Pintér Sándor a Kazincbarcikai Kórház igazgatóját is kirúgta

 

Kórházigazgatókat mentett fel december 31-es hatállyal Pintér Sándor belügyminiszter, illetve a megbízott országos kórház-főigazgató.

Kirúgott kórházigazgatók: megvan a névsor Fotó: MTI/Balázs Attila

„Az érintettek végzettségüknek megfelelő munkakörben történő továbbfoglalkoztatása biztosított. Az új főigazgatók kinevezéséig az intézmények vezetését a szervezetszerű helyettesek látják el”

– olvasható a Belügyminisztérium közleményében.

A neveket ekkor még nem említették, de a Népszava tudomása szerint az alábbi vezetők kerültek lapátra:

Bucsi László, aki a Fejér megyei kórház vezetőjeként a Covid alatt egy videointerjúban arról beszélt, hogy az intézményben lélegeztetőgépre kerülő betegek 84 százaléka meghal.

Nyugdíjkorhatár elérése miatt menesztik Vályi-Nagy Istvánt a Dél-Pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet, valamint Poór Gyulát az Országos Mozgásszervi Intézet éléről.

További érintettek:

Töreki-Vörös Ibolya, a Veszprém megyei kórház főigazgatója,

Szabó Géza, a Nógrád vármegyei kórházigazgatója,

Veress Gábor, a Balatonfüredi Állami Szívkórház főigazgatója,

Tóth Judit, a balassagyarmati kórház vezetője,

Kerekes László, a dombóvári Szent Lukács Kórház,

Havrilla Gyula a pápai,

Viniczai Zoltán a csornai,

Varjú János az oroszlányi,

Csiki Zoltán a jászberényi,

Vermes Tamás a zirci,

Weisz Péter a gyöngyösi,

Kanász Gábor a tatabányai,

Németh Csaba a szekszárdi,

Prosszer Ottó a kisbéri,

Barcza Zsolt a bonyhádi,

Tóth Gábor a kazincbarcikai,

Jobbágy Lajos a dunaújvárosi,

Rudner Ervin, a szolnoki MÁV-kórház igagzatója.

A Népszava úgy tudja, az intézmények élére pályázattal választanak új vezetőket.