1910.hu – a DVTK szurkolók otthona. Ebből is kiderül, mennyire vegyes a megítélése Kuznyecovnak.
“Kuznyecov Szergej megítélése olyan volt eddig a Diósgyőr szurkolók körében, mint a hullámvasút: eleinte a legtöbben nem értettük, miért pont egy újoncot nevezett ki a vezetés, hogy meglegyen a feljutás, majd viszonylag gyorsan meggyőzött minket, hogy néhány idei döntése vagy megnyilvánulása után újra meginogjon bennünk a belé vetett bizalom. Összességében viszont még így is az lehet az érzésünk, ő jelenleg talán a legnagyobb potenciállal rendelkező NB1-es vezetőedző.
Ebben a posztban a másodosztályú menetelésünkről nem szeretnék beszélni, már akkoriban is megegyeztünk abban, hogy Kuznyecov valódi tesztje egyrészt az NB1, másrészt pedig az lesz, ha gödörbe kerülünk, és bizonyítja, hogy szakmailag és pedagógiai szempontból is meg van benne az a plusz, hogy kivezesse ebből a csapatát.
Ami mindenképpen az erényei közé sorolandó, az a támadófoci melletti elköteleződése valamint a pozíciós játék – szakértők szerint – országszerte egyedülálló “bevezetése”. Ismerve a diósgyőri közeget, ha megkérdeztek volna minket, szurkolókat, milyen stílusú edzőt látnánk szívesen a kispadon, valószínűleg a többségünk azt mondta volna, egy offenzív, támadófocit erőltető szakvezetőt. Valóban ez illik egy, a miskolcihoz hasonló szenvedélyes közeghez, ebből a szempontból jó döntésnek bizonyult Szergej szerződtetése. Itt “a buszt leparkolva” a kapunk elé akkor sem tudnád elfogadtatni magad, ha stabilan jönnének a pontok, lenne viszont egy színtelen-szagtalan csapatod, nézhetetlen játékkal (az első NB2-es szezon).
Szerencsére erről a kezdetekben szó sem volt, szinte minden valamirevaló blog, honlap, szakértő írt vagy beszélt arról, mennyire innovatív, “nyugat-európai” az a stílus, amit Kuznyecov játszat a fiúkkal. Szinte mindenkivel szemben megvolt a labdatartási fölényünk, több sikeres passzunk, magasan próbáltunk labdát szerezni, a hármas forgásokat (főleg a jobbszélen) alig-alig tudták levédekezni az ellenfelek, a bal oldalról futószalagon jöttek a veszélyes beadások, izgatottan figyeltük, hová fejlődhetünk tovább. Amíg jöttek az eredmények és stabil volt a játék Szergejből áradt a magabiztosság, egy kemény munkát megkövetelő, az érzelmeknek nem túl nagy teret engedő vezér képe kezdett körvonalazódni, aki ráadásul többször is elmondta, mennyire fontos számára, hogy szakmailag tovább képezze magát. Ez utóbbi gondolat a szokásos magyar edzőkeringőt ismerve (és többször megszenvedve) különösen biztatóan hangzott. Pozitívum volt tehát, hogy hosszú idő után nagyon jónak tűnt a kitűzött irány, és megtalálhattuk hozzá azt az edzőt, aki nem a Mezey-féle “iskolából” él, van benne kellő ambíció és potenciál.
Nagyjából a hatodik forduló környékén azonban elkezdtek gyűlni a sötét fellegek, az MTK elleni idegenbeli bajnoki volt az első nagyobb pofon az NB1-ben. Talán az is itt realizálódott bennünk (és sajnos több későbbi ellenfelünkben is), hogy a védekezésünk stabilizálására közel sem fordítottunk annyi időt és energiát, mint a támadásainkra, így a hátsó alakzatunkat gyors átmenetekkel, kontrákkal könnyen át lehet játszani. Ezzel így, 11 fordulóval később sem tudtunk igazán mit kezdeni. Ha ez nem lett volna elég, a támadósorban is eszközöltünk olyan változtatásokat, amelyek zsákutcának bizonyultak, de biztos ami biztos, hosszú heteken keresztül próbálkoztunk vele. Ilyen volt a zseniálisan működő Stephen – Vancas balszél megbontása, vagy olyan labdarúgók kezdőként való erőltetése, akik többször is bizonyították, hogy csereként, kinyíló ellenfelekkel szemben lényegesen hasznosabbak (Acolatse, Pernambuco, akik egy kontracsapatban jó eséllyel kiemelkednének az NB1-ből). Ennek valószínűleg az volt az egyik oka, hogy borzasztóan orrnehéz lett a keret nyáron, szélsőből indokolatlanul sokat szerződtettünk, akiket Kuznyecov mintha minden áron próbált volna beleerőszakolni a kezdőcsapatba.
Ezzel gyakorlatilag el is érkeztünk egy másik negatívumhoz. Sok, játékosból lett vezetőedző elmondta már, hogy mennyi mindent lesett el más szakemberektől. Nem volt ezzel másként Kuznyecov sem, többször is utalt ráadásul arra, hogy a játékosaival rendszeresen Manchester City videókat nézet, egyértelművé téve, hogy melyik a számára legszimpatikusabb követendő út. Ezzel nyilván nem is lenne gond, sőt, Pep Guardiola (és talán a brightoni Roberto De Zerbi) szolgai másolása azonban nem bizonyult teljes mértékben jó ötletnek. Ezektől a csapatoktól láthatta talán a tükör szélsővédők alkalmazását, ami Gera Daninak a kezdetekben nagyon jól működött, Stephen viszont ebben a szerepben az első meccsétől fogva borzasztó volt. Sokáig próbálkoztunk ezzel, a naptári év végére szerencsére úgy tűnt, szakít a felfogással a stáb. Nyilván időre van szükség, hogy láthassuk, mi az, ami valóban fekszik nekünk, és remélhetőleg Szergej is rájött, hogy érdemes tanulni a nyugat-európai sztáredzőktől, de csak azokat az elemeket szabad átvenni, ami a mi játékosainkkal is működőképes lesz.
Amit szintén sokan rónak fel neki, az a makacssága. Szinte csak kényszerűségből hajlandó változtatni a csapatán akkor is, ha egyesek hosszú hetek óta lefelé lógnak ki, igaz, nem tudjuk, ennek nem-e az az oka, hogy nem elégedett a rendelkezésére álló tartalékokkal. Erre valószínűleg a téli szünet végeztével választ kapunk majd.
Régen volt már, hogy olyan vezetőedző érkezzen Diósgyőrbe, akiben benne lehet a szintlépés, sőt, akár egy külföldi karrier lehetősége. Kuznyecov kapcsán az lehet a benyomásunk, amit sokszor a fiatal, tehetséges játékosokról mondunk el: meg van nála a sansz egy kiemelkedő pályafutásra, ha egyrészt okosan menedzseli az előmenetelét, másrészt – és számunkra ez a fontosabb – akár egyedül, akár mások segítségével de rájön, miben kell fejlődnie, és hajlandó is ezen dolgozni. Ha megtanulja, hogy nem lehet minden hétvégén fejjel menni a falnak, illetve meg kell találni az arany középutat a támadás és a védekezés között (és képes lesz megszervezni a csapata defenzív játékát) még sok örömünk lehet benne. Más esetben a bukott diósgyőri vezetőedzők népes táborát fogja gyarapítani.
Mi mindenesetre szurkolunk neki, és bízunk benne, hogy még szezonokon keresztül látjuk majd a miskolci kispadon.”
Paks: magyar edző, magyar játékosok. Most lehet misztifikálni. Hát… majd meglátjuk, mire jutnak a folytatásban. Ferencváros: külföldi edző, külföldi játékosok. Hát…a siker mindent igazol, de a mázli mellé jó lenne egy stabil csapat. Diósgyőrben se látni a „csapatot”. Sok az egyénieskedés. Az edző őrjöng: nem tudja sokszor, mit miért csinálnak, s mit miért nem csinálnak a játékosai. Ez baj. Nagy baj. Az elején úgy tűnt, épül a csapat, most meg, hogy rombolódik…bármi lehet a bajnokságban még. Nagy visszaesések és előretörések is akár.