Kinyomtatnak egy papírt, pár százezerért eladják, átírnak a hátoldalán egy nevet, és máris követhetetlenné válik több milliárd, vagy tízmilliárd forint útja. Nagyon leegyszerűsítve így működik az a NER-es körökben egyre elterjedtebb módszer, amellyel megpróbálják elrejteni néhány nagyobb, gyakran közpénzmilliárdokat is felemésztő biznisz végső haszonélvezőjét.

A technika azért tökéletes, mert ha ügyesen csinálják, egyetlen nyilvános adatbázisban sem kell feltüntetni, hogy kihez kerül a nagy pénz. Ha pedig még egy magántőkealapot, vagy bizalmi vagyonkezelőt is beiktatnak az ügyletbe, végképp bottal lehet ütni a milliárdok nyomát.

Két sztori, egy trükk

A nyáron cikksorozatban mutattuk be, hogyan áramlott az elmúlt években elrejtve több tízmilliárd forint a kormányzathoz leginkább közelálló milliárdosok irányába a tűzhöz kevésbé közel lévőktől. Az ország egyik leggazdagabb embere Jellinek Dániel cégbirodalmából például 27 milliárd forint került át Orbán Viktor vejének, Tiborcz Istvánnak az üzleti köréhez 2019 és 2022 között. Ugyanebben az időszakban egy rejtélyes forrásból szinte hajszálpontosan ugyanez az összeg megjelent Tiborcz legfontosabb vállalatában, a pénz eredetét pedig a miniszterelnök veje külön kérdésre sem volt hajlandó elárulni.

Az elmúlt négy-öt évben futott fel rendkívül látványosan a Soltút nevű építőipari cég is, amely jelentős részben állami megrendeléseinek köszönhetően öt év alatt közel 50 milliárdos profitot könyvelhetett el. A hatalmas nyereség azonban nem egyszerűen a vállalat eredeti tulajdonosát gazdagította. A vagyon egy jelentős része olyan cégekbe került, amelyek Mészáros Lőrinc barátjához és üzlettársához, Szíjj Lászlóhoz köthetőek. Ahhoz a Szíjj Lászlóhoz, akinek a nevét Pesty László filmrendező többször is említette nagy port kavaró interjúiban. Pesty ezekben a Lölő-klánról, zsarolással megszerzett cégekről, szégyenérzet nélküli lopásról, csalásról beszélt.

A két történet látszólag független egymástól valójában azonban több ponton is összeérnek.

• A tízmilliárdok olyan vállalkozóktól indultak, akiket korábban nem tartottak egyértelműen NER oligarcháknak.
• A furcsa kifizetéseket megelőzően ugyanakkor elkezdett ömleni hozzájuk az állami pénz. Jellinek Dániel tízmilliárdos nagyságrendben üzletelt az állammal, és ugyanilyen nagyságrendben kaptak támogatást is a cégei^*. A Soltút pedig az elmúlt bő öt évben durván 150 milliárd forintnyi állami megrendeléshez jutott.
• A pénz olyan vállalkozók közelébe került, akik jóval erősebb kormányzati kapcsolatokkal rendelkeznek, és így az állami döntéshozatalra is erősebb hatásuk lehet.
• A pénz-, illetve vagyonáramlást mind a két esetben igyekeztek rejtve tartani, és ennek a legfontosabb eszközei Jellinek Dánielnél illetve a Soltútnál is az úgynevezett osztalékelsőbbségi részvények voltak.

Sem a bíróság sem a NAV nem tudhatja ki a tulajdonos

Ahogy a korábbi cikkeinkben is jeleztük az osztalékelsőbbségi részvény egy olyan tulajdonviszonyt megtestesítő értékpapír, amelynek a tulajdonosa a többi részvényesnél előbb, vagy nagyobb arányban részesülhet az érintett vállalat profitjából. A gyakorlat önmagában nem ördögtől való, az üzleti életben nagyon sok dolog indokolhatja, hogy egy cég tulajdonosai ne részesedésük arányába osztozzanak a nyereségen, hanem aszimmetrikus módon. Rengeteg hazai vállalat élt is ezzel a lehetőséggel.

A fenti két eset azonban elég jól megmutatja: az osztalékelsőbbségi részvény arra is felhasználható, hogy elrejtse, ki is a tényleges haszonélvezője egy vállalkozás nyereségének.

Az ilyen papírok tulajdonosai ugyanis úgy zsebelhetik be a profit nagy részét (nem ritkán a 95-99 százalékát), hogy közben a vállalatnak csak egy kis hányadát birtokolják.

Az ilyen kisrészvényesek pedig gyakorlatilag minden nyilvános adatbázist kikerülhetnek.

Bár a törvény szerint bármilyen érdemi változás történik egy vállalatnál, azt jelezni kell a cégbíróság felé, és fel kell tüntetni a vállalat létesítő okiratában, ám a cégek – különösen, ha új tulajdonosokról van szó – hajlamosak ezt nagyvonalúan kezelni. Sőt, 2021-ben egy vállalat a fővárosi törvényszéken harcolta ki, hogy a cégbíróság felszólítása ellenére se kelljen az alapító okiratában feltüntetnie az akkor belépő új tulajdonosát. A cégben természetesen vannak osztalékelsőbbségi részvények, amelyek (immár bírói jóváhagyással homályban maradó) tulajdonosa vagy tulajdonosai a nyereség 95 százalékát markolhatják fel.

Persze nem csak a cégbíróságon kell elvileg a részvényesekről számot adni: néhány éve a NAV is vezet egy nyilvántartást a tényleges tulajdonosokról. Az adóhatóság számára ráadásul az adatokat a bankok szolgáltatják, így itt nem is a cégek döntenek arról, hogy kiadják-e tulajdonosaikat.

Igen ám, de a jogszabály szerint a nyilvántartásba csak azok kerülnek be, akiknek legalább 25 százalékos részesedése van. Márpedig az osztalékelsőbbségi papíroknak pont az a lényege, hogy ennél kisebb tulajdonaránnyal is be lehet húzni szinte a teljes profitot. A Soltútnál^* ehhez elég a részvények szűk 15 százalékát birtokolni, míg a Jellinek-Tiborcz sztori kulcsvállalatában a nyereség 99 százalékát kapta az, aki az összesen 500 részvényből mindössze kettőt megszerzett. A tulajdonosa titokban tartása érdekében a fővárosi törvényszékhez forduló vállalatnál pedig az új részvényes épp 24,95 százalékos részesedést szerzett, így

kilétét nem csak a cégbíróság, de a NAV felé sem kellett felfedni.

Ráadásul, ha a részvényeket kinyomtatják, akkor a tulajdonosváltást még könnyebb eltitkolni. Ilyen esetben ugyanis a papírok úgy cserélnek gazdát, hogy a hátoldalán egyszerűen átírják a nevet, aminek így más nyoma sok esetben nincs is^*.

Teljesen egyértelmű tehát, hogy az osztalékelsőbbségi részvényeket egyre szélesebb körben használják a nagy bizniszek tényleges haszonélvezőinek elrejtésére. Kíváncsiak voltunk azonban, hogy mennyire terjedt el ez a gyakorlat a kormányközeli vállalkozások körében, ezért különböző keresési módszerekkel több száz cég tulajdonosi struktúráját néztük át az elmúlt hetekben^*. Ebből pedig az derült ki, hogy mostanra tényleg sok NER-es vállalat használja ezt az eszközt.