Skip to content

Meghalt Dózsa László

Meghalt Dózsa László

Meghalt Dózsa László

 

A színész-rendező 81 éves volt.

„Elhunyt Dózsa László színész, az Újpest Színház korábbi művészeti vezetője és főrendezője, Újpestért díjas, Budapest díszpolgára” – jelentette be a Facebook-oldalán – Dózsa családjára hivatkozva – Déri Tibor, a IV. kerület polgármestere. A színészt Újpest Önkormányzata saját halottjának tekinti.

Az 1942. október 13-án született, gyerekkorát artista édesanyja miatt a népligeti Műszínkör komédiás telepén töltő művész 1963-ban végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, majd a debreceni Csokonai Nemzeti Színház (1967–1970), a Madách Színház (1970–1980, 1991–), a Népszínház (1980–1983), illetve a Nemzeti Színház (1983–1991) társulatát erősítette.

A színház mellett számos mozi- és tévéfilmben is feltűnt, köztük Sára Sándor 80 huszárjában (1978), a Lindában (1986), illetve a Kisvárosban (1998), de szinkronszínészként is igen aktív volt: a szinkronadatbázis szerint pályája során 391 karakter hangját adta.

Dózsa 2016-ban, az 56-os emlékév alkalmával olyan plakáton jelent meg, mint pesti forradalmár, amelyről végül a bíróság mondta ki, hogy nem is őt ábrázolja.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



4 Comments

  1. Névtelen
    2023.12.18. 13:04

    Várjuk ki a végét.

  2. Névtelen
    2023.12.18. 18:28

    megviselte hogy putyin lefasisztázta

  3. Névtelen
    2023.12.19. 21:19

    Jót, vagy semmit.

  4. Névtelen
    2023.12.20. 13:25

    NYUGODJON BÉKÉBEN.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük