Miskolcon is indul a konyhai zöld- és élelmiszer-hulladék szelektív begyűjtése jövőre
A hulladékkoncessziót 35 évre elnyerő Mohu januártól új szolgáltatást indít, a konyhai zöld- és élelmiszerhulladékot fogják begyűjteni, egyelőre csak 14 településen. Íme, a részletek.

Mint a hétfői sajtó háttérbeszélgetésen kiderült, a januári szolgáltatásindítást nem úgy kell elképzelni, hogy mindjárt az első héten meg is történik a begyűjtés – erre még egy kicsit várni kell, fokozatos lesz az indulás. A tájékoztatás szerint nagyjából márciusra fog elindulni mind a 14 településen a konyhai biohulladék-visszagyűjtési program.Uniós előírás egyébként, hogy a tagállamoknak 2024-ben meg kell kezdeni a konyhai hulladék szelektív begyűjtését.  Fotó: Archív

2024-ben

  • Budapest (csak a XXI. és a XI. kerület),
  • Miskolc,
  • Debrecen,
  • Székesfehérvár,
  • Szolnok,
  • Kecskemét,
  • Cegléd,
  • Zalaegerszeg,
  • Békéscsaba,
  • Nagykanizsa,
  • Tatabánya,
  • Kaposvár,
  • Gyula
  • és Békés

meghatározott társasházi övezeteiben indítják el a szolgáltatást.

A házhoz menő gyűjtés 2024-ben 460 ezer embert érinthet. A Mohu 188 ezer darab 5 literes háztartási gyűjtőedényt és 14 524 darab 120 literes kukát biztosít az elkülönített gyűjtéshez.

Így lehet csatlakozni a gyűjtéshez

A konyhai zöld- és élelmiszer-hulladék gyűjtése önkéntes, nem kötelező. A szolgáltatás díjmentes, a közszolgáltatás része. Akik csatlakozni szeretnének, lakásonként egy-egy 5 literes konyhai gyűjtőedényt kapnak majd, és egyben regisztrálják is őket a kiosztáskor. Az ígéret szerint az edény nemcsak könnyen kezelhető, de szag- és kifolyásmentes. Az új kiskukák mellé információs anyagokat is kapnak majd a lakók, hogyan kell gyűjteniük a konyhai hulladékot. Lebomló zacskó nem lesz a gyűjtőedénykéhez, szóval a kiskuka tisztításáról mindenkinek magának kell gondoskodnia.

A társasházak számára pedig egy-egy 120 literes barna kukát biztosítanak, amibe a lakók le tudják vinni a kis 5 literes gyűjtőben összegyűjtött biohulladékot.

MOL

Az ígéret szerint arra lehet számítani, hogymiután az edényzetet a szolgáltatóknak átadták, 45 napon belül megkezdik a gyűjtést.A Mohu tájékoztatta az önkormányzatokat, és különösen számítanak a közös képviselők együttműködésére, segítségére, akiket külön „kiképeznek” majd arra, hogyan működhet jól a konyhai zöld- és élelmiszer-hulladék begyűjtése.

Mit rakhatunk bele, és mit nem?

A konyhai zöld-és élelmiszer-hulladékot gyűjtő kukában sokféle szerves hulladék elhelyezhető, például gyümölcsök, zöldségek maradékai, kávézacc, teafű (viszont teafilter nem), fűszerek, tojáshéj, főtt ételmaradékok, pékáruk, feldolgozott élelmiszerek, húskészítmények, nyers hús (csont nélkül), tejtermékek, megmaradt, lejárt ételek.

Fontos viszont, hogy nem szabad a biohulladék-gyűjtőbe beledobni csontot, az élelmiszerek csomagolását, porzsákot, porszűrőt, papír zsebkendőt, pelenkát. Ezek, illetve az ehhez hasonló anyagok ugyanis – amellett, hogy nem komposztálhatók – károsíthatják a hasznosítást végző gépeket. A bedobható élelmiszerek listája a Mohu oldalán is megtalálható.

Tilos lesz a barna kukákba tenni a fák ágait, leveleit, gallyakat, a használt étolajat és zsiradékot, valamint kommunális hulladékot is. A zöldhulladékokat és a használt zsiradékot a korábban megszokott rendben külön gyűjtik be továbbra is.