A békeaktivisták tudják, hogyan egyezhetnének meg az izraeliek és a palesztinok, de senki nem hallgat rájuk

„Az utóbbi jó két hónapban mindennap tájékozódtunk a B8 of Hope által támogatott, több mint húsz izraeli és palesztin békepárti és a civil társadalom építését célul kitűző szervezetnél. Hogy vagytok, mit csináltok, kitartotok-e, kérdeztük, és

mind ugyanazt mondta: a munkánk most fontosabb, mint korábban bármikor,

és ha korábban nagyobb figyelmet kapunk, akkor talán a jelenlegi helyzetet elkerülhettük volna” – mesélte az iráni származású Rimer.

De az alulról építkező békekezdeményezéseket gyakran elfojtja a gyújtó politikai retorika, a dehumanizáló nyelvezet – nyilatkozta a CBC kanadai rádiónak a több mint 170 izraeli és palesztin békeszerveződést tömörítő Szövetség a közel-keleti békéért (Alliance for Middle East Peace – ALLMEP) igazgatója, John Lyndon. „A legfontosabb, hogy megteremtsük a tolerancia kultúráját a társadalomban, elvessük a szélsőségességet, elősegítsük a párbeszédet, megtanuljuk átérezni a másik fél múltbéli szenvedéseit is” – nyilatkozta lapunknak Mohamed Dadzsani Daúdi, a Wasatia palesztin mozgalom alapító-igazgatója (az elnevezés a Korán második fejezetéből van, és azt jelenti: középút, igazság). „Csak ez vezethet el a megbékéléshez, a konfliktuskezeléshez, a jóhiszemű tárgyalásokhoz, a békéhez, a demokráciához, a biztonsághoz; a szélsőségesség, a terrorizmus nem old meg semmit, csak tovább mélyíti az árkokat” – tette hozzá. A szervezetét 2006-ban létrehozó, híres jeruzsálemi palesztin családból származó egyetemi tanár az al-Kudsz Egyetemen a holokausztról tartott kurzusokat, 2014-ben pedig palesztin diákokat kísért el az egykori auschwitzi haláltáborba.

Dadzsani szerint a szélsőségek elleni harc fontos eleme az oktatás. Kiadványokat szerkesztenek, könyveket adnak ki, cikkeket jelentetnek meg, beszélgetéseket, konferenciákat szerveznek, és megjelennek a közösségi médiában. Úgy véli, a muszlim szélsőségesek félreértelmezik a Koránt, szerintük az iszlám zsidó- és keresztényellenes. Azt állítják, hogy Isten vallása az iszlám, amely eltörli a többi vallást, és a helyükbe lép. „Elmagyarázzuk, hogy ez nem igaz, hiszen a Korán mindhárom ábrahámi vallás – így a judaizmus, a kereszténység és az iszlám – követőit megáldja” – fogalmazott.

A palesztin professzor úgy látja, hogy

szélsőségesek siklatták ki az 1993-as oslói megállapodást, amely elfogadta, hogy a folyótól a tengerig két államnak kell léteznie.

Oslo hibája azonban – vélekedett Rimer –, hogy mivel titokban tárgyalták, nem voltak felkészítve rá az emberek, a megállapodás csak egy darab papír maradt. „Képzeljük el azt az őrült és lehetetlen feltételezést, hogy holnap a Hamász és Izrael békét köt. De ha az emberek szívét és lelkét nem nyerik meg, akkor nem lesz fenntartható a békemegállapodás” – tette hozzá.

Dadzsani elmondta, hogy könyvet írtak arról, hogyan kellene megreformálni a palesztin tantervet. „Azt akarjuk, hogy a  palesztin gyerekeket az életről és ne a halálról oktassák, ne démonizáljanak másokat. Amíg a gyerekeket a dzsihádra és a gyűlöletre uszítják, addig számukra Palesztina a folyótól a tengerig terjed” – fejtegette. A professzor elárulta, hogy a rámalláhi oktatási minisztérium nem értett egyet velük, mondván, addig nem lehet békéről tanítani, amíg el nem jön a béke. „Mi viszont azt mondjuk, a béketanterv előkészíti a megbékélést” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy nemcsak a palesztin, de az izraeli tantervben is erősebben kellene hangsúlyozni a békét.

A gyűlölethez nem is kell tanterv, csak a mindennapok valósága

– vélte Rimer. Szerinte bárkinek, aki megszállás alatt él, és akit megállítanak minden katonai ellenőrző pontnál, tankönyvekre sincs szüksége ahhoz, hogy fogékony legyen a gyűlöletre. Hiszen Ciszjordániában a palesztinok csak katonákkal és telepesekkel találkoznak, hogyan is gondolhatnák, hogy az izraeliek átlagos, normális emberek, akik békét akarnak. „Ugyanez a helyzet az izraeli oldalon, az izraelieknek nincs igazán esélyük arra, hogy palesztinokkal találkozzanak.

A félelmet táplálja, hogy nem ismered és nem tekinted embernek a másikat – mondta. – Mindkét oldalra jellemző, hogy arctalan tömeget lát a másikban, ami rettenetes. Ezért van szükség az alulról jövő kezdeményezésekre, a párbeszédre, közelebb kell hozni az embereket egymáshoz. Ha leülsz velük, látod az arcukat, megismered a nevüket, megváltozol, el tudod őket képzelni akkor is, amikor róluk beszélsz. Így lehet legyőzni a sztereotípiákat” – fejtette ki Rimer.

Jael Admi, a Women Wage Peace társalapítója a HVG-nek Izraelből úgy fogalmazott, hogy a szervezetük azért a legnagyobb alulról építkező izraeli békemozgalom, mert a nők hangja jobban beférkőzik a szívekbe, és a szervezetnek különböző véleményű és eltérő politikai felfogású tagjai vannak. „Nem hibáztatunk senkit, mindenkit meghallgatunk, célunk a bizalomépítés, a megbékélés, mivel nincs más út” – folytatta.

