Korábban írtuk.
Bréking. Felmentő ítéletet hozott a törvényszék a miskolci Science Múzeum projektként ismertté vált ügyben
A Miskolci Törvényszék 2022. február 18-án ítéletet hirdetett a nyolc
vádlottal szemben, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési
csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőeljárásban.
A megrendelő miskolci önkormányzat a Fűtőmű – Science Múzeum
megvalósítása érdekében hazai és uniós költségvetésből származó, vissza
nem térítendő támogatás igénylése céljából kötött támogatási szerződést,
majd a kivitelezés kapcsán vállalkozási szerződéseket még 2010. évben.
Az ügy nyolc vádlottja közül ketten az önkormányzat részéről láttak el
projektmenedzseri feladatokat, míg a további hat vádlott az
anyagbeszerzést, tárolást, kivitelezést, műszaki ellenőrzést végző
gazdasági társaságok képviselői voltak. Az ügyészség álláspontja szerint a
beruházás során olyan számlák kiállítására került sor, amelyek mögött
valós gazdasági tevékenység nem állt és ezekhez valótlan tartalmú
részteljesítési igazolások kapcsolódtak, ebből következően a megrendelő
úgy nyújtott be kifizetési kérelmeket, hogy a támogatások lehívására nem
volt jogosult. Az önkormányzat 2015-ben elállt a támogatási szerződéstől
és a kiutalt összegeket kamatokkal együtt – több, mint 1 milliárd forint
értékben – visszafizette.
Az önkormányzat az elrendelt belső vizsgálat eredményeképpen 2014-ben
tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, amely alapján nyomozás indult,
majd a vádemelésre 2019-ben került sor.
A büntetőeljárás során a törvényszéknek arról kellett döntenie, hogy a
terhelteknek a beruházással összefüggően 2011-ben és 2012-ben végzett
cselekményei, nevezetesen az ekkor keletkezett megállapodások, kiállított
számlák és teljesítési igazolások vonatkozásában megállapíthatók-e a vád
tárgyává tett bűncselekmények. A lefolytatott széleskörű – okirati, tanú-
és szakértői bizonyítást is magában foglaló – bizonyítási eljárás alapján a
törvényszék álláspontja szerint nem volt kétséget kizáróan
megállapítható, hogy a vádlottak a terhükre rótt bűncselekményeket
elkövették: nem volt megállapítható, hogy az önkormányzat
alkalmazásában álló I. és II. rendű vádlott fiktív anyagbeszerzési
megállapodásokat kötött volna, illetve közreműködött volna valótlan
tartalmú számlák és teljesítési igazolások beszerzésében, ahogy az sem
volt megállapítható, hogy az önkormányzat felé ne jelezték volna a
kivitelezett munkának a tervtől és a költségvetéstől való eltérését és ezzel
megtévesztették volna munkáltatójukat a kifizetési kérelmek alapjául
szolgáló dokumentumok valódisága tekintetében.
Úgyszintén a vállalkozói körből álló terheltek vonatkozásában sem volt
megállapítható, hogy fiktív, valós gazdasági eseménnyel nem kísért
számlákat, részteljesítési igazolásokat, nyilatkozatokat állítottak volna ki
és ezzel hozzájárultak volna a támogatás jogosulatlan lehívásához és
kifizetéséhez.
Mindezekre tekintettel a törvényszék valamennyi vádlottat bizonyíték
hiányában mentette fel az ellene emelt vád alól.
Az ítéletet a tárgyaláson jelenlévő vádlottak és védők tudomásul vették,
az ügyész három munkanapot fenntartott a jogorvoslati nyilatkozat
megtételére, valamint a távolmaradó terheltek előtt is nyitva áll a
fellebbezés lehetősége, ezért az ítélet nem jogerős.
A gömböc sajnálatosan kipukkadt. Bán Dávid írása.
