A SZAKSZ december 10-ére és 11-ére hirdetett munkabeszüntetésével 25 százalékos béremelést akarnak kivívni, és hiányolják a vállalat béremelési ajánlatát.

Lázár János a szerint a béremelés igénye jogos, de a mértéke irreális. A miniszter kifejtette: „a Volánbusznál működő közel két tucat szakszervezet közül csupán egy van, amely ennyire túlzó mértékű béremelést követel. Ennek teljesítését sztrájk útján igyekszik kierőszakolni, pedig egy idei sztrájk jogszerűsége erősen vitatható, miután 2023-ra már megszületett a bérmegállapodás és azt a munkáltató fillérre be is tartja”.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük