A halálos tragédia szálai Kövér László kabinetfőnökének háttéremberéhez vezetnek

 

Kövér László kabinetfőnökének, Veress Lászlónak a háttéremberéhez, Stefán Károly projektmenedzserhez vezetnek a leomlott székelyudvarhelyi diákotthon halálos tragédiáinak szálai – írja az UH.ro.

A halálos tragédia szálai Kövér László kabinetfőnökének háttéremberéhez vezetnek

A HVG szemléje szerint a magyar nyelvű, romániai portál a hivatalos építési engedély, valamint az igazgató 2020-as közleménye alapján állapította meg, hogy a munkálatok projektmenedzsere Stefan Károly Róbert okleveles építőmérnök volt.

Ő korábban akkor került be a hírekbe, amikor 2021-ben kiderült, hogy egy Kövér László kabinetfőnökét, Veress Lászlót érintő sikkasztási ügyben nyomoz a rendőrség.

– írja a lap.

A gyanú szerint Veress a Magyar Tehetségekért Határtalanul Alapítványon keresztül külhoni magyaroknak szánt pénzből vehetett meg egy 240 millió forintos budapesti II. kerületi luxuslakást, és egy úszómedencés hatalmas házat, a Székelyudvarhely mellett található, hargitai Tibódban.

A helybéliek egy Juhász Péter által készített videóban azt állították, hogy Kövér László házáról van szó, és a magyar házelnök rendszeresen szokott ide járni. Kövér utólag ugyanakkor tagadta ezt.

A botránykor kiadott telekkönyv alapján a tibódi ingatlan Veress László nevén volt, és elővásárlási joga volt rá a székelyföldi Ábel egyesületnek.

A székelyudvarhelyi diákotthon jelenlegi projektmenedzserének a neve a 2021-es sikkasztási botrányban azért merült fel, mert egyrészt ő volt a Magyar Tehetségekért Határtalanul Alapítvány alapítója, másrészt a ő volt a székelyföldi Ábel egyesület alapítója és aktuális elnöke is.

Az UH.ro úgy értesült, hogy tragédiába forduló székelyudvarhelyi építkezéssel kapcsolatos döntéseket Stefán Károly projektmenedzser és Laczkó György, a Tamási Áron Gimnázium igazgatója hozták, ők ketten irányították a munkálatokat.

Azt egy sajtófotó alapján a Magyar Hang vette észre, hogy a Magyar Kormány támogatásával valósultak meg a felújítási munkálatok, amelyek hozzájárulhattak a tragédiához.