„Négy hónappal ezelőtt néhány fiatal miskolci művész elhatározta, hogy egyesületet alapít és felébreszti csipkerózsika álmából a város és az egyetem közötti senki földjén fekvő, elhagyatottságában, szigorú monumentalitásában is gyönyörű, funkcionális egyszerűségében is megkapó látványt nyújtó egykori Fűtőmű épületét. Az épületet jelképesen lefoglalták a kortárs művészet számára és elkeresztelték ERŐMŰ-nek” – írja az országos sajtót is megjárt közlemény 2005-ben, amikor az alig két évtizedes aktív működés és a három évtizedes csendes hallgatás után életet szerettek volna lehelni az egyetemet korábban kiszolgáló fűtőműbe.
Miután 1950-ben döntés született, hogy a nyugati határ közelsége miatt Sopronból Miskolcra, a nagyszabású ipari fejlesztések borsodi központjába telepítik át a Nehézipari Műszaki Egyetemet, annak helyszínéül az akkor még főleg szőlőhegyként ismert Avas és Miskolctapolca közötti, Dudujka névre hallgató ligetes, fás területet jelölték ki. A következő évtizedben folyamatosan épült a várostól függetlenül álló campus első épületegyüttese – nem kevés politikai fogoly kényszermunkájával –, majd megkezdődött a karok átköltöztetése és indult meg az oktatás. A fokozatosan növekvő campus épületeinek kiszolgálására az Egyetemváros határában, az Avas lábánál, a Rendezőpályaudvart és a diósgyőri gyárakat összekötő ipari vágány mellett 1951 és 1953 között egy önálló hőközpont is épült, méretes kéménnyel. Az időközben felépült Avas lakótelepet is innen szerették volna távfűtéssel ellátni, de ehhez a megfelelő turbinák sosem érkeztek meg a már kiépített turbinatérbe, a feltöltő silók pedig mindvégig érintetlenek maradtak. Az épület nagyjából az 1970-es évek derekáig szolgáltatta a hőt az egyetem számára, majd a technológiai váltás következtében működése leállt, funkcióját vesztve kezdte el hosszúra nyúlt nyugdíjas éveit, indult el a pusztulás útján.
Látványterv 2010-ből. Forrás: Népszabadság
A 2000-es évek első évtizedének derekán azonban úgy tűnt, hogy az eddigi élettartatamát tekintve, lényegében csak igen röviden működő, többnyire üresen álló épület sorsa jóra fordul, funkciót, értelmet nyer, élettel telik meg. 2005-ben, a szó szoros értelmében a hatalmas ipari kéményt megmászva, arra kitűzött lobogóval bontott zászlót az Erőmű Kortárs Művészeti Egyesület azzal a céllal, hogy az épületben egy sokoldalú közép-európai kortárs művészeti központ, kiállító- és bemutatótér, alkotóműhely jöjjön létre. Az egyesület elfogadott és az épület szimbolikus elfoglalásakor röplapon terjesztett kiáltványa, majd a megfogalmazott közlemény egyöntetűen arról szólt, hogy a depresszióval küszködő korábbi nehézipari város túlélésének egyik legfőbb záloga a kultúrában rejlik:
„Az egyesület fiatal tagjai jól tudják, tervük egy illúzióra épült, arra az illúzióra, hogy egy leszakadt régióban, egy 15 éve pusztuló, népességében és minőségében erodálódó városban, Miskolcon, talán megtörténhet egy újabb csoda. E csoda pedig csak annyi lenne, hogy az országos és a helyi politikusok végre elhinnék azt, amit mondanak: a szegénységből való kilábalás nem képzelhető el kulturális megújulás és felemelkedés nélkül, hogy egy város, egy régió hiába vonz tőkét és beruházásokat, ha a képzett munkaerő megtartó, vonzó és otthonos kulturális közeg híján csak távozásra, vagy jobb esetben ingázásra használja a végre megépített, már a városig érő autósztrádát.”
A kihasználatlan, tényleg monumentális terek joggal ihlették meg a helyet felfedező művészeket és civileket, hiszen a közel 4000 négyzetméteres, helyenként 20 méteres belmagasságú térben flexibilis kialakítással egy valódi összművészeti központot lehetett volna létrehozni. Nem sokkal a kiáltvány megjelenése után az ötletgazda, Zemlényi Attila, az Erőmű Egyesület elnökének vezetésével elkészült az Erőmű kortárs művészeti központ Thermo Dom elnevezésű programja, amely egy „művészeti energiaközpontként” határozta meg az új intézményt. „A megcélzott közeg inkább az egykori underground mai megfelelője lenne, a friss, társadalmi problémákra érzékeny, azokra reflektáló alkotók csoportjai. Korosztályos megkötés és mindenféle haszontalan konvenciók nélkül működne, élne az ERŐMŰ”.
Regionális és közép-európai központként definiálja magát az Erőmű, amely pozitív energiákat sugározna nem csak a város irányába és nem csak művészeti értelemben. Egy nyitott, befogadó, emellett áramoltató intézménynek képzelték el, amely a közép-európai mullikulturális értékekre építene. A nyitottság abban is megnyilvánulna, hogy nemcsak a falakon belül lennének, lehetőség szerint állandó tevékenységek, hanem az online térben is folyamatosan jelen lenne, az Erőmű a jelenidejűségben élne. A képzőművészet és a művek bemutatása mellett megjelenne itt a színház, az irodalom, zene, de maga az alkotás folyamata, valamint a művek sorsának továbbkövetése is aukciókkal, vásárokkal. Az alkotást a kialakítandó alkotóhelyek, műtermek, műhelyek és néhány apartman segítené. Az épületben tehát lenne alkotótér (műhelyek, műtermek), kiállítótér (egy nagyobb és több kamaraterem), előadótér (koncerteknek, performance-oknak), valamint lakótér. A koncepció jól illett az Európa-szerte virágzó, bezárt és funkcióját vesztett ipari emlékek méltó revitalizációjának sorába.
Látványterv. Forrás: Előzetes megvalósítási tanulmány, Egyetemi Fűtőmű Kft., 2007.
Az épület tulajdonosa ekkor az Államkincstár volt, a kezelői jogokat pedig a Miskolci Egyetem gyakorolta, ami nem volt túl lelkes a performance jellegű zászlóbontásért, nyilatkozatában határozottan elítélte az „egyetemi terület sérelmére elkövetett cselekedeteket és megnyilatkozásokat”. Ekkorra azonban már valami megmozdult, a három évtizedes állóvíz felkavarodott és a fűtőmű épülete felkerült a térképre, állandó diskurzus indult meg körülötte nemcsak helyi, de országos szinten is. Érdeklődők érkeztek külföldről, Kishonthy Zsolt művészettörténész, a MissionArt Galéria tulajdonosának meghívására a városba érkező Baden Würtenberg kulturális államtitkárát és küldöttségét is körbevezették, akitől szintén bíztató szavakat kaptak. Nem véletlen, hogy a város vezetése is felfigyelt a lehetőségekre, de az egyetemmel közösen más célt kívántak itt megvalósítani. Noha az egyetem időközben eladta az épületet az Egyetemi Fűtőmű Beruházó és Ingatlanhasznosító Kft.-nek, de ők szintén elkötelezettnek mutatkoztak, hogy életet leheljenek a falak közé. Voltak, akik azért aggódtak, hogy az egyetem szomszédságában itt esetleg egy megadiszkó létesül, de az új tulajdonos a várossal és az egyetemmel közös művészeti vagy kulturális, esetleg tudományos központban gondolkozott, és felmerült egy technikatörténeti bemutatóhely megnyitása is.
https://epiteszforum.hu/ugy-maradt-a-miskolci-egyetem-egykori-futomuve