Skip to content

Lázár János: hitvány emberek is keveredtek a Fideszbe

Lázár János:  hitvány emberek is keveredtek a Fideszbe

Lázár János: Részben tudatosan drágítjuk az autózást

A közlekedési miniszter szerint hitvány emberek is keveredtek a Fideszbe.

„Részben tudatosan, de részben külső körülmények hatása miatt történik, hogy uniós irányelveknek megfeleljünk. 2024 végére nagyjából hasonló autópályadíj-struktúrákat kell bevezetni egész Európában. De kétségtelen szándékunk, hogy minél több ember az olcsó tömegközlekedést válassza” – felelte Lázár János a Blikknek arra a kérdésre, hogy tudatosan drágítják-e az autózást.

A közlekedési minisztert ugyanakkor a lap szembesítette azzal is, hogy a környezetvédelem érdekében a tömegközlekedés propagálása szép dolog, de mindezt nehézkessé teszi, ha a miniszternek örömhírként kell prezentálnia a Facebookon, hogy végre átszállás nélkül lehet közlekedni Budapest és Bécs között. Ennek fonákságát Lázár is elismerte, de hozzátette, hogy a kérdéses vasútvonal súlyos betegségektől szenvedett, amit gyorsan kellett meggyógyítani. Amikor a témával kapcsolatban szóba kerültek a vasúttársaság élén eszközölt személyi változások, vagyis kirúgások, azokat Lázár úgy kommentálta, hogy „kellett egy kis nyomást gyakorolni. Kicsit föl kellett őket gyorsítani.” Majd közölte a megfejtést, miszerint a MÁV-ot nem nagy állami monstrumként, hanem piaci vállalatként kell működtetni.

 

Az interjú alatt szóba került a miniszter viszonya Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármesterhez, illetve volt miniszterelnök-jelölthöz. Ezzel kapcsolatban Lázár elmondta, hogy nem igazán találkoznak, bár ő tavaly két kísérletet is tett arra, hogy rendezzék a viszonyukat, de szerinte Márki-Zay nehezen viseli a választási vereséget. „Ha valaki miniszterelnök-jelöltként elveszít egy választást, az Magyarországon a politikai játékszabályok szerint egy életre meghatározza a pályáját” – jelentette ki Lázár és példaként Gyurcsány Ferencet hozta fel, aki szerinte tehetséges ember, de még neki sem sikerült, ugyanakkor Orbán Viktor példáján keresztül maga is belátta, hogy van visszaút a vereségből. 

Korábban Lázár nem túl szívélyesen nyilatkozott a többek között költségvetési csalással vádolt volt fideszes országgyűlési képviselőről, Simonka Györgyről. A témával kapcsolatban Lázár most így fogalmazott: „a Fidesz egy erős és sikeres politikai közösség, amihez az elmúlt tizenöt évben nagyon sokan csatlakoztak a siker reményében. Olyanok is jöttek, akiknek nem kellett volna. És ők szavazatban mérhető károkat okoznak, sokkal nagyobb problémát jelentenek, mint azt Budapesten, a Fidesz vezetésében gondolják. Alulról kezdik ki a bázist. Mert mi számít a politikában a nap végén? Az, hogy milyen ember vagy. Ha hitvány emberek kerülnek közénk, azt hiszik majd, hogy mi is hitványak vagyunk.” Hogy Simonkát hitvány embernek gondolja-e az azonban nem derült ki, mivel az újságírói rákérdezés elől elől a miniszter kitért.

 



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



10 Comments

  1. Névtelen
    2023.12.19. 08:17

    Összefoglalva / lefordítva:

    Apu, tudta és engedélye nélkül tilos lopni!
    Ha Apu erről tudomást szerez, akkor kivégezzük a kocsogot és b.oldali, sorosistának bélyegezzük

    5
    1
  2. Névtelen
    2023.12.19. 08:18

    Amikor feldobja a csülkét a kucu, ezek fel fogják zabálni egymást.

    6
    1
  3. Névtelen
    2023.12.19. 08:26

    Létre kellene hozni egy a szuverenitás hatóság mintájára készült hitványság figyelő hatóságot, vagyis figyeljék egymást ki lopta el a lopott pénzüket!

    6
    1
    • Névtelen
      2023.12.19. 09:09

      A hatóság élére Karácsony Gergely jelenlegi tanácsadóját Korózs elvtársat javaslom:

      „A szocialisták csütörtöki nógrádi kampányrendezvényét azt tette pikánssá, hogy a „senkiháziaknak nincs helye közöttünk”-dörgedelmet végül a volt elnökhelyettes egykori kollégája, Korózs Lajos mondta ki. Korózs évekig együtt ült a párt elnökségében Simonnal, 2008 és 2010 között pedig mindketten a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkárai voltak. A Korózs mellette ülő Boldvai László pedig néhány éve azért került a bulvárlapok címlapjára, mert ezer négyzetméteres luxusvillát építetett a salgótarjáni Gorkij-lakótelep tetejére.
      …..
      Gyöngyöspata:
      Odaküldik ezt a nyomorult Horváth Lászlót bohócnak?

      – közölte a térség kormánypárti képviselőjéről, az üggyel kapcsolatos feladatokkal megbízott miniszterelnöki megbízottról. Hozzátette:

      ez az ember embernek is hitvány, nem parlamenti képviselőnek, embernek is. Odamegy uszítani. Undorodom tőle, amit csinál. Gyűlölöm őket ezért a mentalitásért”.

      1
      6
      • Névtelen
        2023.12.19. 10:01

        Kiröhögteted magad anya aszó tökfejű!
        a dögletes hazaáruló beteg elméjű cigány sátánod gecihordájához képest aprópénz 🙂

        5
        2
  4. Névtelen
    2023.12.19. 10:43

    Az „is” nem kellett volna bele.

    7
    2
    • Névtelen
      2023.12.19. 17:18

      Én is pont ezt az „is”-t nem értem. És még mifélék?

      3
      1
  5. névtelen
    2023.12.19. 18:55

    És azonnal kezdhetjük Lázárral.
    Tudjuk, hogy akinek annyija van, annyit ér ugye lézer elvtárs!
    Kivéve ha megszedték magukat a pénzünkből.

  6. Névtelen
    2023.12.20. 11:12

    T. Lázár János !

    A csodásan koncpciózusan direkte szétb@szott vidéki tömegközlekedés miatt vagyunk kénytelenek autóval járni , ha dolgozni akarunk !
    Szeretett multijaik nem veszik figyelembe a menetrendet a munkaidő-beosztás tervezésénél ( ez étkezési szünet bedolgoztatását is az Ön pártja törvényesítette , ami kb havi 2 plusz munkanapot jelent . . .)
    NEM SZÓRAKOZÁSBÓL AUTÓZUNK, HANEM AZ ÉHBÉR MEGSZERZÉSÉÉRT !

  7. Névtelen
    2023.12.20. 11:15

    Keveredtek ?
    Onnan jön mind . . .

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük