A Miskolcnak is tanácsokat adó Vitézy Dávid Lázár Jánost okolja az újabb vasúti felsővezeték-szakadás miatt

Korábban írtuk.

Sikerként értékeli Veres Pál, amit Lázár János a Diósgyőri vár kapcsán mondott

Lázer Jani miatt szakad a vezeték

A katasztrófavédelem korábbi tájékoztatása szerint hétfő reggel leszakadt egy felsővezeték Rákos állomásnál és ráesett a Hatvanból a Keleti pályaudvarra tartó elővárosi vonatra, emiatt füstölni kezdett a mozdony.

Vitézy Dávid korábbi közlekedési államtitkár a Facebookon posztolta ki az esetről a véleményét. „A mai eset is jól illusztrálja, miért nem lehet a budapesti vasúti fejlesztéseket a teljesen fals, politikai érdekek által vezérelt vidék-főváros, vagy ahogy Lázár fogalmazott, népi-urbánus ellentét szemüvegén keresztül nézni. A budapesti vasúti csomópont, mint szűk keresztmetszet és annak zavarai az egész országra kisugároznak – a budapesti vasúti hálózat lerobbant állapota nem a fővárosi szavazóknak okozza a legtöbb problémát: Kelet-Magyarország távoli tájain is késnek a vonatok egy fővárosi zavar miatt, még egy Szerencs és Hajdúszoboszló között utazó is több, mint egy órás késéssel ér célba” – írja Vitézy.

Vitézy szerint a legrosszabb állapotú fővárosi törzsszakasz minden beruházásból kimaradt eddig. Rákos vagy Kőbánya felső megállók ugyanis szörnyű állapotban vannak, a teljes szakaszt fel kéne újítani.

„AZTÁN PERSZE JÖTT LÁZÁR JÁNOS, A TERVEZÉSI MUNKÁKAT LEÁLLÍTOTTA, A FÉLKÉSZ TERVEKET A KUKÁBA DOBTA ÉS A MÁR MEGSZERZETT UNIÓS FORRÁST IS INKÁBB VISSZAADTA, NEHOGY VALAMI IS FEJLŐDJÖN BUDAPESTEN.”

Így aztán ma belátható időn belül remény sem látszik arra, hogy a helyzet itt javuljon.

 

Forrás:Bahir.hu

Fotó:Index.hu