„A konfliktuskezelésben a hangsúly inkább a megértésen és nem az egyének meggyőzésén van, hogy változtassák meg a nézeteiket. Olyan környezetet kell teremteni, amelyben a dialógus és az empátia teret nyer”

– hangoztatta lapunknak Reem Hadzsadzsrih, a Women of the Sun társalapító-igazgatója Rámalláhból. A békeaktivisták szerint a nők fontos szerepet játszanak az élet minden aspektusában, ezért a társadalmi érintkezésben és a nyomásgyakorlásban is. Mint hangoztatták, a nők azért hozzák világra a gyerekeiket, hogy boldogan éljenek, és nem azért, hogy meghaljanak.

Az alulról építkező izraeli–palesztin közeledés elősegítéséhez kevés a forrás. A B8 of Hope több mint húsz izraeli és palesztin szervezetet támogat, de nincs elegendő pénze. Rimer hangsúlyozza, hogy a nemzetközi közösségnek sokkal többet kellene áldoznia a civil társadalom építésére. Az ALLMEP számításai szerint például az észak-írországi békét elhozó nagypénteki megállapodás 1998-as aláírása előtt és után (1986-tól 2016-ig) közösségi programokra, bizalomépítésre, megbékélésre, az életminőség javítására 2,4 milliárd dollárnyi donorpénzt – évente és fejenként 44 dollárt – költöttek. Ezzel szemben az izraeli–palesztin civil társadalmi békeépítésre évente és fejenként 1,5 dollár nemzetközi forrás jut.

„A döntéshozók nem hallgattak meg minket,

úgy gondolták, minden mehet, ahogy eddig, de az alacsony intenzitású konfliktusból komoly háború lett.

Most láthatjuk a következményét, fájdalom és nyomorúság a Gázai övezetben, Izraelben” – sajnálkozott Admi. Dadzsani is úgy véli, hogy a jelenlegi vezetés egyik oldalon sem tesz semmit a békéért, pedig olyan vezetők kellenek, akik hajlandók a komplex tárgyalásokra, hogy véget érjen a konfliktus. De ha sikerül is hidakat építeni az izraeliek és a palesztinok között, a civil társadalom nem gyakorolja a hatalmat, ehhez – szakértők szerint – vízióval rendelkező vezetőkre van szükség. Példaként a dél-afrikai apartheid felszámolását hozták fel, amiben a civil csoportok szerepe mellett a nemzetközi nyomás és olyan két vezető kellett, mind Nelson Mandela és Frederik Willem de Klerk.

A vezetőváltáshoz azonban nélkülözhetetlen a civil társadalom, pedig a lapunknak nyilatkozók szerint az izraeli és a palesztin békeaktivisták munkája nem veszélytelen. Kihívást jelenthet egy békeaktivista szervezet számára a Ciszjordániában működés, mert egyet jelent azzal, hogy a tagjai fenyegetve érezhetik magukat – osztotta meg Hadzsadzsrih. „Támadnak minket, az emberek félnek nyíltan hirdetni a nézeteinket” – mondta Dadzsani. „Október 7-e után még nagyobb a kihívás a békeaktivisták számára, úgy tekintenek rájuk, mint kollaboránsokra, vagy rosszabb esetben árulókra” – jelezte Rimer. Mint mondta,

ha palesztin az illető, szokás „normalizátornak”, ha izraeli, „arabimádónak” minősíteni az aktivistát – természetesen mindkét kifejezést sértő, lekicsinylő módon használva.

„Nem könnyű, bátorság kell, ki kell lépni a komfortzónából, és nem mindenki áll erre készen” – tette hozzá.

A békeaktivizmusnak folytatódnia kell ezekben a szörnyű időkben is – értettek egyet a nyilatkozók. Rimer elárulta, hogy az aktivisták között is folytak nehéz beszélgetések a támadás után, de mégis tartották magukat az alapértékekhez, ami nagyon nemes dolog a részükről. „Az utóbbi 9 és fél évben próbálkoztunk, de nem sikerült, a szívek nem nyíltak meg. Bátrabbnak kell lennünk, és azt halljuk palesztin társainktól, hogy egyre több az aktivista” – festett egyszerre szomorú és biztató képet Admi az új helyzetről. A filozófiából doktorált aktivista ugyanakkor azt is megosztotta a HVG-vel, hogy egy hollandiai egyetem Nobel-békedíjra jelöli a Women Wage Peace és a Women of the Sun testvérszervezetet.

„A megbékélésre kell összpontosítani, mint Németországban a második világháború után – mondta Dadzsani –, hogy a szüleinktől örökölt konfliktus ne szálljon át a mi gyermekeinkre.” Rimer példaként hozta fel, hogy izraeli fiatalok számára a legutóbbi időkig az egyik kedvenc desztináció Berlin volt.

Ha 75-80 évvel ezelőtt – folytatta – a dédszülőknek, ükszülőknek azt mondták volna, hogy unokáik Berlinbe akarnak menni bulizni, őrülteknek nézték volna őket.

„Ha ez lehetséges, akkor minden az – mondta –, és ez tartja bennem a reményt.”

Nyitóképünkön a Nők a békéért mozgalom felvonulása Jeruzsálemben. Fotó: AFP

A hvg360 tartalma, így a fenti cikk is, olyan érték, ami nem jöhetett volna létre a te előfizetésed nélkül. Ha tetszett az írásunk, akkor oszd meg a minőségi újságírás élményét szeretteiddel is, és ajándékozz hvg360-előfizetést!